2026. 05. 26. 13:04 54 perc egyéb műsorok

Vendég-oldal

válogatás a Szent István Rádió műsorából
A mai Kávéház vendége Máté Gábor.
A mai Kávéház vendége Máté Gábor. A Kossuth és Jászai Mari díjas színész, rendező 15 év után 2026 elején adta át a budapesti Katona József Színház igazgatását Székely Krisztának. Az idei évadban ugyan még láthatjuk őt színpadon, de az évad végén a Katonától és a színházi színészettől is búcsúzik. Szerencsére továbbra is rendez és vannak előadóestjei. Beszélgetésünk apropója két idei rendezése. A frissebb az Orlai Produkció előadása a Szkénében, aminek május 10-én volt a premierje. Ekkor Bíró Zsombor Aurél fiatal drámaíró Könnyű nekem a föld - Családi történet Magyarországtól 1307 kilométerre című darabját állította színre. Ezt megelőzően még februárban volt Alexandre Bisson francia szerző fergeteges vígjátékának, Az államtitkár úrnak a bemutatója a Pesti Színházban. Mindkét produkcióról szót ejtünk, s arról is, hogy milyen újabb munkák várják a jövő évadban. Elárulom, vidéki színházakban is fog dolgozni, köztük az egri Gárdonyi Géza Színházban, ahol a 2000-es években sokszor megfordult rendezőként, hiszen a 2003-ban végzett színművészetis osztályának jónéhány tagja volt az akkori társulat tagja.
Beszélgetésünk végén Máté Gábor kedvenc Kosztolányijának gondolatait fogja megosztani velünk a Kaláka együttes kíséretében.

A műsor további adásai

2026. 05. 31.
vasárnap
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából
Bakócz Tamás egri püspökről
Nap ima

2026. 05. 30.
szombat
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából
zempléni turizmus, Vöröskereszt elismerései, szőlő, könyv
Kormos Csaba poroszlói plébános

2026. 05. 29.
péntek
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából

2026. 05. 28.
csütörtök
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából
Szent Orbán kiállítás - Mád
Barsi Balázs ferences szerzetes elmélkedése
Nap imája

2026. 05. 27.
szerda
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából
Itt élünk

Épp ezt az adást nézed
2026. 05. 25.
hétfő
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából
Zabari Judit kazincbarcikai pedagógus
Margaritha Valappila nővér és Huber atya lelkigyakorlata

2026. 05. 24.
vasárnap
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából
különleges dzsemek elkészítése
Mindszenty József bíboros halálának 50. évfordulója

2026. 05. 23.
szombat
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából
Golgota Gospel Kórus
Kormos Csaba poroszlói plébános

2026. 05. 22.
péntek
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából
zeneszerzői pályázat,Miskolci Egyetem oktatója
napima

2026. 05. 21.
csütörtök
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából

2026. 05. 20.
szerda
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából

2026. 05. 19.
kedd
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából
Kávéház c. műsor, szerk. Farkas Erzsébet

2026. 05. 18.
hétfő
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából
101 éves Mustos Aladárné Jutka néni
Felsőzsolca roma nap

2026. 05. 17.
vasárnap
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából

2026. 05. 16.
szombat
13:04

Vendég-oldal

Válogatás a Szent István Rádió műsorából