2026. 06. 27. 09:30 24 perc egyéb műsorok

Kárpáti apró

KMNE, Szakkepzesi Centrum Oklevélátado, Ismerős Arcok jotékonysag,
Szerkesztő: Nyíri Kata
Teltházas jótékonysági koncertet adott Budapesten az Ismerős Arcok zenekar a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség egészségügyi támogatási programjának támogatására. A KMKSZ vonatkozó programja a fogyatékkal élőket, a súlyos betegséggel küzdőket, műtétek előtt állókat, illetve utókezelésre szorulókat is támogatja Kárpátalján. A rendezvény célja a segítségnyújtás mellett az összetartozás erősítése volt. A koncert létrejöttében a KMKSZ Ifjúsági Szerveztének is kulcsszerepe volt.
A kárpátaljai magyar oktatás, valamint a magyar tannyelvű iskolák és óvodák helyzete folyamatosan kiemelt figyelmet igényel a régióban. A Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata a napokban nagyszabású konferenciát és workshopot szervezett az intézményvezetők és helyetteseik számára. Az igazgatói tanácskozás apropóját a kárpátaljai magyar oktatási hálózatot érintő aktuális és esetleges jogszabályi változások, valamint a szakmai problémák megvitatása adta. Az elmúlt években drasztikusan csökkent a kötelező állami továbbképzéseken belüli magyar nyelvű előadások aránya, ezért a beregszászi tagozat saját szemináriumi rendszerrel és módszertani napokkal igyekszik biztosítani a hazai pedagógusok anyanyelvi fejlődését.

A gyermek a szemünk fénye és a jövőnk záloga. Ennek jegyében szervezte meg ismét a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete az év egyik legnagyobb tömegrendezvényét, a tiszacsomai gyermeknapot. Az Árpád Vezér Látogatóközpontban és Honfoglalási Emlékparkban játék, móka, tartalmas együttlét várta a gyermekeket és felnőtteket egyaránt az egyesület legnagyobb rendezvényén

Ünnepélyes keretek között tartották meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem kötelékébe tartozó Egán Ede Szakképzési Centrum diplomaátadó ünnepségét. Az eseményen a végzős hallgatók kézhez kapták az elmúlt évek munkájának eredményét, tudásukat igazoló okleveleket.

A műsor további adásai

2026. 08. 01.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 07. 25.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Egyetemi sport, határok nélkül. Tizenöt éve hunyt el Soós Kálmán, a beregszászi főiskola alapitoja
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 07. 18.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Segédeszközök, színház, Komárom
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 07. 11.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Adományok, Diplomaosztó,Máltai
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 07. 04.
szombat
9:30

Kárpáti apró

OSZT Dij, Népzenei és Néptánc Tábor, Keresztyén Pedagogus Nap, Huszár hagyományok
Szerkesztő: Nyíri Kata

Épp ezt az adást nézed
2026. 06. 20.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Turisztika, Karitasz Orvosmisszio, Sztojka Sandor püspök
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 06. 13.
szombat
9:30

Kárpáti apró

KARITASZ, KEGYES, Nemzeti Összetartozás
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 06. 06.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Szent teréz, Szent margit Program, Kávéházológia
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 05. 30.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Kettősállampolgárság, Vitadélután, Kiszo
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 05. 23.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Mcc, Színház, Himzőműhely
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 05. 16.
szombat
9:30

Kárpáti apró

KMNE, RÁKÓCSZI EGYETEM, Önellátó Nagycsalád, diakonia

Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 05. 09.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Tájház, Nyelviakálymentesites, Ungvari Unio,
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 05. 02.
szombat
9:30

Kárpáti apró

KMNE, KMKSZ, KMPSZ Zsinagoga
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 04. 25.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Nyelviképzés, Rászorulók, Oktatás, Rákóczi Egeytem Beregszász
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 04. 18.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Palágykomoróci görögkatolikus templom,Mezővári Önkéntes Református Egyházi Tűzoltóság
Szerkesztő: Nyíri Kata