2025. 12. 03. 05:34 3 perc vallási műsorok

Napi evangélium

advent 1. hét, szerda
** Mt 15,29-37 **
Felolvassa: Varga László
Jézus ezután eltávozott onnan, és elment a Galileai tenger mellé. Fölment a hegyre és ott leült. Nagy tömeg jött oda hozzá, velük együtt sánták, vakok, nyomorékok, némák és sok másféle beteg. Letették őket a lábaihoz, ő pedig meggyógyította őket. A tömeg csodálkozott, amikor látta a némákat beszélni, a bénákat meggyógyulni, a sántákat járni, a vakokat látni, és magasztalták Izrael Istenét. Ezután Jézus magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: ,,Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton.'' A tanítványok ezt felelték neki: ,,Honnan lenne a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy jóltartsunk ekkora tömeget?'' Jézus megkérdezte tőlük: ,,Hány kenyeretek van?'' Azt felelték: ,,Hét, és néhány apró halunk.'' Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék le a földre. Azután fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megszegte, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Ettek mindannyian, és jóllaktak. A megmaradt darabokat felszedték, hét tele kosárral.

Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.

A műsor további adásai

2025. 12. 08.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Szűz Mária szeplőtelen fogantatása
** Lk 1,26-38 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 07.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

A év, advent 2. vasárnap
** Mt 3,1-12 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 06.
szombat
5:34

Napi evangélium

Advent 1. hét, szombat
** Mt 9,35 - 10,1.6-8 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 05.
péntek
5:34

Napi evangélium

Advent 1. hét, péntek
** Mt 9,27-31 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 04.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Advent 1. hét, csütörtök
** Mt 7,21.24-27 **
Felolvassa: Varga László

Épp ezt az adást nézed
2025. 12. 02.
kedd
5:34

Napi evangélium

Advent 1. hét, kedd
** Lk 10,21-24 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 01.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Advent 1. hét, hétfő
** Mt 8,5-11 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 30.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

A év, advent 1. vasárnap
** Mt 24,37-44 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 29.
szombat
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 34. hét, szombat
** Lk 21,34-36 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 28.
péntek
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 34. hét, péntek
** Lk 21,29-33 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 27.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 34. hét, csütörtök
** Lk 21,20-28 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 26.
szerda
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 34. hét, szerda
** Lk 21,12-19 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 25.
kedd
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 34. hét, kedd
** Lk 21,5-11 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 24.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 34. hét, hétfő
** Lk 21,1-4 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 23.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

C év, évközi idő 34. vasárnap
** Lk 23,35-43 **
Felolvassa: Varga László