Jávor Béla olvassa fel írását
Reggel a tóparton
Nincs kellemesebb érzés, mint nyári reggel hétkor lemenni a tomaji strandra, ahol akkor még senki sincs. Nyolc perc alatt gurul le az autó Csobáncról, megveszem az újságokat és kiülök a strand egyik padjára. Előbb csak nézem a tavat, szemben a fonyódi hegyet, figyelem a párát a víz felett, a vadkacsa mamát öt gyerekével, a két nagy hattyút, amint két utasszállító Jumbo, hatalmas szárnyaikkal felrepülnek. Teljes a béke, rajtam kívül csak a nádasnál ül egy pecás, szintén hangtalanul. Ráadásul ez az év első tóparti reggele, az első fürdésé is. Lassan lépegetek le a stég lépcsőin, alig több, mint 21 fok lehet a víz, de az első tíz-tizenöt csapás után már kellemes.
Azt beszélik, hogy az ember a teremtés csúcsa, mégis képességeink jó része gyengébb, mint némely állatoknak. Nem csak szaglásunk, hallásunk és látásunk marad el sokszor, de ami a legfájóbb, végletesen két dimenzióban éljük életünket. Lám most érkezik két vadkacsa, kiterjesztett szárnyakkal ereszkednek le a magasból. Most, amikor a 3D-s filmek kezdik uralni a filmvásznakat, nekünk egyedül a vízben adatik meg a három dimenzió. Száz hossz mellúszás után száz hossz hát következik, majd ismét csere. Innen a vízből, a parttól száz méterre impozánsan bontakozik ki a Badacsony bazaltsziklás oldala, békésen tempózom a reggeli napsütésben. Az év első úszása a tóban, csend, béke, nyugalom. Ez az a harmónia, amelyre egész életünkben törekszünk,
A parton szárítkozás közben előbb a helyi, megyei napilapot nézem át, aztán a két országosat. Újságolvasó énemet apámtól örököltem, gyerekkorom óta járatta a Magyar Nemzetet s az újságolvasásra gyerekeit is rászoktatta. Ma már néha sajnálom, hogy mennyi időt töltök naponta ezzel, még akkor is, ha a mai Magyar Nemzetet tíz perc alatt is ki tudom olvasni, (nem úgy mint 25 éve), de egy hónapban az is több mint három óra. És akkor hol van még az a három hetilap, a havi és kéthavi periodikák, ügyvédi szaklapok.
Nézem a híreket, amelyek ma már nem egyszerű hírek, hanem leginkább hisztéria jelentések. Miskolc kitelepíti a cigányokat állítja az egyik lap, dehogy, így a másik; menekülnek az osztrákok a zsebszerződésekkel megszerzett magyar földjeiktől; a lengyel lehallgatási botrány magyarországi érintettsége, háttér fény esik a magyar olajvezér taktikus pereskedésére; rémálommá válhat a nyaralás figyelmeztet a cikkíró és felsorolja mi mindenre kell vigyázni; terjed az ebola (igaz innen tizenötezer kilométerre); tíz évet kapott a volt bíró (végre egy jó hír); botrányos történelem tankönyv nyolcadikosoknak; zsákutcában a magyar gazdaság (elég komfortos a zsák); a nyugdíjrendszert képtelenség lesz fenntartani.
Leteszem a lapokat s megint a vizet nézem, a pecás megakasztott egy halat, mert felkapja a botját, majd némi görbülettel tartja és tekeri a damilt, látom, megcsillan a reggeli napsütésben a keszeg fényes teste. Átérzem a keszeg sorsát, eddigi életét a homályos mélyvízben élte kényelmesen eszegetve, barátkozva s most hirtelen kikapták a fényre, mert bekapott egy falat eledelt, nem tudván, hogy annak a végén egy horog található, s most oda egész eddigi élete, békés harmóniája, megy a haltartó szákba. Elképzelem, milyen lenne úgy beülni egy vendéglőbe, hogy bármelyik falat hús bevétele után egyszer csak kikapnának az asztaltól egy ismeretlen közegbe, ahol szinte semmi oxigén, majd betesznek egy szobába, ahol sok másik, már kifogott sorstársam beszélgetne, nem értve, mi történt velünk.
Arra a halra is gondolok, amelyik döglötten úszott el mellettem s arra a másikra is, amelyik a stég mellett feküdt, talán egy macska, de már félig megette. Olvasom, hogy a magyar úszás napján mindenki megbetegedett, aki vízbe merült és senki sem tudja mitől. Gyomorfájás, magas láz. Minden érintett szakember bizonygatja, semmi baja a tónak, de akkor mi a magyarázat? Aquinoi Szent Tamás nyolc évszázada már megmondta, ok nélkül semmi sincs a világon. Az öltöző melletti fán plakát, a balatoni hal- és bor ünnepét hirdeti, miközben az egész Balatonnál nem lehet balatoni halat kapni, mert fél éve megtiltották a halászatot, így aztán a balatoni halünnepen fagyasztott külföldi halat eszik a jónép.
Összehajtom az újságokat s beteszem a szatyorba, ma reggelre is megvolt a mindennapi ijesztgetés, mert a szerkesztők – ki tudja miért – azt gondolják, minden nap sokkolni kell a közönséget. S ma már nem csak a kereskedelmi kloákákon, de a közszolgálatikban is. Terjed az ebola (Afrikában), jó lesz vigyázni. Miközben a Balatonban döglenek a halak, hánynak az úszók, de a szakemberek szerint minden rendben.
Bőrömet bizsergeti a reggeli szél, éhessé tett az úszás. Beülök a kocsiba. Vár a reggeli.
