2026. 05. 26. 03:00 24 perc portré- és riportműsorok

Dogma vagy axióma?

katolikus tudósok tanúságtétele

Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja

Szerkesztő: Tóth J. András
Négyhetente jelentkező sorozatunk ötödik beszélgetőtársa Soós Viktor Attila, aki a Szent István Tudományos Akadémián a közelmúltban tartotta székfoglaló előadását.

Eőljáróban néhány információ az Akadémia céljáról és történetéről:
1848. május elsején kezdte meg működését a Szent István Társulat, amely ma Magyarország legrégibb könyvkiadója. A Társulat kebelén belül 1885-ben Ipolyi Arnold püspök, alelnök kezdeményezésére jött létre a Tudományos és Irodalmi Osztály azzal a szándékkal, hogy a magyar katolikus tudósok szellemi műhelye legyen. Harminc év elteltével, 1915-ben Csernoch János hercegprímás a munka hatékonyabbá tételére azt javasolta, hogy a Tudományos és Irodalmi Osztály alakuljon át önálló intézménnyé, Szent István Akadémia néven. A munka eredetileg négy osztályban folyt. A két világháború között az Akadémia a magyar tudományos közélet meghatározó tényezőjévé vált. A kommunista rezsim alatt, 1952-ben az Akadémiát betiltották, és csak 1998-ban újíthatta meg működését. Jelenleg hat osztályban fejti ki tevékenységét: hittudományi és filozófiai; történet- és néprajztudományi; nyelv-, irodalom- és művészettörténeti; jog- és társadalomtudományi; élettudományi, valamint természettudományi területeken.
A Szent István Tudományos Akadémia ma egyházmegyei tudományos társulásként működik azzal a céllal, hogy tanúságot tegyen a keresztény értékrend szellemében művelt tudományosságról.

Soós Viktor Attila több boldoggá avatási eljárás történész szakértője, számos könyv szerzője, vagy társszerzője, továbbá 8 monográfia és számos tanulmánykötet szerzője, s itt a Katolikus Rádióban szerkesztő, az Arcok és sorsok, fejezetek a magyar katolikus egyház életéből című műsorával minden csütörtök délután jelentkezik, bőven túl van már az ezredik adáson.
Soós Viktor Attilával műsorunkban az indulásáról és az indíttatásáról, a pályafutásáról, illetve az Akadémiához történt kapcsolódásáról és székfoglaló előadásáról beszélgetünk, s mindeközben élő hitéről is bizonyságot kapunk.

A székfoglaló előadás itt érhető el:

Fotó: Magyar Kurír

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2026. 06. 22.
hétfő
16:04

Dogma vagy axióma?

Katolikus tudósok tanúságtétele
Szerkesztő: Tóth J. András

Épp ezt az adást nézed
2026. 05. 25.
hétfő
16:04

Dogma vagy axióma?

Katolikus tudósok tanúságtétele

Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 04. 27.
hétfő
16:04

Dogma vagy axióma?

Katolikus tudósok tanúságtétele

Tánczos Vilmos erdélyi néprajzkutató, tudományszervező, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 03. 30.
hétfő
16:04

Dogma vagy axióma?

Katolikus tudósok tanúságtétele

Tulassay Tivadar gyermekgyógyász orvosprofesszor, az MTA rendes tagja, a SOTE korábbi rektora

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 03. 02.
hétfő
16:04

Dogma vagy axióma?

Katolikus tudósok tanúságtétele

Beszélgetőtársunk: Takács László klasszika-filológus, a Szent István Tudományos Akadémia tagja

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 02. 02.
hétfő
16:04

Dogma vagy axióma?

Katolikus tudósok tanúságtétele
Beszélgetőtársunk: Kuminetz Géza, a Szent István Tudományos Akadémia tagja, a PPKE rektora
Szerkesztő: Tóth J. András