2025. 11. 18. 05:34 3 perc vallási műsorok

Napi evangélium

páratlan év, évközi idő 33. hét, kedd
** Lk 19,1-10 **
Felolvassa: Varga László
Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: ,,Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.'' Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: ,,Bűnös embernél száll meg!'' Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: ,,Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.,, Jézus azt mondta neki: ,,Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.''


Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.

A műsor további adásai

2025. 11. 23.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

C év, évközi idő 34. vasárnap
** Lk 23,35-43 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 22.
szombat
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 33. hét, szombat
** Lk 20,27-40 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 21.
péntek
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 33. hét, péntek
** Lk 19,45-48 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 20.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 33. hét, csütörtök
** Lk 19,41-44 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 19.
szerda
5:34

Napi evangélium

Árpádházi Szent Erzsébet
** Lk 6,27-38 **
Felolvassa: Varga László

Épp ezt az adást nézed
2025. 11. 17.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 33. hét, hétfő
** Lk 18,35-43 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 16.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

C év, évközi idő 33. vasárnap
** Lk 21,5-19 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 15.
szombat
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 32. hét, szombat
** Lk 18,1-8 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 14.
péntek
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 32. hét, péntek
** Lk 18,1-8 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 13.
csütörtök
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 32. hét, csütörtök
** Lk 17,20-25 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 12.
szerda
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 32. hét, szerda
** Lk 17,11-19 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 11.
kedd
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 32. hét, kedd
** Lk 17,7-10 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 10.
hétfő
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 32. hét, hétfő
** Lk 17,1-6 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 09.
vasárnap
5:34

Napi evangélium

A Lateráni Bazilika felszentelése
** Jn 2,13-22 **
Felolvassa: Varga László

2025. 11. 08.
szombat
5:34

Napi evangélium

Páratlan év, évközi idő 31. hét, szombat
** Lk 16,9-15 **
Felolvassa: Varga László