2026. 07. 16. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

A Nagy Háború képekben és visszaemlékezésekben
Debrecen, mint zenei fellegvár
Mohács az Operettben
Szerkesztő: Nagy György András
Bár San Martino del Carso, a kicsiny olasz falu neve az eső világháború miatt vált ismertté, ma már az isonzói-doberdói csaták résztvevőinek leszármazottai a békévé oldott emlékezett jegyében tartanak itt találkozókat, konferenciákat. Nemrégiben magyar kutatók két kötetet mutattak be ezen a helyszínen. Az egyik címe: „Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében”, a másiké „Szike és fényképezőgép”. Utóbbi Dr. Kemény Gyula ezredorvos fotográfiáiból nyújt válogatást. Kollégánk, Nagy György András a könyvsorozat egyik megálmodójával, Pintér Tamás levéltárossal beszélgetett.

Tizennégy országból csaknem kétszáz fiatal tehetséget látott vendégül az ifjú zenészek immár hagyományos nyári akadémiája Debrecenben. A résztvevőkből megalakult világzenekar az idén februárban elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész-karmester emléke előtt tisztelgett. Először Lakatos Péter, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja, majd Váradi Judit a rendezvény művészeti vezetője fejti ki gondolatait.

Ősbemutatóval kezdi majd az őszi szezont a Budapesti Operettszínház. A Nagymező utcai teátrum Szomor György „Mindig itt leszünk” című rockmusicaljét tűzi premierre 2026. szeptember 11-én.
A darab a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából született. Homonnay Zsolt rendező elsősorban a mű hátteréről mondja el gondolatait.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2026. 07. 23.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A Pulszky család levelezése, Munkácsy Mihály házassága, grafikai gyűjtemény a Malmáriumban
Szerkesztő: Nagy György András

2026. 07. 22.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

HAB: Best of diploma
Műcsarnok: Berecz András - Harangok évgyűrűi
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 07. 21.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Folk7Fesztivál és Workshop
Bakancslista - 500 határon túli, szomszédolós helyszín
Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 07. 20.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Színházi est örökbefogadásról
Kísérletezés az ékszertervezésben
Egy medvévé változó lány története

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 07. 17.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt időszak legérdekesebb riportjaiból válogatunk
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

Épp ezt az adást nézed
2026. 07. 15.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó
Hungarikum a Páholyban – Két évszázad Herendi ritmusa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 07. 14.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kiállítások:
-A.győri bencés gimnázium 400 tanévéről
-A Vas vármegyei Bükfürdőről

Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 07. 13.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Tiszamenti Ifjúsági Tábor,
NEM OKÉ művészeti kampány,
Bekker Sounds a klasszikus zene tehetségeiért

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 07. 10.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 07. 09.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Pom-pom megalkotója és a Balaton
Egy életrajz regénye és a regények életrajza
Programok nyárra
Szerkesztő: Nagy György András

2026. 07. 08.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum
Pálos utak: Balatonszemes
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 07. 07.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Fő témánk: A megújult Keresztény Múzeum

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 07. 06.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Herend 200 kiállítások,
Kitüntették a Búzaszem Iskolát,
Világjáró gyerekdalok a Művészetek Völgyében
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 07. 03.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 07. 02.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Slachta Margit Kollégium, Magyar Művészeti Akadémia köztestületi díjai, operett sorozat
Szerkesztő: Fülöp Tamás