2026. 02. 09. 11:04 54 perc vallási műsorok

A lélek szava

a Szociális Testvérek podcast-sorozata
A mennyországban újra megölelhetjük egymást
Vendég: dr. Csókay András idegsebész
2. rész
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
Az orvos kezel, az Isten gyógyít. Minden gyógyulás Istentől származik, még azoknál is, akik ezt nem tudják vagy nem akarják tudomásul venni. Az orvostudomány is ismeri a jelenséget, hogy hatásos a szeretettel való odagondolás, gyorsabban javul annak az állapota, akiért imádkoznak, akár több ezer kilométer távolságból is. Így mindnyájan gyógyítók lehetünk. Minden imádságunkban a feltámadt Krisztusról teszünk tanúbizonyságot. A feltámadásban pedig új létrendbe kerülünk, de hordozni fogjuk a korábbi létrendünk jegyeit. Jézus a feltámadása után megdicsőült testében jelenik meg a tanítványoknak, együtt eszik velük, meg tudják ölelni. A test feltámadásának ígéretét még a hívő katolikusok közül is sokan kétkedéssel fogadják, pedig ha valami, hát ez igazi reménységet és lelki békét tudna nyújtani egy veszteség után.

A műsor további adásai

2026. 03. 16.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
A Búzaszem Katolikus Általános Iskoláról beszélgetünk Horváth Szilárd alapító igazgatóval.
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2026. 03. 09.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
Egyház és a média
Vendég: Török Csaba, az Esztergomi Bazilika plébánosa, az MKPK TV-referense
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2026. 03. 02.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
Antropológiáról, emberképről beszélgetünk Gájer Lászlóval, a PPKE Teológia Tanszékének vezetőjével.
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2026. 02. 23.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
Vendég: Érszegi Márk Vatikán-szakértő
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2026. 02. 16.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
A két nem igenje - Pozitívan a szexről
Vendég: Grunda Dávid és Grunda-Wettstein Angéla házaspár
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

Épp ezt az adást nézed
2026. 02. 02.
hétfő
11:04

A lélek szava

A mennyországban újra megölelhetjük egymást
Vendég: dr. Csókay András idegsebész
1. rész
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2026. 01. 26.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
Fehéroroszországról
Vendég: Lányi Béla verbita szerzetes
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2026. 01. 19.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
A mesterséges intelligenciáról beszélgetünk Kajtor Domonkos jezsuita szerzetessel. 2. rész

2026. 01. 12.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
A mesterséges intelligenciáról beszélgetünk Kajtor Domonkos jezsuita szerzetessel. 1. rész
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2026. 01. 05.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
Amiben hiszek, az határozza meg az életem
Vendég: Fábry Kornél püspök
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2025. 12. 29.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
Lázadás és kereszténység
Vendég: Horváth Szilárd televíziós újságíró
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2025. 12. 22.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
Anyós, após és a szent család
Vendég: Gorove László és Kriszta a Családok Jézusban Közösség alapítói
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2025. 12. 15.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
Ördögűző ima
Beszélgetés Fábry Kornéllal, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökével.
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2025. 12. 08.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
Ervin Gábor vértanúsága
Vendég: Erdő Péter bíboros, prímás
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

2025. 12. 01.
hétfő
11:04

A lélek szava

A Szociális Testvérek podcast-sorozata
Miért oly nagy a békétlenség az emberekben?
Török Csaba teológussal beszélget Krúdy Tamás és Zsófia