2026. 06. 08. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Apokalipszis-ábrázolások Dürertől Kondor Béláig,
Divat a kortárs fotográfiában,
A Trianon-küldetés

szerkesztő: Szentimrei Kristóf
A világvégevárás éppúgy jellemző volt az első évezred végén, 1500 körül és a 20–21. század fordulóján is, a korszakhatárokhoz közeledve ugyanis mindig felerősödött az emberekben a végső pusztulástól való félelem.
Az Apokalipszis az Újszövetséget lezáró Jelenések könyvének görög címe, és szó szerint kinyilatkoztatást jelent. János látomásainak szövege a középkor óta számos művészt megihletett. Ennek apropóján nyílt meg a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményének kiállítása, amelynek középpontjában a jelenéseket bemutató apokalipszisciklusok állnak.
A több mint fél évezred műalkotásait felvonultató tárlatot Szentimrei Kristóf járta be Bodnár Szilvia művészettörténésszel, a kiállítás kurátorával.

A divatfotó vajon csak ruhákról szól? Vagy sokkal inkább arról, hogyan látjuk önmagunkat és egymást a városban, a közösségeinkben, a mindennapjainkban?
A Kiscelli Múzeum májusban nyílt időszaki kiállítása közel ötven magyar fotográfus munkáin keresztül mutatja meg, hogy az öltözködés, a test és a stílus miként válik az identitás és a társadalmi változások lenyomatává.
Ahogy a kiállítás egyik ismertetője fogalmaz: „a divatfotók nemcsak a divatipar termékei, hanem komplex kulturális dokumentumok is.” E gondolat mentén beszélgetett telefonos formában Kovács Éva Rebecca a tárlat egyik kurátorával, Szarka Klára fotótörténésszel.

Mi lenne, ha Trianont meg nem történtté tehetnénk? Ezzel a kérdéssel játszik el Dobos János, írói álnevén John P. Drummer regénye, amely a történelmi sci-fi műfajában vált bestsellerré a magyar olvasók körében. Hogy milyen indíttatás vezette a szerzőt a nagysikerű könyv megírásához, először erről kérdezte őt Szentimrei Kristóf rádiónk stúdiójában.


Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

A műsor további adásai

2026. 06. 15.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 06. 12.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 06. 11.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András

2026. 06. 10.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

31. Duna Karnevál
Henry Blount: Utazás a Közel-Keleten
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 06. 09.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Gál Vilmos Egy áldott jó ember című regénye
MVM Classic And Club koncertje szerdán
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András

Épp ezt az adást nézed
2026. 06. 05.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 06. 04.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Nagy Gáspár Emlékház, Rákóczi Várkastély, Operett sorozat
Szerkesztő: Fülöp Tamás

2026. 06. 03.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Beszélni Nehéz, Szóról - szóval 50
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 06. 02.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

S4: Baráz Ádám zongoraművész
Könyv: Az Édes szép zöld fáim – Jókai Mór a Svábhegyen
Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 06. 01.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

50 éves lett rádiónk anyanyelvápoló műsora,
Idén is VárkertFeszt a Várkert Bazárban,
Kultúrmorzsa

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 05. 29.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Válogatás a hét kulturális műsoraiból
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2026. 05. 28.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Erdély,magyarság operában,versben
Fejfényben a kulisszák mozgatói
Debrecen viszi Tajvant Budapestre
Szerkesztő: Nagy György András

2026. 05. 27.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

K Galéria: Kadosa Kiss József
Magyar Nemzeti Múzeum: Dolce Vita
Válogatás Fery Antal fametszeteiből
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 05. 26.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 05. 25.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Keresztény könnyűzene új köntösben,
Zenés bibliai képeskönyv,
Anarchia és művészet egy kiállításon

szerkesztő: Szentimrei Kristóf