Bucsy Levente olvassa fel írását
Bucsy Levente: Gitáros mise
Leányfalun jártam misén vasárnap reggel. Az evangéliumban Szent Máté arról tudósított, hogy Jézus a vízen járt, és amíg rá figyelt Péter apostol, neki is sikerült ez; ahogy kételkedett vagy félt, süllyedni kezdett.
Az evangéliumi szakasz felolvasása után a pap összefüggést kovácsolt Péter figyelme és túlélése, fennmaradása, valamint az egyházban, a hívekben lévő figyelem megtartása között. Mellékszálként aztán egy fejtegetésbe kezdett, amit így foglalhatnék össze: az egyház túlélésének, fennmaradásának nem feltétele, hogy újításként felesleges vagy félrevivő dolgokat vezessenek be. Ezt alátámasztva – a leányfalui szabadtéri, harmóniumos misén – kiállt bizony a gitáros misékkel szemben is, mondván, ha Istenre – az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre – figyelünk, illetve Szűz Máriára, az pontosan elég a mi üdvösségünkhöz, a tartalmatlan örömködés nem kell...
Amikor gimnáziumba kerültem, nyolc év zongoraiskola után orgona mögé ültem, de csak olyan szintig jutottam el, hogy alkalmilag elvagyok a hangszerek királynőjével, túlságosan közeli kapcsolatba nem kerültem vele. Ezzel párhuzamosan otthon megtanultam gitározni is: megismertem azt a 10-15 akkordot, amivel a legtöbb pop-rock sláger vagy templomi gitáros ének lekísérhető. Már akkor foglalkoztatott a dolog, hogy a templomba járók ájtatosságát, Istenhez való közelségét az orgona- vagy a gitárzene segíti-e jobban.... Volt olyan időszak, hogy azt gondoltam, bármilyen vagányul is lehet gitározni a templomban a jó kis nótákat, évszázadokon át jó volt az orgona, és ma is születnek templomi énekek, nem indokolt a „kánon” megborítása egy-egy „rockkoncert” kedvéért. Máskor viszont felerősödött bennem, hogy minden eszköz, ami dicsérni tudja az Istent, befogható az ügy „szekere” elé, így a gitáron kívül akár a szaxofon vagy a dob, esetleg elektromos eszközök is – hisz Dávid király is táncolva, tombolva, az ószövetségi beszámoló alapján szinte önkívületben dicsérte az Istent, amint erre a „Táncolj az Úrnak” kezdetű ének is utal.
Nem volt számomra betonbiztos eligazodási pont a kettő között, hisz mind az orgona, mind a gitár mellett és ellen is voltak érvek. A mai ember által hagyományosnak tekintett orgonás énekek kísérete igen gazdag és totális zenei dicsőítő élmény is tud lenni, miközben vannak igen gyatra kántorok és unalmas dallamú, gyenge szövegű énekek is. Ugyanígy gitáros templomi zenéléssel is próbálkoznak fahangú, gyenge hangszeres tudású illetők, miközben nem kevesen éppen a könnyűzenei keretek miatt tudnak jobban azonosulni egy-egy vallásos dalszöveggel, így ennek van számukra missziós értéke.
Néhány éve, hogy kijöttem a Pázmány-egyetem történelem szakjáról, s egyértelműen az egyetemi évek hatására sok mindent most már úgymond „fejlődéstörténeti szemüvegen” keresztül nézek: mi volt mi előtt, miből mi fejlődött ki, és hogyan.
Azt csak találgatjuk, hogy az őskeresztények milyen zenei kísérettel „miséztek”, de azt tudjuk, hogy valamivel a IX. század előtt is próbálkozhattak: bizonyára nem a semmiből buggyant ki ekkor az egyházi célú orgonálás, és a legbonyolultabb hangszer éppen ennek köszönhető, látványos fejlődése. A X. században már szekrény alakú orgonákat készítettek, a XIV. századtól már pedálsor is rendelkezésre állt, és hamarosan jött a több manuál is. Johann Sebastian Bach idejére, a XVIII. századra elérte az orgona az első fénykorát. Ekkortól kezdve főként a romantikát, a grandiózusságot és a praktikus vezérlést segítő fejlesztések mentek végbe a hangszeren – a templomok építésénél pedig sok száz éve természetes gondolkodás, hogy orgona is bele költözik majd.
De ha egy kicsit jobban belegondolunk: biztosan nem volt felhördülés amiatt annak idején, hogy elveszíti hegemóniáját a gregorián? Biztosan nem rosszallotta senki, hogy Bach szinte minden vasárnapra új művet komponált Lipcsében, ezzel kvázi koncertté változtatva a misét? Vagy lehet, hogy épp egy új dimenziójú Isten-dicsőítést láttak benne? Biztos, hogy nem tekinthetünk új egyházizene-történeti korszakként a gitáros egyházi zene kifejlődésére?
A kérdések most kérdések maradnak. Nagyon nehéz egy adott korszakban, egy adott évben, de még egy adott évszakban vagy vasárnapon is megítélni, hogy mi számít az egyházi szolgálatban túlburjánzásnak, színvonaltalannak, vagy éppen megfelelőnek és gyönyörködtetőnek. Talán éppen az benne az izgalmas, hogy ebben csak egyvalaki tájékozott, az a valaki viszont azt is tudja, hogy valóban szolgálat és dicsőítés-e az orgonás vagy gitáros zenélés.
