2025. 01. 26. 05:34 3 perc vallási műsorok

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László
C év, évközi idő 3. vasárnap
** Lk 1,1-4; 4,14-21 **

Mivel már sokan megkísérelték rendben elbeszélni a köztünk végbement eseményeket, amint előadták azt nekünk azok, akik kezdet óta szemtanúi és szolgái voltak az igének, jónak láttam én is, miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam, neked, kegyelmes Teofil, sorrendben leírni, hogy jól megismerd azon dolgoknak bizonyosságát, amelyekre téged oktattak.

Jézus pedig a Lélek erejével visszatért Galileába, és a híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette. Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: ,,Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét'' [Iz 61,1-2; 29,18; 58,6]. Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: ,,Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.''

A műsor további adásai

2025. 01. 31.
péntek
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 30.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 29.
szerda
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 28.
kedd
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 27.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

Épp ezt az adást nézed
2025. 01. 25.
szombat
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 24.
péntek
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 23.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 22.
szerda
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 21.
kedd
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 20.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 19.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 18.
szombat
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 17.
péntek
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László

2025. 01. 16.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Felolvassa: Varga László