2026. 07. 22. 21:04 3 perc vallási műsorok

Napi evangélium

Szent Mária Magdolna
** Jn 20,1-2.11-18 **
Felolvassa: Varga László
Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!'' Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: ,,Asszony, miért sírsz?'' Ő azt felelte nekik: ,,Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!'' Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: ,,Asszony, miért sírsz? Kit keresel?'' Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: ,,Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!'' Ekkor Jézus megszólította őt: ,,Mária!'' Erre ő megfordult, és héberül így szólt: ,,Rabbóní!'', ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: ,,Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.'' Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: ,,Láttam az Urat!'', és hogy ezeket mondta neki.

Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.

A műsor további adásai

2026. 07. 27.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 17. hét, hétfő
** Mt 13,31-35 **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 26.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

A év, évközi idő 17. vasárnap
** Mt 13,44-52 **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 25.
szombat
5:34

Napi evangélium

Szent Jakab apostol
** Mt 20,20-28 **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 24.
péntek
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 16. hét, péntek
** Mt 13,18-23 **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 23.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Szent Brigitta szerzetesnő
** Jn 15,1-8 **
Felolvassa: Varga László

Épp ezt az adást nézed
2026. 07. 22.
szerda
5:34

Napi evangélium

Szent Mária Magdolna
** Jn 20,1-2.11-18 **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 21.
kedd
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 16. hét, kedd
** Mt 12,46-50 **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 20.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Páros év, évközi idő 16. hét, hétfő
** Mt 12,38-42 **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 19.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

év,
** **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 18.
szombat
5:34

Napi evangélium

év,
** **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 17.
péntek
5:34

Napi evangélium

év,
** **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 16.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

év,
** **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 15.
szerda
5:34

Napi evangélium

év,
** **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 14.
kedd
5:34

Napi evangélium

év,
** **
Felolvassa: Varga László

2026. 07. 13.
hétfő
5:34

Napi evangélium

év,
** **
Felolvassa: Varga László