Sajtóközlemény - Budapest, 2026.05.28.
Kétharmados többséggel fogadták el új etikai kódexet;
Elindult a kamarai emlékérme forgalmazása
A
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ötvenegyedik küldöttgyűlésén elfogadták a 2025-ös beszámolót 20,5 milliárd forintos árbevétellel, jóváhagyták a 2026-os költségvetési tervet. Kétharmados többséggel egy új kamarai etikai kódexről is döntöttek a küldöttek, ennek értelmében választott tisztségviselőknek egy magasabb etikai normának kell megfelelniük. A küldöttgyűlésen valódi vita és konstruktív párbeszéd alakult ki.
Az
eseményen mutatták be azt az 5000 forint névértékű színesfém emlékérmét , amelyet a Kamara alapításának 175. évfordulója tiszteletére bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank.
Sikeres és eredményes küldöttgyűlést tartott a Kamara, amelyen számos kérdést vitattak meg a 23 területi kamara küldöttei. A nyílt légkörű eseményen érdemi, szakmai párbeszédet követően az együttműködés és a bizalom került előtérbe.
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke díszvendégként vett részt a küldöttgyűlés elején, ő is a partnerség erősítésére és a közös jövő iránti elkötelezettségre hívta fel a figyelmet. A jegybankelnök és Nagy Elek az MKIK elnöke együtt bocsátotta ki azt az emlékérmét, amely törvényes fizetőeszköznek minősül, azonban a fizetési forgalomban való használata kerülendő. A 6000 példányban kibocsátott emlékérme előlapján Magyarország címere, az államiság, a közösség szimbóluma látható, hátlapján pedig a Kárpát-medence stilizált térképe, rajta pontokkal jelölve a kamarai rendszer 11 alapítóvárosa: Sopron, Pozsony, Pest-Buda, Debrecen, Kassa, Temesvár, Kolozsvár, Brassó, Eszék, Fiume és Zágráb.
A 30,80 gramm súlyú és 38,61 milliméter átmérőjű érme a hazai kereskedelmi és iparkamarák 1850-ben kezdődő történelmének állít emléket, amelyet egy királyi pátens rendelkezése indított el.
Az érme megvásárolható az emlékérméket gyártó és hivatalosan forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában: a
penzvero.hu oldalon. Egy magánszemély maximálisan 3 darab emlékérmét vásárolhat.
– A kamarai hálózat 175 éve a magyar vállalkozások erejét, érdekeit és jövőjét szolgálja. Büszkék vagyunk a hagyományainkra, de elsősorban a jövőbe tekintünk: az innováció, a kutatás-fejlesztés, az exportképesség növelése és az adatvezérelt döntéshozatal támogatása áll tevékenységünk középpontjában – hangsúlyozta Nagy Elek, a Kamara elnöke.
Az emlékérme kibocsátása a Kamara és az MNB közötti szoros szakmai együttműködés eredménye, amely közös gazdasági elemzésekben, konjunktúrafelmérésekben és az innovatív magyar vállalkozások támogatásában, a Magyar Innovátor védjegy létrehozásában és az Innovációs Koalíció megalakításában is megnyilvánul.
A küldöttgyűlés elsöprő, kétharmados többséggel fogadta el az MKIK és a területi kamarák tisztségviselőinek új Etikai Kódexét, amely világosabban határozza meg a közbizalom, az átláthatóság, az összeférhetetlenség és az érintettség kezelését, ezzel megelőzve nemcsak a valódi visszaéléseket, hanem azok látszatát is. Nem csupán tiltásokat fogalmaz meg, hanem pozitív iránymutatást ad a felelős lojalitásról, a kamarai erőforrások átlátható használatáról és a pártsemlegességről, erősítve a kamarai tisztség méltóságát.
A 2026. május 27-i küldöttgyűlés elfogadta a Kamara 2025. évi költségvetésének teljesítését, amely 20,5 milliárd forint bevétellel, 12,6 milliárd forint ráfordítással zárult. A 2025-ös év egyik meghatározó lépése volt az új kamarai székház megvásárlása, amely a korábbi székhely kilenc évnyi bérleti díjába került. Jóváhagyták a 2026. évi költségvetést is.
– A sikeres küldöttgyűlés egyértelműen bizonyítja, hogy a Kamara ma már egy modern, nyitott, hatékony és pénzügyileg stabil szakmai közösség, amelyben a tagok aktív szerepvállalása, a párbeszéd és a bizalom a jövő sikeres működésének alapja – emelte ki Nagy Elek, a Kamara elnöke.