Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Misterium fidei
Gyermekkoromban, amikor a hittanórán megkérdezték, melyik a legnagyobb keresztény ünnep, mint minden gyerek, magam is természetesen Karácsonyt jelöltem meg, hiszen akkor született a Megváltó. Csupán azt felejtettem el, hogy ezt a nevet csak Húsvétkor szerezte meg, amikor halálával és feltámadásával megváltotta a világot.
Jól látni Krisztus halálában az átmenetet az Ószövetség és az Újszövetség között. Mi a két szövetség közötti kapocs? Az áldozat. A zsidók - mint annyi más ókori nép -áldozatot mutattak be az Istennek. A mózesi törvény szigorú előírásai nem hagytak kétséget az egyes ünnepek és áldozatok meghatározásában. Bikák, kosok, gerlicék sőt galambfiak mindennapos áldozati tárgyak voltak. A törvény előírta, mely ünnepen, milyen áldozat dukál. Ezért döntött úgy az Isten, hogy ő is alkalmazkodik a maga adta törvényhez, de eddig sosem volt áldozatot, egyszülött fiát adja áldozatul az ember bűneinek megbocsátása végett. Itt - ebben az áldozatban - ér össze a múlt a jelennel. Az Ószövetség az Újszövetséggel.
Krisztus kezdettől fogva tudta, miért jött a világra, de a cél ismerete ellenére és megvalósítása végett mégsem öngyilkos lett, hanem áldozat. Isten ismerte választott népét, ismerte a főpapot, ismerte a főtanácsot, ismerte Pilátust is. Tudta, hogy ezek is, meg az is, saját hatalmuk változatlan fenntartása végett elveszejtik Jézust, noha tudják, hogy ártatlan. - Jobb, ha egy ember hal meg a népért - mondta volt Kaifás, nehogy lázadás törjön ki, mely őt és a főtanácsot is elsodorja. - Nem vagy a császár barátja - mondták a zsidók Pilátusnak - ha nem ítéled halálra. S ennyi elég volt.
Ebben az áldozati kontinuitásban csak egy a megmagyarázhatatlan, az áldozatot hozó személye. Áldozatot minden nép kérés, köszönet vagy engesztelés okán ad az Istennek, hogy segítse valamiben vagy, mert megsegítette, hálát ad. Az áldozatot engesztelésül is adják, az áldozatot bemutató nép bűneinek megbocsátásáért. Húsvétkor megfordul az addig ismert rend, nem a bűnös nép mutat be áldozatot az Istennek, bocsánatát kérve, hanem az Isten mutat be áldozatot a nép bűneinek megbocsátásáért. És feláldozza egyszülött fiát, hogy kiengesztelje a nép bűneinek eltörléséért, kit? Önmagát. Fia halálával megváltja a népet bűneitől, kinyitja a pokol tornácát, hogy az ott ülők végre bemehessenek a mennybe. Eltörli azt a bűnt, amit még Ádám követett el, ezért mutat a keresztény szimbolika minden ábrázoláson Krisztus keresztjének lábánál egy koponyát, mert az a koponya Ádám koponyája. És ezért énekeljük Nagyszombaton az Exultet-ben Ádám bűnéről, hogy: - Felix culpa (szerencsés bűn), hogy ilyen nagy Megváltót érdemeltél. Ádám bűne, a teológiai rossz így válik jót tevővé, mert nélküle nem jött volna el a Megváltó. Ellentmondás ez, vagy inkább a végtelen szeretet kiáradása.
S mert nem mi mutattuk be Istennek a húsvéti áldozatot, hanem ajándékba kaptuk a megváltást, ezért nem is becsüljük. Ha ma Magyarország összes adósságát megváltaná helyettünk az Isten, adna jókedvet, bőséget, csak ezt kérné, ne csináljuk tovább eddigi megszokott disznóságainkat, vajon mit tennének a magyarok. Amit ma tesz az egész megváltott világ, ahelyett, hogy megbecsülné magát, lop, csal, hazudik, megkívánja felebarátja feleségét, házát, ökrét, mezejét és mindenféle jószágát. Pedig egyetlen reményünk ez a húsvéti feltámadás. Itt szorongunk hétmilliárdan ebben a Földnek nevezett Airbus A 320-asban, amely már hosszú ideje fokozatosan süllyed, egyre mélyebbre és mélyebbre, s lehet, még nem észleljük, de egyre közelebb jönnek a hegyek. S ha van valaki, aki ebbe a lassú zuhanású gép pilótafülkéjébe be akar törni, hogy jó irányba állítsa a repülőt, akkor tapasztalnia kell, hogy a fülke ajtaja zárva. S hiába vered kézzel, fejszével, gondolattal még rád szólnak, mit hangoskodsz, viselkedésed politikailag nem korrekt, magatartásoddal csak megzavarod a békés utazóközönséget. A halálba zuhanó békés utazóközönséget.
Ma Nagypéntek van, de mégsem a nagypénteki délután a fontos, hanem a húsvétvasárnapi reggel. Mert ha csak hegynek ütközünk és szétporladunk, akkor minek volt Krisztus minden erőfeszítése. De ha igaz az ígéret, a "Velem lesztek" ígérete, ha Nagypéntekre eljön a húsvéti hajnal, amikor a sírban fekve egyszer csak mi is meghalljuk két fülemüle epekedő csattogását, ha valaki majd nekünk is elhengeríti a követ a bejárattól, ha a transzcendens, realitássá válik, ha majd feltámadva újra élünk egy másik világban, akkor van értelme ennek a megmagyarázhatatlan isteni áldozatnak.
Misterium fidei - mondja a teológia - ez a hit titka.
Csak egy szívdobbanásra vagyunk a titok megfejtésétől.
