2026. 06. 30. 10:08 10 perc aktuális és hírműsorok

Tény-kérdés

Kezdődik a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson
Riporter: Fülöp Tamás
Van egy hely, ahol a művészet, a zene és az emberi kapcsolatok találkoznak. Egy hely, ahol együtt nevetünk, táncolunk, feltöltődünk – ez a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amely július 1-4. között várja a látogatókat Nagymaroson.

A rendezvény idén is egyaránt szól a zene és a művészetek szerelmeseinek: nemzetközi sztárfellépők, koncertek, különleges audiovizuális produkciók, utcaszínházi performanszok, kézműves alkotói workshopok és vízi élményprogramok teszik teljessé a fesztiválélményt. A fesztivál idén még szorosabban kapcsolódik a Dunakanyar természeti adottságaihoz.

A művészeti élményeken túl számos fakultatív programlehetőség várja a látogatókat: szervezett kenutúrákon fedezhetik fel a Duna rejtett szépségeit, átsétálhatnak a Duna alatt Visegrádra és vissza, kedvezményesen vehetik igénybe a Mahart Dunakanyar körjáratát, valamint akár motorcsónakos élményhajózáson is részt vehetnek.
A motorcsónakázás és hajózás során a résztvevők a Dunáról csodálhatják meg a Dunakanyar ikonikus panorámáját, a hegyek látványát és a nyári naplemente különleges fényeit.

A VéNégy Fesztivál idén is bizonyítja, hogy a Dunakanyar nemcsak az ország egyik legszebb helyszíne, hanem a nyár egyik legsokszínűbb kulturális találkozópontja is.

Szabó Zsuzsannával, a fesztivál főszervezőjével Fülöp Tamás készített interjút.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2026. 07. 08.
szerda
10:08

Tény-kérdés

A hagyományos kenyérsütés fortélyaival ismerkedhettek a résztvevők a KMKSZ csapi szervezetének rende
Riporter: Nyíri Kata

2026. 07. 07.
kedd
10:08

Tény-kérdés

Az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramjáról Dr. Csáji László Koppányt kérdezzük.
Riporter: Kovács Éva Rebecca

2026. 07. 03.
péntek
10:08

Tény-kérdés

A gyermekvasutasok lelkesedése és elhivatottsága a nyári hónapokban is példaértékű.
Riporter: Balázs Zsanett

2026. 07. 02.
csütörtök
10:08

Tény-kérdés

Pueri Cantores Magyar Szövetség I. Nemzetközi Kórustalálkozó
2026. július 10-13. Gödöllő
Riporter: Hámori Kinga

2026. 07. 01.
szerda
10:08

Tény-kérdés

A KMKSZ ISZ kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat
Riporter: Nyíri Kata

Épp ezt az adást nézed
2026. 06. 26.
péntek
10:08

Tény-kérdés

Június 27-én, szombaton tartják a Siketvakság Nemzetközi Napját.
Kedves Édával beszélgetünk.
Riporter: Balázs Zsanett

2026. 06. 25.
csütörtök
10:08

Tény-kérdés

Dicsőítő Sziget - idén immár 5. alkalommal
Riporter: Hámori Kinga

2026. 06. 24.
szerda
10:08

Tény-kérdés

Dupka György, ungvári történész : Kárpátaljai politikai elítéltek, Gulag-rabok
Riporter: Nyíri Kata

2026. 06. 23.
kedd
10:08

Tény-kérdés

Az Országos Színházi Találkozó díjátadásán Ráckevei Anna színművésszel beszélgettünk.
Riporter: Ungvári Judit

2026. 06. 19.
péntek
10:08

Tény-kérdés

Magyar Vezetőképző Alapítvány, Morus Vezetőképző Akadémia, Slachta Margit Kollégium
Riporter: Fülöp Tamás

2026. 06. 18.
csütörtök
10:08

Tény-kérdés

Sport és hit
Farkas Norbert sportkommentátorral beszélgetünk XIV. Leó pápa imaszándéka kapcsán
Riporter: Hámori Kinga

2026. 06. 17.
szerda
10:08

Tény-kérdés

Riporter: Nyíri Kata

2026. 06. 16.
kedd
10:08

Tény-kérdés

Riporter: Tráser László

2026. 06. 13.
szombat
9:50

Tény-kérdés

Páduai Szent Antal ünnepén Bárány Béla plébánossal beszélgetünk.
Szerkesztő: Balázs Zsanett

2026. 06. 12.
péntek
10:08

Tény-kérdés

Népesedéssel kapcsolatos publicisztikákat szerkesztett kötetbe az MKT Demográfiai Szakosztálya
Riporter: Tráser László