Bucsy Levente olvassa fel írását
Bucsy Levente: Fogadalmak
Egyáltalán nem vagyok babonás. Nem érdekelnek a csillagjegyek, legalábbis nem hiszek abban, hogy minden tizenkettedik emberre ugyanúgy ráesik a féltégla a barátja lakása előtt szerda délben, vagy 0 találata lesz a lottón, esetleg egy rejtélyes idegen pénzzel jelentkezik, amit nem volna szabad visszautasítani.... Noha a halakra jellemző néhány jó kis általánosító karakterjegyet még el is fogadhatnám magamra, inkább egy szokást fogadtam be az életembe, ami igazából félig játéknak indult, de idővel olyan játékká vált, amiből tényleg lehet épülni.
Nem az – ilyenkor aktuális – újévi lencseevésre gondolok, mert szerintem bizony igaza van az írásnak, hogy „nézzétek az ég madarait”, persze azért jó, ha „szárazon tartjuk a puskaport”. Én bizony fogadalmakat teszek év végén vagy év elején; ezekről néhányan azt mondják, hogy szupertitkosak, nem szabad senkinek sem elárulni őket, hiszen akkor fuccs az egésznek. Ez a része viszont tutira babona.
Az újévi fogadalmak között voltak hasznosak és hóbortból megfogadottak, és derekasan bevallom, nem is mindegyiket tartottam be, de legalább nekiduráltam magam.
Másnaposok most ne figyeljenek, de fogadalmam volt 9 éve, hogy nem iszom többé sört. Pedig szeretem én, csak nagyon puffasztott, így lemondtam róla, és azt mondtam magamnak, inkább valamilyen híg fröccs, ha már homár... Egy évre rá a cigarettára mondtam azt, hogy többé nem. Igaz, nem voltam nagy bagós sem sosem, és a pénzt is sajnáltam rá, de már csak azért is eldöntöttem, hogy soha, de soha nem fogok többé rágyújtani, mert bár szép szó a lebukott kisebbeket kioktatni – ha majd gyerekeim lesznek vagy ifjabbak elé kell kiállni, legyen az ember minél több dologban ne csak „törekvő tanúságtevő”, hanem mondjuk hiteles is. Mert mi lenne, ha néha nem csak bevallanánk a hibáinkat, hanem el sem követnénk őket?
Aztán újabb év, újabb fogadalom. Egy volt barátnőm apukájával sehogyan sem tudtunk zöld ágra vergődni, és kitaláltam, hogy a következő felajánlást érte fogom megtenni. Ez most amúgy egy – hogy is mondjam – comming out, mert eddig ezt nem vállaltam fel nyíltan, de arról volt szó 2007-2008 táján, hogy – és most ne tessenek röhögni – tízezer felülést, az e közbeni küzdelmet és az ezt elvivő időmet szeretném rászánni arra a célra, hogy a papával valahogy rendeződjön a párbeszéd útján, vagy inkább annak híján rendezhetetlennek tűnő viszony.
Azóta a fogadalmaim mind-mind tartalmaztak egy-egy ilyen felajánlást. Törekedtem arra, hogy ne a haskörfogatról vagy a puszta hitelességről legyen szó, hanem illeszkedjék az „imarendembe”, irányítsa rá a figyelmemet arra a valamire a fogadalom gyakorlása, amire a felajánlás szól.
Az idei év elején ehhez kaptam az életembe egy olyan embert, akin keresztül rám talált a kocogás, a futás. Ez az ember nagyon egyenletesen fut, így kicsit olyan lett ő ebben a számomra, mint annak idején a zongoragyakorlás közben a metronóm: túl azon, hogy néha zavar az egyenletessége, a mérték mellé a fegyelem és a figyelem olyan szféráit nyitotta meg előttem, ami zárva van az egyenetlenek előtt. Amikor egyenletes mennyiséget és távot, tempót tudok futni egyenletes gyakorisággal, rengeteg mindent át tudok közben rágni, így aztán amikor a konkrét feladatok jönnek, már sokkal nagyobb rend van a fejemben.
Hogy miért futottam ezzel egy ekkora kört? Mert az idei fogadalmam az volt, hogy a csaknem 80 kilómról 71-re le fogok fogyni valamiképpen, és hát kaptam hozzá ezt a segítséget alig egy-két hónap spéttel. Tartozik ehhez is belső felajánlás, de ez nem publikus most. Viszont e jegyzet rögzítésekor, karácsony táján már tényleg a célegyenesben voltam az üggyel, úgyhogy méltán reménykedem benne, hogy mire adásba kerülök, már minden oké.
Szóval bátorítanék mindenkit, hogy tegyen fogadalmakat, nem baj, ha elbukunk. Nekem is vannak olyan fogadalomterveim, amiket még nem merek megtenni vagy csak simán halogatok, időlegesen ez is bukás, de mindig vannak olyan „kisebbek”, amiket eléjük tudok rakni, és ezek segíthetnek akár abban is, hogy a későbbiek sorra kerüljenek. Eddig bevált.
