2026. 04. 23. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Nyitottság, identitás: tánc
Szülőföld, otthon: Lőrincz P. Gabriella
Operett, pontosság: lekottázva
Szerkesztő: Nagy György András
Gyűjti, oktatja, színpadra alkalmazza. Úgy őrzi a hagyományt, hogy az XXI. századi legyen. A tánc világnapja – április 29. – számára egyszerre munka és ünnep. Farkas Tamás koreográfussal Nagy György András beszélgetett.

Kárpátalján született, most a Nógrád megyei Szandán él. A József Attila-díjas költő, Lőrincz P. Gabriella, örökös beregszászinak tartja magát. Első kötete 2009-ben jelent meg, 10 éve az Előretolt Helyőrség oktatója. Idei könyvének címe: Hetedik nap. A Versmaratonon volt a Katolikus Rádió vendége. A kérdező Kövesdy Zsuzsa. Az idei Versmaratonon 52 költő vett részt. Őket és alkotásaikat a jövőben is hallhatják itt a Katolikus rádióban. A programot a Magyar Írószövetség, és a Magyar Napló Kiadó szervezte.

Minden mű egy gyémánt – vallja Pfeiffer Gyula, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója, aki egyedülálló munkával gondozza, kutatja az a műfaj eredeti kottáit. Részben ezt a munkáját ismerte el az idén március 15-én átvett állami kitüntetés. Ungvári Judit hívta fel őt telefonon.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2026. 04. 30.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Búcsú a találkozásokért
Díványzene háttérnek
Zenedében komponáló fiatalok

Szerkesztő: Nagy György András

2026. 04. 29.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

RS9 Színház: Nektek semmi sem jó
Várkert Bazár: Képmás szobrokkal
Pálos út zarándokkönyvek
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 04. 28.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

10 éves a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat
Barangoló
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 04. 27.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Festőnövények kortárs felhasználása,
Kósa Mária újrafelfedezése,
Illyés Gyula fiatalkori levelezése

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 04. 24.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt időszak legérdekesebb anyagaiból válogatunk
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

Épp ezt az adást nézed
2026. 04. 22.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kultkikötő: Egy hajóban
Mario Vargas Llosa: Csendes forradalom
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 04. 21.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kelemen Barnabás:Tudja meg az egész világ!
Az Új Ember Kiadványok két kötetéről
Houdini 100 emlékév
Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 04. 20.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A jövő század regénye – Jókai-kiállítás az OSZK-ban,
Gábor Miklós és Vass Éva emlékest,
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 04. 17.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb kulturális témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 04. 16.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A királylány hangversenye
A tűzzománc ragyogása
Szakkollégiumi koncertek
Szerkesztő: Nagy György András

2026. 04. 15.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

MVM Classic and Club Kamarazenekar bemutatkozó koncertje
Budapest Bábszínház: Berzsián és Dideki
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 04. 14.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

-Színdarab a magyar Gulágról
-Mesekönyv Béres Józsefről
-FAB: tehetségkutató és hegedűverseny

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 04. 13.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Klimó Károly és az alkotói szabadság
Harmonika és orgona találkozása
Liszt, Bartók és jazz egy estén
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 04. 10.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Rendhagyó költészet napi műsor.
Szerkesztő: Fülöp Tamás

2026. 04. 09.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál, "Nemzetünk fájdalma és hitvallása" c. konferencia, operett sorozat
Szerkesztő: Fülöp Tamás