2025. 03. 17. 16:04 24 perc egyéb műsorok

Generációk

Generációk és a néptánc - 2. rész
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Három vendég, három különböző korosztályból. A világháborús éveket is megélő Veteránoktól a lázadó X-eseken át a legfiatalabbakat képviselő Alfa generációig számos korcsoportot foglal egybe mai társadalmunk, a különböző generációk véleményét pedig olyan témákban igyekszünk összevetni, amelyek bármely korosztály számára érdekesek lehetnek.

A mai adásban egy olyan tevékenységről beszélgetünk, ami többszáz éve a magyar népi kultúra szerves részét képezi, az 1970-es évektől viszont már a városi emberek is széles körben űzhették a jelenleg is aktív táncházmozgalom révén. Ebből természetesen kitalálhatták, hogy a néptáncról van szó, amelyhez három beszélgetőtársam egyaránt szorosan kötődik.

- A Baby Boomerek korosztályát Molnár József képviseli, aki jelenleg a Cavinton Senior Néptáncegyüttes tagja;

- Az X-generáció nevében Szalontainé Sinka Ágnes szólal meg, aki férjével együtt jár a Naprózsafa Hagyományőrző Néptánc Egyesületbe;

- Az Y-generációtól pedig Szél Gábort hallhatják, aki hivatásos néptáncosként a Magyar Állami Népi Együttesben űzheti szeretett tevékenységét.

A műsor további adásai

2025. 08. 04.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és egy zenész család Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 07. 07.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és a kézművesség Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 06. 09.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és a Balaton Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 05. 12.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és a kempingezés Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 04. 14.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és a lovaglás Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

Épp ezt az adást nézed
2025. 02. 17.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és a néptánc - 1. rész Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 01. 20.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és a háziállatok Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2024. 12. 23.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és az írói kezdetek - 2. rész Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2024. 11. 25.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és az írói kezdetek - 1. rész Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2024. 10. 28.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és a főzés-sütés Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2024. 09. 30.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és a lovaglás Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2024. 09. 02.
hétfő
16:04

Generációk

Kerékpározó generációk Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2024. 08. 05.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és a sportnézés Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2024. 07. 08.
hétfő
16:04

Generációk

Táborozó generációk Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2024. 06. 10.
hétfő
16:04

Generációk

Generációk és a fotózás - 2. rész Szerkesztő: Szentimrei Kristóf