2004. 09. 03. 05:03 vallási műsorok

A nap szentje

Nagy Szent Gergely pápa, egyháztanító
Rómában előkelő családban született 540 körül. A közszolgálatra készült, tehetséges fiatalember gyorsan haladt a ranglétrán. Rövidesen Róma város prefektusa lett, és ez lehetőséget biztosított számára, hogy megismerje a Város és Itália életét, gondjait. Ekkor szerezte azokat az ismereteket, amelyeket később, pápasága idején eredményesen tudoitt felhasználni. Magányra vágyott, lemondott megbízatásáról, miután megismerkedett Szent Benedek tanításával. A Monte Coelion levő palotáját kolostorrá alakította (itt álla róla elnevezett templom és kolostor). Csendes, szemlélődő életét pápai parancs szakította meg: Róma egyik kerületének diakónusa lett. Nem sokkal ezután a pápa követnek küldte Konstantinápolyba. A császári udvarban is szerzetes maradt. Itt megismerte a diplomáciai életet is, amely ismeretek sokban segítették főpapi működését. Diplomáciai küldetése 585/86-ban ért végett. Visszatért Rómába, az általa alapított kolostorba, ahol a pápa sokszor felkereste őt és tanácsát kérte. A súlyos természeti katasztrófával sújtott város, amelynek a pápa is áldozatul esett, őt választották 590. szept. 3-án Szent Péter utódának ekkor van liturgikus ünneplése). Népének jó pásztora, a szegények segítője és a hit terjesztője volt. A római és az itáliai nép védelmezője, nem szerette a kiemelkedő címek használatát. Tőle származik a pápák ezen címe: Isten szolgáinak szolgája. Kiváló szervező, tanító, és a hagyomány szerint a róla elnevezett „Cantus Gregorianus” jelzi, hogy a liturgiában is sokat alkotott. Az ő nevét viseli az egyik legrégibb, 8. századból fennmaradt Szakramentárium, liturgikus könyv. Számos írása, levelezése és beszéde maradt fenn. +604. márc. 12-én. Szerte a világon halálának 1400 éves évfordulója alkalmából gregorián találkozók, kongresszusok és hangversenyek lesznek, így hazánkban is.

A műsor további adásai

2004. 09. 08.
szerda
5:03

A nap szentje

Szűz Mária születése

2004. 09. 07.
kedd
5:03

A nap szentje

Szent Márk, Szent István és Szent Menyhért kassai vértanúk

2004. 09. 06.
hétfő
5:03

A nap szentje

Boldog Kalkuttai Teréz anya, 2. rész

2004. 09. 05.
vasárnap
5:03

A nap szentje

Boldog Kalkuttai Teréz anya

2004. 09. 04.
szombat
5:03

A nap szentje

Palermói Szent Róza és Medici Szent Angéla

Épp ezt az adást nézed
2004. 09. 02.
csütörtök
5:03

A nap szentje

Az iskolaév kezdetén Bosco Szent János nevelési elveivel ismerkedhetünk

2004. 09. 01.
szerda
5:03

A nap szentje

Az iskolaév kezdetén Kalazanci Szent József nevelési elveivel ismerkedhetünk

2004. 08. 31.
kedd
5:03

A nap szentje

Születetlen Szent Rajmond (Nonnatus), fogolykiváltó szerzetes

2004. 08. 30.
hétfő
5:03

A nap szentje

Szent Pázmán (Pammachius)

2004. 08. 29.
vasárnap
5:03

A nap szentje

Keresztelő Szent János

2004. 08. 28.
szombat
5:03

A nap szentje

Szent Ágoston

2004. 08. 27.
péntek
5:03

A nap szentje

Szent Mónika

2004. 08. 26.
csütörtök
5:03

A nap szentje

Szent IX. Lajos király

2004. 08. 25.
szerda
5:03

A nap szentje

Kalazanci Szent József

2004. 08. 24.
kedd
5:03

A nap szentje

Szent Bertalan apostol