2026. 03. 16. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Az aranyszőrű bárány a Vigadóban,
Jókai 200 kiállítás a PIM-ben,
Kultúrmorzsa

szerkesztő: Szentimrei Kristóf
A Magyar Művészeti Akadémia hároméves művészeti ösztöndíjprogramjának eredményeit mutatják be március 28-án a Pesti Vigadóban. Az Essentia Artis programsorozat részeként fiatal alkotók – köztük Cseke-Marosi Eszter – azt a munkát tárják a nagyközönség elé, amelyen az ösztöndíj ideje alatt dolgoztak.
Az MMA 2018 óta működő programja minden évben több tucat, 50 év alatti művésznek ad lehetőséget arra, hogy három éven át megvalósítsa alkotói terveit. Hogy mivel készül Cseke-Marosi Eszter, és hogyan jelenik meg a néphagyomány és a mesemondás a bemutatón, arról Kovács Éva Rebecca kérdezte őt.

Jókai Mór születésének 200. évfordulója és a Magyar Tudományos Akadémia alapításának bicentenáriuma alkalmából nyílt még tavaly ősszel kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A két esemény összekapcsolása rávilágít arra, hogy Jókai Mór írói és szerkesztői pályája szorosan összefonódott a magyar tudományos gondolkodás és ismeretterjesztés fejlődésével.
Műveiben megjelennek a földrajz, geológia, botanika, biológia, csillagászat, archeológia és nyelvészet legújabb eredményei, valamint a hozzájuk kapcsolódó mérnöki és technikai vívmányok. Dr. Rózsafalvi Zsuzsanna kurátorral Szentimrei Kristóf járta a végig az izgalmas tárlatot.

Műsorunk zárásaként szokásos programajánló rovatunkat, a Kultúrmorzsát hallhatják, amelyben nagyszabású színházi rendezvényt, komolyzenei és filmfesztivált, valamint két budapesti fotókiállítást is a figyelmükbe ajánl a szerkesztő, Szentimrei Kristóf.


Zenei szerkesztő: Varga Ramona

Fotó: Cseke-Marosi Eszter (MKR)

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2026. 03. 23.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Strobl-legendák az Epreskertben
Festészet és tánc találkozása
Hangtár: történelmi gramofonfelvételek
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 03. 20.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb kulturális témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 03. 19.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Lutter Imre és a József Attila-díj
Pártfogók koncertje
Ha Bach és orgona, akkor most Debrecen!

Szerkesztő: Nagy György András

2026. 03. 18.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

HAB művészeti központ: Közös többszörös. Európai nyomtatott grafika
BTM Vármúzeum: Irány a Galaxis
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 03. 17.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- A világ képeiben mi vagyunk – Nagy László, a képzőművész
- Fortepan ABC
- Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Tóth J. András

Épp ezt az adást nézed
2026. 03. 13.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 03. 12.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Fülöp Tamás

2026. 03. 11.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A magyarországi mecenatúra története 1900-tól 2025-ig (kötet)
Fenyő Ervin: Szécheny pokoljárása
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 03. 10.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Bakonybéli bencések: Csönd Neked
Piaristák: Szentek, leckék, iskolák
Tolsztoj: Két öreg
Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 03. 09.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Janikovszky Éva 100 emlékév I.
A rendszerváltás előtti Budapest egy fotókiállításon
Kultúrmorzsa

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 03. 06.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Tavaszindítás a PIM-ben
Tulipán és zsálya a Hagyományok Házában
A Citadella a Várkert Bazárban
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2026. 03. 05.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Egy eltűnt kép nyomában

Egy leendő boldog és az irodalom

Hegedűs a debreceni háztetőkön

Szerkesztő: Nagy György András

2026. 03. 04.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kecskeméti Katona József Múzeum kiállítás
Elnyomástól szabadságig - Citadella
Tulipán és Zsálya
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 03. 03.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Tíz éve nyomoz a BerGer Szimat Szolgálat
Mi az a Uspace?
Táj és ikon – egy jelenlét képei

Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 03. 02.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

FolkulTúra a Vigadóban,
Iparművészeti vásár és kiállítás a PIM-ben,
Nemes Nagy Ágnes: Két semmi közt
szerkesztő: Szentimrei Kristóf