2025. 12. 04. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Jókai, mint poétai díj
Jókai, mint Szaffi megteremtője
Egy színész, akiből kollégiumvezető lett
Szerkesztő: Nagy György András
Sokan egy szappanoperából emlékeznek rá, mások a színházból. Ő maga családjára: feleségére és 3 gyermekére a legbüszkébb. Nemrég civil szerepköre váltott: a Schlachta Margit kollégium vezetője lett. Az intézmény nemcsak együttlakást kínál egyetemista fiataloknak, de egy keresztény értékrendű közösséget, egy szemléletmódot és azt is, hogy a társadalmi felelősségvállalás részeként valós problémákra keres megoldásokat. Endrédy Gábor beszélgetőtársa Nagy György András volt.

A Nobel-díjas olasz költő, Salvatore Quasimodo is Balatonfüreden találta meg a gyógyulást. Emlékére 1992 óta nemzetközi költőversenyt rendeznek. Idén Jókai születésének 200-dik évfordulója alkalmából különdíjat alapítottak, ezt pedig Szentirmai Máriának ítélték oda: Tóféli idegen című, Komáromhoz és a nagy mesélőhöz kötődő verséért. A szerzővel Szerdahelyi Csongor beszélgetett.

Hatalmas sikerrel mutatták be nemrégiben A Cigánybárót a Budapesti Operettszínházban. Ifj. Johann Strauss egyik legnépszerűbb alkotását a Jókai200 emlékév tiszteletére tűzte műsorra a zenés teátrum, de nemcsak a librettó alapjául szolgáló mű szerzője, hanem a zeneszerző is kétszáz éve született. A két művész egyébként találkozott is egymással például a magyar főváros német színházában. A mostani hármas szereposztás egyikében Bordás Barbara(képünkön) játssza-énekli Szaffit, őt kérdezte Ungvári Judit.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2025. 12. 11.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Csárdáskirálynőből Szaffi

A „Világítótorony” avagy a Makám trió

A mese színei - "Diótörő"
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 12. 10.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Erdődy Kamarazenekar koncert
FIKSZ adventi kiállítás és vásár
Katolikus Karitász jótékonysági koncer
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 12. 09.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Új mesék és versek a Varázsdobozban
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 12. 08.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Zsú, és a piros napernyő
Fantázia és fúga - Csáth Géza zenei kötődése
Király Levente: Felülírt sors

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 12. 05.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb anyagaiból válogatunk.
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

Épp ezt az adást nézed
2025. 12. 03.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Deák17 Galéria: Budapest – Kalandváros
Vármúzeum: Középpontban a középkor
Tengerecki Pál: zenéskönyv
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 12. 02.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

-Tóth Armand szerzői koncertjei
-Térkép Galéria: Márai pályázat művei
-A Várkert Bazár programjai

Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 12. 01.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Károli Gáspár és a Szerb Színház,
Tisza István és kora,
Reszket a világ - lemezbemutató koncert

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 11. 28.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 11. 27.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Egy átprogramozott költő
Egy író, akit a sors tett azzá
Egy mű, népivel és urbánussal
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 11. 26.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Gvárdián Ferenc 75 - Múlt és jelen: kiállítás
Kovács Emőke: Balatoni értéktár 3.
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 11. 25.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- Józsa Attila Tisztítótűz című regénye
- Art Weekend 2025
- Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 11. 24.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Lehet egy költővel több?
Micimackó a Kolibri Színházban
Für Anima a kortárs komolyzene jegyében

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 11. 21.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 11. 20.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Jane Teller: Semmi c. kötete, emlékkönyv Kerényi Gráciáról, Laki Péter az Operettszínház művésze
Szerkesztő: Fülöp Tamás