2025. 12. 30. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

-MMA sorozat 7/6.: Ifj. Sapszon Ferenc
-Sonkodi Rita tárlata
-A bécsi Pázmáneum 400. évfordulójára

Szerkesztő: Tóth J. András
Kulturális palettánkban az év utolsó két hetében minden hétköznap a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából egy-egy jeles alkotónkkal beszélgetünk a tavaly december 24-én, még Ferenc pápa által A remény zarándokai mottóval meghirdetett 27. rendes szentév kapcsán.
Ezúttal Ifjabb Sapszon Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt-díjas karnagy, zeneszerző, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója és művészeti vezetője a vendégünk, a riporter Juhász Előd.

Klebelsberg Kunó a két világháború között 10 éven keresztül volt kultuszminiszter. Kivételes alkotó, géniusz volt, akinek Sonkodi Rita festőművész állított emléket, – mintegy 30 képen örökítette meg az egykori államférfi és felesége alakját. A festmények a Szegedi Tudományegyetem Rektori Épületének aulájában január közepéig tekinthetőek meg.
A kiállítót Tráser László kérte mikrofon elé.

Egy magyar papnevelő intézet az idők viharában – A bécsi Pázmáneum 400 éve címmel remek kiadvány jelenet meg a kerek évforduló alkalmából, amely Fazekas István történész, Varga János rektor, Vertel Beatrix könyvtervező és Püspöki Apor fotográfus közös alkotása. A kiadványt december 10-én mutatta be Erdő Péter bíboros, ifj. Bertényi Iván történész, valamint a szerzők a D50-ben. Szerdahelyi Csongor összeállítása.

A műsor további adásai

2026. 01. 07.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az Erdődy kamarazenekar újévi koncertje
A 16. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 01. 06.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Iskola a táskámban: mesekötet - Színházi tervek Békéscsabán - Hegedűünnep
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 01. 05.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Bibliamúzeum: In Memoriam William Blake,
Móricz: Igazszóló mesék,
Eszterhéj: Világjáró gyerekdalok

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 01. 02.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

MMA-sorozat 7/5,6,7
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

2026. 01. 01.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Zsuráfszky Zoltán, Nemzet Művésze, Kossuth-díjas koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője
Szerkesztő: Fülöp Tamás

Épp ezt az adást nézed
2025. 12. 29.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

MMA sorozat 7/5.: Tordai Hajnal,
Stummer Márton és a latin-amerikai gitárzene,
Kultúrmorzsa

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 12. 26.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 12. 25.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

MMA-sorozat: Golda János építész
Lobogó az űrből a múzeumban
Egy holdkóros, Jókai és a színház
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 12. 24.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

MMA sorozat: Osgyányi Vilmos
Keresztesi József Az elveszett szaloncukor
A Tabán é a Naphegy, Kriszt
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 12. 23.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

-MMA sorozat 7/2.: Kárpáti Tamás
-Szőcs Miklós TUI művei
-Decsi Ilona Luca és Kéri Imre tárlata
Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 12. 22.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

MMA sorozat 7/1.: Rátóti Zoltán,
Kapcsolatmegmentő kézikönyv,
32. Betlehemi jászol kiállítás

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 12. 19.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 12. 18.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Lovass Ági: Súgókönyv, Kárász Eszter és az Esztett zenekar, operett sorozatunk legújabb része
Szerkesztő: Fülöp Tamás

2025. 12. 17.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

K Galéria: Mostan színes tintákról álmodom
Deák-Sárosi László: Népi gyermekmondókák dallamhangsúllya
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 12. 16.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A téboly sorozatvetőinél - Magyarok a szlávok háborúiban és
A Budavár története című kötetről

Szerkesztő: Tóth J. András