2026. 06. 03. 21:04 3 perc vallási műsorok

Napi evangélium

páros év, évközi idő 9. hét, szerda
** Mk 12,18-27 **
Felolvassa: Varga László
Ekkor odamentek hozzá a szaddúceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: ,,Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és hátrahagyja feleségét gyermek nélkül, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének [MTörv 25,5-6; Ter 38,8]. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el azt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik. Elvette az asszonyt hasonlóképpen mind a hét, és nem hagytak utódot. Mindezek után végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, amikor feltámadnak, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Mert hétnek volt a felesége.'' Jézus azt felelte nekik: ,,Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak föltámadnak, nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak felől pedig, mármint hogy feltámadnak, nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokornál, hogy miként mondta neki Isten, amikor szólt: ,,Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?'' [Kiv 3,6] Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagyon tévedtek.''

Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.

A műsor további adásai

2026. 06. 08.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 10. hét, hétfő
** Mt 5,1-12 **
Felolvassa: Varga László

2026. 06. 07.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

A év, évközi idő Úrnapja
** Jn 6,51-58 **
Felolvassa: Varga László

2026. 06. 06.
szombat
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 9. hét, szombat
** Mk 12,38-44 **
Felolvassa: Varga László

2026. 06. 05.
péntek
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 9. hét, péntek
** Mk 12,35-37 **
Felolvassa: Varga László

2026. 06. 04.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 9. hét, csütörtök
** Mk 12,28b-34 **
Felolvassa: Varga László

Épp ezt az adást nézed
2026. 06. 03.
szerda
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 9. hét, szerda
** Mk 12,18-27 **
Felolvassa: Varga László

2026. 06. 02.
kedd
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 9. hét, kedd
** Mk 12,13-17 **
Felolvassa: Varga László

2026. 06. 01.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 9. hét, hétfő
** Mk 12,1-12 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 31.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

A év, évközi idő Szentháromság vasárnapja
** Jn 3,16-18 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 30.
szombat
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 8. hét, szombat
** Mk 11,27-33 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 29.
péntek
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 8. hét, péntek
** Mk 11,11-26 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 28.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő Jézus Krisztus, az örök főpap
** Mt 26,36-42 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 27.
szerda
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 8. hét, szerda
** Mk 10,32-45 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 26.
kedd
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 8. hét, kedd
** Mk 10,28-31 **
Felolvassa: Varga László

2026. 05. 25.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 8. hét, hétfő
** Mk 10,17-27 **
Felolvassa: Varga László