2025. 09. 11. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Telefontalanság díjazva
Szlovák Júlia és magyar Rómeó
Kiállítás nem sallangmentesen
Szerkesztő: Nagy György András
A Mobilmentes hetet helyesebb lenne talán időszaknak hívni, hiszen idén például szeptember 15. és 30. között rendezik meg a VakVarjú Étteremcsaládban. Semsei Rudolf, az ötletgazda célja nem csupán az, hogy tegyük le a telefont, vagy hogy még közelebb legyünk a gasztronómiához. Szerinte fontos figyelni egymásra és a másikra, és az sem baj, ha feljebb emeljük a tekintetünket. Vagy figyelni a másokra, például az autista gyermekekre és persze azokra a neves írókra, akik segítik a kampányt. Nagy György András volt a kérdező.

Különleges, kétnyelvű előadást készített a kassai testvérintézményével együttműködve még idén januárban a budapesti Nemzeti Színház. A Rómeó és Júliát Vidnyánszky Attila a Hernád parti teátrumban állította színpadra szlovák és magyar szereplőkkel. Előbbiek a Capulet-, utóbbiak a Montague család tagjait jelenítették meg. Az előadás most szeptember 14-én és 15-én ismét látható a magyar fővárosban. A rendező-főigazgatót Ungvári Judit még az eredeti bemutató előtt kérdezte.
.
A szombaton kezdő Ars Sacra Fesztivál keretében, melyet A remény zarándokai mottóval hirdettek meg, idén is részt vesz sok programmal jelentkezik a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia. A többi közt Andrejszki Kati bőrműves (képünkön) kiállítását rendezik meg Égre fonódó szálak címmel. A tárlatot jövő hétfőn este 6 órakor Dr. Osztie Éva nyitja meg, akit Tóth János András kért mikrofon elé.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2025. 09. 18.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Édes szavú hangszerek versenye
Egy primadonna emlékei és szerepei
300 év oktatás Pesten: piaristák
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 09. 17.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

10. Kerekdomb Fesztivál
Fotókiállítás: Japán Árnyalatai
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 09. 16.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Indul az 5. eSzínház Fesztivál
Különleges tárlatvezetések a Prónay-kastélyban
Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 09. 15.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Ars Sacra: Pestszentimrei Plébánia,
Bartók Ünnep Budapesten,
Szahara - Balástya sötét mítosza

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 09. 12.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Táncházak Éjszakája ÉLÖ AJÁNLÓ
Szerkesztő: Csuth Judit

Épp ezt az adást nézed
2025. 09. 10.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Alsóbodoki Esterházy zarándokközpont: zarándoknapok
XIX. Ars Sacra Fesztivál
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 09. 09.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- Budavári séták
- Vitéz Boleszláv Konferencia
- Előadás Gróf Nádasdy Borbála életéről

Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 09. 08.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Magdi - színház és boldoggá avatás,
Orbán Bori és szerelmes slágerek,
Kalap És Kerék őszi túrái

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 09. 05.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt időszak legérdekesebb anyagaiból válogatunk.
Zenei szerkesztő: Varga Ramona
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

2025. 09. 04.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A Balaton szépségei-értékei
A Marslakóktól az egynyelvű Svájcig
Egy matyóföldi templomfestő
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 09. 03.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Budapest Bábszínház: Babaróka
A hús szerepe a gasztronómiában
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 09. 02.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- Budavári séták
- Cserkészek a Sziget fesztiválon
- Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 09. 01.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

5öst érő tanulási 5letek,
Kodály-módszer Rómában,
Hamisított festmények nyomában

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 08. 29.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogatunk

Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 08. 28.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- XIX. Ars Sacra Fesztivál

- Operettsorozat folytatás

- Közlekedési Múzeum kiállítása
Szerkesztő: Fülöp Tamás