2026. 06. 07. 01:30 24 perc egyéb műsorok

Kárpáti apró

Szent teréz, Szent margit Program, Kávéházológia
Szerkesztő: Nyíri Kata
Különleges művelődéstörténeti előadásnak és kötetlen közösségi délutánnak adott otthont a Munkácsy Mihály Magyar Ház, ahol Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész kalauzolta el a kávéházak világába az érdeklődőket. A Munkácsi Magyar Egylet és a Magyar Ház közös szervezésében megvalósult rendezvény egy rendkívüli összefogás eredménye, hiszen az előadó a Magyar Máltai Lovagrend kíséretében, egy kijevi kulturális és humanitárius misszió állomásaként látogatott el Kárpátaljára.

A kárpátaljai Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet 2015 óta működteti a Szent Margit Programot. Ennek az a lényege, hogy a szervezet által közzétett rászoruló kárpátaljai magyar iskolások adatbázisából a világon bárki egy évre örökbe fogadhat egy gyereket. Azaz havi 10 eurós támogatásban részesíti. A múlt évtől a kezdeményezés egy új elemmel bővült. Elindult a Szent Margit Program Plusz is, amely már felsőoktatási ösztöndíj. Kárpátalján élő és tevékenykedő nappali tagozatos fiatalok számára hirdetik meg
A kárpátaljai gazdaasszonyok idén is megszervezték a gasztronómiai pikniket. A rendezvényen a természetben jellemzően tavasszal megtalálható alapanyagokból készítenek hagyományos ételeket, amelyeket minden érdeklődő megkóstolhat. Ez az alkalom jóval túlmutat egy konyhaművészeti bemutatónál, a szervezők Kárpátalja különböző vidékeiről hívtak és vártak vendégeket a nagydobronyi erdőbe, hogy ezzel a találkozóval is erősítsék a közösséget
A nagyszőlősi Szent Teréz Jótékonysági Otthon rendszeresen nyújt hiánypótló és mindennapi segítséget a sajátos nevelési igényű, illetve fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok számára. Az intézmény munkatársai nem csupán a szakszerű korrekciós fejlesztésre, hanem a közösségépítésre és a társadalmi érzékenyítésre is nagy hangsúlyt fektetnek. Ezen törekvések jegyében a hétvégén egy nagyszabású családi délutánt szerveztek, amelynek az adománygyűjtés mellett a legfőbb célja a fogyatékossággal élők elfogadásának erősítése volt.

A műsor további adásai

2026. 07. 11.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 07. 04.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 06. 27.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 06. 20.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 06. 13.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Szerkesztő: Nyíri Kata

Épp ezt az adást nézed
2026. 06. 06.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Szent teréz, Szent margit Program, Kávéházológia
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 05. 30.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Kettősállampolgárság, Vitadélután, Kiszo
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 05. 23.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Mcc, Színház, Himzőműhely
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 05. 16.
szombat
9:30

Kárpáti apró

KMNE, RÁKÓCSZI EGYETEM, Önellátó Nagycsalád, diakonia

Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 05. 09.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Tájház, Nyelviakálymentesites, Ungvari Unio,
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 05. 02.
szombat
9:30

Kárpáti apró

KMNE, KMKSZ, KMPSZ Zsinagoga
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 04. 25.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Nyelviképzés, Rászorulók, Oktatás, Rákóczi Egeytem Beregszász
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 04. 18.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Palágykomoróci görögkatolikus templom,Mezővári Önkéntes Református Egyházi Tűzoltóság
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 04. 11.
szombat
9:30

Kárpáti apró

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem kitüntetés, Lélektánc a Beregszászi szinházban.
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 04. 04.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Adományok, Mcc, Lelkészszentelés,Szónokverseny
Szerkesztő: Nyíri Kata