2025. 12. 31. 05:34 3 perc vallási műsorok

Napi evangélium

karácsonyi idő karácsony nyolcada, 7. nap
** Jn 1,1-18 **
Felolvassa: Varga László
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és hirdeti: ,,Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.' Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.


Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.

A műsor további adásai

2026. 01. 05.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Karácsonyi idő január 5.
** Jn 1,43-51 **
Felolvassa: Varga László

2026. 01. 04.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

Karácsonyi idő Karácsony 2. vasárnapja
** Jn 1,1-18 **
Felolvassa: Varga László

2026. 01. 03.
szombat
5:34

Napi evangélium

Karácsonyi idő január 3.
** Jn 1,29-34 **
Felolvassa: Varga László

2026. 01. 02.
péntek
5:34

Napi evangélium

Karácsonyi idő január 2.
** Jn 1,19-28 **
Felolvassa: Varga László

2026. 01. 01.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Karácsonyi idő Szűz Mária, Isten anyja
** Lk 2,16-21 **
Felolvassa: Varga László

Épp ezt az adást nézed
2025. 12. 30.
kedd
5:34

Napi evangélium

Karácsonyi idő karácsony nyolcada, 6. nap
** Lk 2,36-40 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 29.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Karácsonyi idő karácsony nyolcada, 5. nap
** Lk 2,22-35 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 28.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

A év, karácsonyi idő Szent Család vasárnapja
** Mt 2,13-15.19-23 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 27.
szombat
5:34

Napi evangélium

Szent János apostol és evangélista
** Jn 20,2-8 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 26.
péntek
5:34

Napi evangélium

Szent István diakonus, vértanú
** Mt 10,17-22 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 25.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Karácsonyi idő Jézus születése
** Jn 1,1-18 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 24.
szerda
5:34

Napi evangélium

Advent December 24.
** Lk 1,67-79 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 23.
kedd
5:34

Napi evangélium

Advent December 23.
** Lk 1,57-66 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 22.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Advent December 22.
** Lk 1,46-56 **
Felolvassa: Varga László

2025. 12. 21.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

A év, advent 4. vasárnap
** Mt 1,18-24 **
Felolvassa: Varga László