Összefoglaló a tegnapi eseményekről. Felelős szerkesztő: Szikora József
Felolvassa: Schnell Ádám. Készítette: Biksza Levente, Dévény Mária és E. Román Kata.
A nemrégen kinevezett szombathelyi megyéspüspök üdvözli rádiónkat és hallgatóit.
Beszélgetés Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspökkel. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
Ma helyezik végső nyugalomra Zenthe Ferencet, a Nemzet Színészét. Ebből az alkalomból idézzük fel a Magyar Örökség díj átadásán elhangzott köszöntő beszédet.
Szerkesztő: Takács Katalin
Felolvassa: Lukács Sándor. Szerkesztő: E. Román Kata.
A szentmisét bemutatja Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Koncelebrálnak a Közép-európai együttműködésben részt vevő nyolc ország püspöki konferenciáinak küldöttei, Kárpátalja, Erdély és a Délvidék püspökei, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai. A szenténekeket a Rajkó Zenekar kíséri