irodalom virrasztóknak
Illyés Gyula: A kamaszizmok tündérszárnyán
Felolvassa Seress Zoltán.
Hangmérnök Horváth János, zenei szerkesztő Dévény Mária, rendezte E. Román Kata.
pillanatképek a média világából
szerkesztő: Szikora József
Horváth Pál vallástörténésszel, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársával beszélgetünk. Témánk a szuszidiaritás, azaz a kisegítés elve.
közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
ÍZELÍTŐ ADÁSUNK TARTALMÁBÓL:
Kritikus helyzet volt az ország több pontján.
Esély 3000 településnek.
Mi lesz veled Déli áramlat?
Klímacsúcs Peruban.
Muki bácsi kísérletei.
A koronaőrökről.
Megjelent a Magyarázatos Biblia.
Örök emberi értékekről mesél a magyar fantasy szerzőpáros.
kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Puskás Tamással, Básti Julival, Ókovács Szilveszterrel és Török Jolánnal
A Centrál Színházban bemutatóra készülnek. Megnézhettünk egy délelőtti próbát. Azt követően beszélgettem PUSKÁS TAMÁS igazgatóval, a darab rendezőjével. Az előadás főszerepében BÁSTI JULI remekel. Vele is készítettem interjút. Básti Juli mellett Szervét Tibor, Parti Nóra, Pokorny Lia, Szabó Éva és Rada Bálint lép színre a Centrál Színházban a Jó emberek című darabban. Premier december 7-én, vasárnap 17 órai kezdettel. A következő előadás december 22-én 19 órakor lesz.
Premier dömping a Vígszínházban decemberben. Erről is hírt adunk.
Ebben a szezonban február 14-én lesz jótékonysági estély az Operaházban. A Faust bál tudósok és művészek bálja. A részletekről a főigazgatót, ÓKOVÁCS SZILVESZTERT kérdeztem.
Izgalmas produkciókat mutattak be az Országos Táncjáték Fesztiválon. TÖRÖK JOLÁN, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének elnöke mesél erről.
Képeinken:
Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója és Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a sajtótájékoztatón a Székely Bertalan teremben (Fotó: Rákossy Péter)
Básti Juli, Szervét Tibor, Parti Nóra, a Jó emberek című előadás szereplői
A mikulás csizmája. Csetényi Anikó mesejátéka Presser Gábor dalaival.
Főbb szereplők: Csákányi László, Szakácsi Sándor, Zsurzs Kati, Kútvölgyi Erzsébet, Rátonyi Róbert. Szerkesztő: Varga Andrea (2/1.)
1-3. Ormándy Jenő és együttese, a Philadelphia Zenekar ma két versenyművet mutat be a huszadik század legkiválóbb szólistáinak partnereként. Először Edvard Grieg méltán népszerű a-moll koncertjét halljuk egy 1942-ben készült fölvételen. A szólista Arthur Rubinstein.
4-6. Szergej Prokofjev 1935-ben, egy francia hegedűművész számára szerzett 2., g-moll hegedűversenye szakít a romantikus versenymű látványosságra való törekvésével, és vérbeli modern zenemű módján mély létfilozófiai gondolatokat foglal zenei formába. A művet nyitó népies hegedűmotívum hamarosan a zord világerők viharában juttatja érvényre a szépség és a küzdés nagyságát. A második tétel, ez a nagyívű elégia lemondó álmodozás a melódia és az érzelmesség évszázadairól. A művet groteszk balettzene zárja. Ormándyék felvétele 1963-ban készült, a szólista Isaac Stern.
Burján István, a pécsi Néprajzi Múzeum vezetője mutatja be adventi jeles napokat, ünnepi szokásokat felelvenítő pmúzeum-pedagógiai programjaikat. Szerkesztő: Poór Tünde.
Stefan Lengyel az egyik legismertebb formatervező Németországban. Még Budapesten végezte az Iparművészeti Főiskolát, a Zugligetben. Korai korszakából olyan munkák fűződnek a nevéhez, mint az első körúti csuklós villamos Budapesten. Zenebarátok számára lehet ismerős a Calypso magnó az 1960-as évekből. Németországban számtalan munkája tette ismertté, miközben mindvégig oktatta a jövendő formatervezőit. 2001-től a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanszékvezetőjeként fontos szerepe volt a magyarországi formatervezői képzés megújításában.
anyanyelvi műsor
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- Advent szavunk eredetéről Horváth Katalin nyelvész beszél.
- Újra megjelent az eredetileg 1626-ban kiadott Káldi György-féle bibliafordítás. A mű számtalan érdekességet mutat fel a nyelvészet iránt érdeklődőknek. A fordítást gondozó Tinta Kiadó vezetőjével, Kiss Gáborral beszélgettünk.
- Nyelvészeti témájú könyvet szeretne ajándékozni karácsonyra? A Tinta Kiadó legújabb kiadványaiból szemezgetünk.
Dávid király sírja közelében, a Sion hegyen Hóvári Jánossal beszélgetünk a három monoteista vallás hagyományainak egymásba kapcsolódásáról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
kívánságműsor
felelős szerkesztő: Hegyesi Andrea
Kéréseiket várjuk az (1) 255-3333-as telefonszámon, SMS-ben a (+36) 30 250-3333-as számon vagy az ajandekkosar[kukac]katradio.hu címen
Legkedvesebb könyveim. Kalász Márton Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, író, műfordító, egyetemi tanár mesél kedvenc olvasmányairól. Szerkesztő: Poór Tünde.
újdonságok, régiségek, különlegességek, aktualitások, művészek és művek - villanófényben
Csiba Lajos és Juhász Előd műsora
Vendég: Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
A Magyar Művészeti Akadémia újraválasztott elnöke egyedüli vendégként beszél személyes művészeti vonzódásairól. Tehát viszonylag kevés szó esik majd a hivatali munkáról, az MMA terveiről, inkább arról hallunk, hogy az Elnök úrnak milyen alkotói tervei, elképzelései vannak.
Válogatás Nikolaus Harnoncourt felvételeiből
Vivaldi: A négy évszak - Tél
Mozart: Zenei tréfa K.522
Előadja: Alice Harnoncourt-hegedű, Concentus Musicus Wien.