2026. 02. 18. 17:30 24 perc aktuális és hírműsorok

Kerengő

közéleti beszélgetések

Vizet a tájba! De miért? És hogyan?
Vízvisszatartás, vizes élőhely-védelem
Vendég: Nagy Dénes MME
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Magyarország történelmi léptékű szemléletváltásba kezdett: a korábbi vízelvezetés helyett a víz megtartása lett az elsődleges cél. Az Energiaügyi Minisztérium és a vízügyi igazgatóságok által indított „Vizet a tájba!” program a klímaváltozás okozta aszályokra próbál választ nyújtani, célja pedig, hogy az árhullámokat és a belvizet ne a folyókon vezessük le, hanem a tározókban és a földeken tároljuk. A kezdeményezés sikere az összefogásban rejlik: eddig már több mint 900 gazda ajánlott fel területet a vízvisszatartásra.
A program különlegessége, hogy Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület bevonásával valósul meg, szakmai mentorálásuk nyomán a vízvisszatartás valódi ökológiai sikertörténetté válhat. Ez a szakmai partnerség európai szinten is példaértékű, hiszen közvetlenül támogatja az Európai Unió természet-helyreállítási céljait, miközben biztonságosabb jövőt teremt mind a gazdálkodók, mind a madárvilágunk számára.

Vendégünk Nagy Dénes, az MME Természetvédelmi Osztályának vezetője.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2026. 02. 24.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések

Már megint a mobil. II.
Egy új kutatás eredményei.
Szerkesztő: Sályi András

2026. 02. 24.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések

Már megint a mobil. I.
Egy új kutatás eredményei.
Szerkesztő: Sályi András

2026. 02. 20.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések

Dr. Birinyi Péter, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete elnöke, aktuális feladatokról
Szerkesztő: Sallai Éva

2026. 02. 20.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések

Kovács Gergely művészettörténésszel beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2026. 02. 19.
csütörtök
17:30

Kerengő

Külpolitikai beszélgetések

Keresztény-ellenes atrocitások Nigériában
Vendég: Horváth-Sántha Hanga
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Épp ezt az adást nézed
2026. 02. 18.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések

Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2026. 02. 17.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések

Szabálykövetés II.
Szerkesztő: Sályi András

2026. 02. 17.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések

Szabálykövetés I.
Szerkesztő: Sályi András

2026. 02. 13.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések

Fábián Éva népi énekes előadóművésszel, mesemondóval az élőszavas mesemondásról beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva

2026. 02. 13.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések

Egészségügy 2025
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2026. 02. 12.
csütörtök
17:30

Kerengő

Külpolitikai beszélgetések

Ukrajna - béketerv, választások, magyar kapcsolat
Vendég: Seremet Sándor, az MKI vezető kutatója
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

2026. 02. 11.
szerda
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések

Dr. Birher Nándor dékánnal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK sokirányú képzéseiről beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva

2026. 02. 11.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések

A világ jelentős energia- és klímapolitikai átrendeződés előtt áll
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2026. 02. 10.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések

<i>REISZ PÁL atya</i>
A 2026-os Hit Pajzsa-díj (Parma Fidei) kitüntetettje.
Szerkesztő: Sályi András

2026. 02. 10.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések

Az új KRESZ.
Mennyire új?
Elektromos roller: lesz benne?
Segédmotoros kerékpár: kötelező biztosítás?
Szerkesztő: Sályi András