A nyári étvágy csökkenés mögött egy összetett idegrendszeri mechanizmus áll, amelynek feltárása komoly kutatómunkát igényelt. Alpár Alán professzort, a Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetének igazgatóját kérdeztük.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
„A változás részesei vagyunk: MI és MI, azaz a mesterséges intelligencia címmel júliusban rendezték meg Szegeden a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 55. vándorgyűlését.
Riporter: Tráser László
A mesterséges intelligencia már a mindennapjaink része, és bár sok lehetőséget kínál, számos szerzői jogi kérdést is felvet. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala legfrissebb kutatása szerint a fiatalok kétharmada már tisztában van ezekkel az aggályokkal.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
Negyedmillió házaspár vette már fel a babaváró kölcsönt
Az eddigi eredményekről és a változásokról kérdezzük a KINCS elnökét
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A Magyar Vöröskereszt múlt pénteki sajtóközleményében önkéntes véradásra hívta a 18 és 65 év közötti egészséges lakosságot
Szerkesztő: Tóth J. András
A tavalyi két teltházas est után ismét Gitárfesztivál lesz a Füvészkertben augusztus 2-3. között. Tom Lumen gitárművészt, a rendezvény főszervezőjét kérdezzük.
Riporter: Erki-Szabóné Bognár Anna
Balatoni nyár, ahogy Ágoston atya látja
Szerkesztő: Szikora József