A feltámadás valósága - Spányi Antal püspök gondolatai az örök életről
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Juhász Árpád geológus, televíziós ismeretterjesztő, tudományos szakíró és utazó munkásságát március végén Magyar Örökség Díjjal ismerték el. Méltatója, szintén Magyar Örökség-díjas tanítványa, Kubassek János geográfus. Pályájukról beszélgetünk a stúdióban.
Szerkesztő: Szabó Csilla
A 6 évesek szülei már tudják, hogy gyermekük melyik iskolában kezdi szeptemberben a tanulást. A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat munkatársaival arról beszélgetünk, hogy mi az iskolaérettség, ki dönt felőle és kell-e készülni az iskolára.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Élő és elfeledett húsvéti hagyományok
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Ön mikor volt utoljára bőrrákszűrésen? Ha egy éven túl vagy még sosem, akkor érdemes velünk tartani, a fényvédelem és a melanomaszűrés jelentőségéről beszélgetünk Dr. Ujfaludi Adrienn bőrgyógyász szakorvossal
Szerkesztő: Csuth Judit
Április 11-én, a költészet napján a Magyar Katolikus Rádió ad otthont a Versmaratonnak. Hol a helye a versnek a költő életében és az olvasókéban? Milyen a munka az ihlet pillanatát követően? Hova szánják műveiket és kinek alkotnak? Vendégeink: Szentmártoni János és Székelyhidi Zsolt.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Konferenciával és szentmisével emlékeztek Prohászka püspökre a Központi Szemináriumban és az Egyetemi templomban
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Megtartó online torna közösség tagjai találkoztak nemrégiben. Az egészségért, a stressz ellen, jobb alakért, példamutatásból. Változó, hogy miért állnak oda a tornaszőnyegre, de mindenkinél fontos, hogy megértő és segítő közösségben vehet részt. A tudósításban a tornázók és az edzők mutatkoznak be.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Internet és pénzügyi biztonságra nevelés. Mivel a gyerekek igen korán megkezdik világhálós életüket, nélkülözhetetlen a tudatos vezetés, információ átadás. Vendégeink: Vargáné Bukucs Zsuzsanna a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatója és Solymos Ákos információ-biztonsági szakértő, pedagógus.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Idősgondozás önzetlenlenül, ölelő gondoskodással
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Hogyan formálja a digitális világ a fiatalokat és a vallási közösségeket? Beszélgetés az online tér hatásairól, az internethasználat veszélyeiről és a mesterséges intelligencia szerepéről a hitéletben.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
Mennyit adakozzunk? Helyes arányok és célok a keresztények életében, és az adakozás helye a nagyböjti lelki úton. Fekete Szabolcs Benedek püspök útmutatásával kezdjük a Magyar Katolikus Karitász nagyböjti tartósélelmiszer gyűjtő akciójának bemutatását.
Szerkesztő: Szabó Csilla