2026. 05. 27. 21:04 3 perc vallási műsorok

Napi evangélium

páros év, évközi idő 8. hét, szerda
** Mk 10,32-45 **
Felolvassa: Varga László
Mikor úton voltak, hogy fölmenjenek Jeruzsálembe, Jézus előttük ment, ők pedig félve és aggódva követték őt. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és elkezdett nekik beszélni mindarról, ami rá vár: ,,Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak. Azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik; de harmadnapra föltámad.'' Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: ,,Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.'' Ő megkérdezte tőlük: ,,Mit akartok, hogy megtegyek nektek?'' Azt felelték: ,,Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.'' Jézus erre azt mondta nekik: ,,Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?'' Ők azt felelték neki: ,,Meg tudunk.'' Ekkor Jézus azt mondta nekik: ,,A pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.'' Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: ,,Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.''

Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.

A műsor további adásai

2026. 06. 01.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 9. hét, hétfő
** Mk 12,1-12 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 31.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

A év, évközi idő Szentháromság vasárnapja
** Jn 3,16-18 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 30.
szombat
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 8. hét, szombat
** Mk 11,27-33 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 29.
péntek
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 8. hét, péntek
** Mk 11,11-26 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 28.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő Jézus Krisztus, az örök főpap
** Mt 26,36-42 **
Felolvassa: Varga László

Épp ezt az adást nézed
2026. 05. 27.
szerda
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 8. hét, szerda
** Mk 10,32-45 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 26.
kedd
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 8. hét, kedd
** Mk 10,28-31 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 25.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 8. hét, hétfő
** Mk 10,17-27 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 24.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

Húsvéti idő Pünkösdvasárnap
** Jn 20,19-23 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 23.
szombat
5:34

Napi evangélium

Húsvéti idő 7. hét, szombat
** Jn 21,20-25 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 22.
péntek
5:34

Napi evangélium

Húsvéti idő 7. hét, péntek
** Jn 21,15-19 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 21.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Húsvéti idő 7. hét, csütörtök
** Jn 17,20-26 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 20.
szerda
5:34

Napi evangélium

Húsvéti idő 7. hét, szerda
** Jn 17,11b-19 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 19.
kedd
5:34

Napi evangélium

Húsvéti idő 7. hét, kedd
** Jn 17,1-11a **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 18.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Húsvéti idő 7. hét, hétfő
** Jn 16,29-33 **
Felolvassa: Varga László