2025. 10. 23. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Folytatódik operettsorozatunk, Miklya L. Mónika új könyve, interjú Orosz Diána művészettörténésszel
Szerkesztő: Fülöp Tamás
Október végéig látogatható Takács István festőművész első budapesti életmű-kiállítása a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A tárlat célja, hogy újraértelmezze és méltó helyére emelje a művészt a magyar művészettörténetben, valamint hogy a fővárosi közönség számára is elérhetővé tegye ezt a lenyűgöző életművet. Takács István neve sokak számára elsősorban templomi freskóiról lehet ismerős – több mint 300 templomban dolgozott –, azonban tehetsége messze túlmutatott az egyházi festészet keretein. Szinte minden képző- és iparművészeti műfajban maradandót alkotott. Művei elfeledve maradtak volna, ha nem akad rájuk Laczkó Pető Mihály fiatal festőművész, aki negyven éven át fáradhatatlanul mentette, rendszerezte, restaurálta és dolgozta fel a hagyatékot. Munkája eredményeként jött létre 2012-ben a mezőkövesdi állandó kiállítás. Orosz Diána művészettörténésszel Liptay Katalin beszélgetett.

Bányai Júlia alakját ma már kevesen ismerik, pedig hazaszeretete (a kor kifejezésével élve: honleányi hűsége) ma is példaértékű. Életéről kevés a megbízható történeti adat: a visszaemlékezések romantikus mázzal vonták be az 1848-as forradalom és szabadságharc korát, illetve annak alakjait - így Bányai Júliáét is. Miklya Luzsányi Mónika életrajzi regényében a korabeli forrásokra támaszkodva, szakértők bevonásával egy olyan Bányai-portrét igyekszik megalkotni, amely lefejti ezt a romantikus mázat, és Bányai Júliát mint önmagát kereső és megvalósító, saját (sokszor idealisztikus) céljaiért küzdő nőt mutatja be. Az október 20-i Akvarellben elhangzott interjú folytatása következik. A kötet szerzőjével Fülöp Tamás beszélgetett.

Hatalmas sikert aratott a Notre Dame-i toronyőr című musicalben Quasimodo szerepében
Tassonyi Balázs. A Budapesti Operettszínházban októberben bemutatott zenés darab
azonban már nem az első komoly szerep a fiatal művész pályáján, ugyanis a Színház-és
Filmművészeti Egyetem hallgatóját José Rivera szerepében is láthatta már a
közönség a Carmenben. Jelenleg pedig Ottokár szerepére készül A cigánybáró című
darabban. A fiatal énekest Ungvári Judit először a Notre Dame- toronyőr sikeréről
kérdezte.

A műsor további adásai

2025. 10. 30.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Egy lélekre figyelő popszerző
Egy portrékat rajzoló zarándok
Egy néptáncra írt film
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 10. 29.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

K Galéria: Hármas hatás – Szintézis
Hirtling Istvánnal beszélgetünk
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 10. 28.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- PIM: Prózamaraton november 11-én
- A Törös Alapítvány jótékonysági hangversenye
- Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 10. 27.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A magyar színháztörténet primadonnája,
Festés és értékmentés,
Csendes barát - Enyedi Ildikó filmje

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 10. 24.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Ösvények és átjárók Pannonhalmán,
Radikális találkozások a HAB-ban,
Óvóhelymúzeum Veszprémben

Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

Épp ezt az adást nézed
2025. 10. 22.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Sorsfordulat - Radikális találkozások: kiállítás
Budapest Bábszínház: A sárkányfutó átka
Kultúrmorzs
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 10. 21.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

-Látogatás a Váci székesegyházban
-Dohnányi Ernőről Kusz Veronika zenetörténész
-Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 10. 20.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kert és kortárs művészet,
Egy női honvédszázados története,
Illusztrációk Az ember tragédiájáról

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 10. 17.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A Cziffra Fesztivál jubileumi évada.
Az újjáéledt egyetemi színpad.
Az ünnep sztéléi
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2025. 10. 16.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

160 és 60 - A debreceni színház és Csikos Sándor pályája
Láthatatlan Botticelli?
Óvóhelymúzeum
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 10. 15.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

10. Cziffra fesztivál
1956-os emlékezés Nádasdy Borbálával
Középkori Vár Napja a Vármúzeumban
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 10. 14.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Témáink:
Víg Szalon októberi programjai
Art Market Budapest 2025
Egykutya, Deák Kristóf új filmje
Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 10. 13.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Színház az egyetemistákért,
Festő a fények bűvöletében,
Az élet sajátos múlása egy novelláskötetben

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 10. 10.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúl időszak legérdekesebb anyagaiból válogatunk.
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

2025. 10. 09.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Egy ismert család és a levelezés
Egy költő és a dupla napló
Egy énekesnő és a toronyőr
Szerkesztő: Nagy György András