2025. 08. 21. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Magdolnák virágai
A falikárpitok csodái
A "Vörös térkép" Amerikában
Szerkesztő: Nagy György András
Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásához kapcsolódva „Bogáncs és liliom” címmel nyílt kiállítás a veszprémi várnegyed szívében. (Képünkön) A két virág egy-egy attribútum. Az ártatlanság jelképe a magyar vértanúhoz tartozik; míg a tüskés kóró névadó szentjére: Mária Magdolnára utal. A Biró–Giczey Ház freskós termeiben látható tárlat, amely az Érseki Gyűjtemény eddig nem látott alkotásaiból válogat, műtárgyakon keresztül mutatja be az utóbbit, vagyis az „apostolok apostolát”. A részletekről a kurátor, Nagy Veronika múzeumigazgató beszélt. Az interjút Kovács Éva Rebecca készítette.

Péreli Zsuzsát a hazai kárpitművészet legjelentősebb alakjának nevezte Frank János művészettörténész, sőt, úgy fogalmazott, hogy ő a gobelin szinonimája Magyarországon. Jelenleg a Műcsarnokban tekinthetik meg gyűjteményes kiállítását. A Túl a láthatón című tárlat a legismertebb műveket vonultatja fel, több friss, most először bemutatott kárpittal kiegészítve. Erre az alkalomra szeretnénk felhívni a figyelmet Gyarmathy Dóra korábbi interjújával, melyet évekkel ezelőtt Szentendrén készített magával az alkotóval és az akkori bemutató kurátorával, Bodonyi Emőkével.

Idén nyáron volt a Carte Rouge – Vörös térkép című magyar alkotás amerikai premierje, mégpedig Los Angelesben, a filmek fővárosában. Az időzítés egyben a trianoni békediktátum aláírásának 105. évfordulójára is emlékeztetett. A forgatókönyvet a magyar rádiózás egyik legismertebb alakja, Szalóczy Pál írta, akinek munkája egyébként első helyezést ért el a tavalyi Bujtor-fesztiválon. Ekkor invitálta őt meg a Katolikus rádió stúdiójába Nagy György András.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2025. 08. 28.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- XIX. Ars Sacra Fesztivál

- Operettsorozat folytatás

- Közlekedési Múzeum kiállítása
Szerkesztő: Fülöp Tamás

2025. 08. 27.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Nagy László 100: emlékház és műsor
A csilikészítés kultúrája
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 08. 26.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kápolnásnyék: Vörösmarty Emlékház
Budai Vár: Szent Miklós-torony
Kolibri Színház: A Hétfejű Tündér
Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 08. 25.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Mesék bűvöletében - Harcsa Borbála kedvencei,
Fantasy regény egy amnéziás lányról,
Kultúrmorzsa

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 08. 22.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Gárdonyi Géza Emlékház
„A múltból a jövőbe"
Templombelsők festőművésze, Máger Ágnes
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Épp ezt az adást nézed
2025. 08. 20.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Gárdonyi Géza emlékház
Máger Ágnes: az ináncsi templom
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 08. 19.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- Ismét látható a Fekete pont
- Folkfashion kiállítás
- Várséták 3. Dísz tér - Szent György kápolna

Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 08. 18.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Népi énekes Oszakában,
Freskó és szekkó - Máger Ágnes képei,
Röplapok Drakulától Rákóczi Ferencig

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 08. 15.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb anyagaiból válogatunk.
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

2025. 08. 14.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Akhilleusz pajzsán - Kovács Olivér
Hardver-fellegvár: SZTAKI
Nevenincs király: Magócs Ottó
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 08. 13.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Argentínai jezsuita redukciók
A macaron ízei és története
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 08. 12.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- Budavári séták: A Mária Magdolna-torony
- Sopronbánfalva műemlék malma
- A Balaton Kultkikötője

Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 08. 11.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

KOVÁSZ, a Pécsi Egyházmegye családi fesztiválja
3D Galéria Budapest
Kiscelli: Műtárgyak a szabadban

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 08. 08.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt időszak legérdekesebb kulturális témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 08. 07.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Ostromnapló az örökkévalóságnak
Programajánló a hétvégére
Emlékezés egy veszprémi székely költőre
Szerkesztő: Nagy György András