A mesterséges intelligencia sem tudja, hol van Attila hun király sírja, mert hiszen csak annak a tudásnak lehet birtokában, amelyhez az emberiség digitalizált tudástárából hozzáférhet.
Szerkesztő: Kövér Tamás
Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója és Andrássy György, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiaszolgáltatási és médiafelügyeleti igazgatója vehette át a Goldmark Péter Károly-díjat
Szerkesztő: Kövér Tamás
Nem véletlen, hogy Donald Trump hivatalba lépését követően szeretné helyre rakni a cenzúra ügyét
Szerkesztő: Kövér Tamás
Tanulságos a visszatekintés arra, hogy még Donald Trump győzelme előtt miféle megállapításokra jutott a médiakutatás…
Szerkesztő: Kövér Tamás
Tovább provokál a párizsi olimpia megnyitójának rendezője, szerinte Szent Johanna transzvesztita volt...
Szerkesztő: Kövér Tamás
Kutatói és elemzői vélemények a mesterséges intelligenciáról...
Szerkesztő: Kövér Tamás
Az Alapjogokért Központ elindítja a Wokebusters-t, a jobboldal "gyorsreagálású hadtestét", amely egy nemzetközi kommunikációs riadólánc, online és offline politikai akcióközösség
Szerkesztő: Kövér Tamás
Nehéz nem összefüggést látni a balliberális indulatpolitizálás és a Trump-merénylet között.
Szerkesztő: Kövér Tamás
Még nem ismerjük az Európai Unió online platformokra vonatkozó szabályozásának hatásait, ezért az európai jogi gondolkozás olyan, mint ha „mozgó célpontra kellene lőni” – fogalmazott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke...
Szerkesztő: Kövér Tamás
Herczeg Ferencet visszahelyezik az irodalmi kánonba - érettségi tétel lesz életműve
Szerkesztő: Kövér Tamás
Érdemes-e Magyar Péterre szavazni? - megkérdezték a mesterséges intelligenciát
Szerkesztő: Kövér Tamás
Hátborzongató, ahogy a mesterséges intelligencia feltámasztja a halottakat...
Szerkesztő: Kövér Tamás
Ukrajna bejelentette, hogy ideiglenesen »részben felfüggeszti« az emberi jogok európai egyezményét.
Szerkesztő: Kövér Tamás