Kipke Tamás olvassa fel írását
Kipke Tamás: „Akkor nincs más hátra…”
Mindennapos tapasztalata az embernek, hogy megtenné, megoldaná – ezt vagy azt: tenni és megoldani való mindnyájunk számára akad bőven –, de éppen nincsenek hozzá eszközei. Csavar vagy csavarhúzó, pénz vagy éppen hatáskör. Valljuk be, néha persze a kényelmeskedés sekélyes öröme jár együtt ezzel a helyzettel, mert bármit tenni is, bizony idő- és energiaigényes, és ebből tulajdonképpen még kevesebbünk van. (Megfigyeltem magamon, hogy néha olyan alattomos önzéssel igyekszem menteni-megtakarítani időmet és energiáimat – kitérve különféle feladatok elől –, mintha valami hatalmas tettre kellene tartogatnom magamat.) Vélt vagy valós eszköztelenségünk, vagy annak hangoztatása nem egyszer ürügy és kibúvó csupán. Valójában lustaságról és gyávaságról van szó. És a gondolkodás hiányáról.
Kevés számú legjobb barátom egyike, Laci matematikaprofesszor, a tudomány doktora. Tanít és kutat. Nem számítógépprogramokat készít, hanem függvényeket analizál, a spektrálszintézis terén (remélem, jól mondom: mert valójában fogalmam sincs, mi ez) nemzetközileg elismert, komoly eredményei vannak. Mikor egyszer azt mondta egy társaságban, hogy ő nem számít ki semmit, ő „a matematika épületén dolgozik”, megmosolyogták. Mintha legalábbis bölcsész volna – erről az emberfajtáról mondta a nagy irodalmár, Szerb Antal, hogy „a fölösleges tudományok doktora”… Pedig ahogy talán az irodalom, úgy a matematika sem a hiábavalóságok hiábavalósága. Laci barátom például gyakran mondogatja, mikor valami nem működik körülötte, mikor szembesül egy önmagától elhárulni nem akaró akadállyal, és nem látszik semmiféle megoldás, hogy „akkor nincs más hátra, gondolkodni kell”. Finom önironikus utalás ez arra, hogy bizony a szellem emberében is ott lappang a lustaság, merthogy neki is energiákat kell mozgósítania magában a gondolkodáshoz. Mert gondolkodni fárasztó és nem is mindig kockázatmentes. De olykor (mikor sikerül megoldani a problémát) mégis csak igen hasznos. És olykor gyönyörűséges.
Egyszer régen beültem barátom egyik órájára a hallgatók közé. Éppen az integrálszámítást kezdte magyarázni az elsőéveseknek. „Kérem szépen, az integrálszámításhoz fantázia kell, mint a szerelem desztillálásához.” Erre az éppen szunyókálni kezdők is fölkapták a fejüket, nekem meg eszembe jutott (rövid ideig én is tanultam „magasabb matematikát”), hogy az integrálszámításkor át kell alakítani a függvényeket. Laci, a fiatal tanársegéd folytatta: „A szerelem, latinul amor, ez megfordítva Róma, ez németül Rom, ha megfordítjuk, azt kapjuk: mór, a mór nem más, mint néger, ez hátulról előre olvasva Regen, amiről tudjuk, németül azt jelenti, eső, az eső pedig víz, amit könnyűszerrel lehet desztillálni – szóval csak el kell végezni a megfelelő átalakításokat.” – A hallgatók fölnevettek, és már benne is voltak az integrálszámításban.
Nekem meg eszembe jutott, hogy bár nem mindennapi foglalatosságom a matematika – nem a spektrálszintézis, de még csak az integrálszámítás sem –, mégis sokat köszönhetek ennek a tudománynak: például hogy van valami fogalmam a végtelenről…
Akkor nincs más hátra, gondolkodni kell – mondogatja gyakran Laci barátom, aki nemrégiben ugyancsak nagyon meglepő „példabeszéddel” gondolkodtatott el. Egy titkárnőnek olyan írógépe van, amelyen csupán egyetlen „g” betű található – semmi más, még csak szóköz billentyű sem. És- mondta a barátom – ezen a gépen le lehet írni akár az egész Bibliát is. (Idő persze kell hozzá, nem is kevés – tette hozzá, hogy lehetőleg elméleti síkon keressem a megoldást…) Mondanom sem kell, fogalmam sem volt róla, „hogyan lehetséges mindez”. Márpedig (elméletben legalábbis) lehetséges. Tulajdonképpen nagyon egyszerű a megoldás. Mindössze megfelelő számú „g” betűt kell egymás után leütni. A leírt „g” betűk hosszú sora egy természetes szám. Minden természetes szám felírható prímszámok (2,3,5,7,11,13,17,19....) szorzataiként, és ez csakis egyféleképpen lehetséges. Például 12 = 2 x 2 x 3 = 22 x 31.
A hatványkitevők az ábécé betűinek sorszámát jelölik: az A=1, a B=2 és így tovább, az egyes írásjelek és a szóköz is kap egy számot. És akkor máris megkapjuk a 12 egymás után lepötyögött „g” betű egyetlen lehetséges olvasatát: 2 a második hatványon a második betűt jelenti: a b-t, a 3 az első hatványon pedig az első betűt, az a-t. Tizenkettő tehát annyit jelent: ba. Ez csak egyetlen rag, de ha ez egyértelműen leírható a fenti módon, akkor értelmesebb szavak, mondatok, sőt akár az egész Biblia is. Ez utóbbi persze beláthatatlanul hosszú időbe és fáradságba kerülne – de nem lehetetlen.
Mennyi lehetetlennek tűnő feladat tornyosul az ember előtt. Ha eszköztelennek, tehetetlennek érezzük magunkat, akkor – ahogy Laci mondogatja – nincs más hátra, gondolkodni kell.
