Jávor Béla olvassa fel írását
Katinka
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”- mondta Tamási Áron Ábel Amerikában regényének egyik szereplője, akit ő még négernek nevezett, ma már ez politikailag inkorrekt beszéd lenne, de az idézetek mégsem lehetnek azok. Egy szóval valahol otthon kell lennünk e világban, sőt ebben az országban, amely a hazánk.
Az én otthonom Baja, ahol születtem volt két emberöltővel korábban, ott a Duna és a Sugovica partján, abban a kisvárosban, amely több mint háromszáz éve szabad királyi város, Lipót császártól kapta az oklevelet éppen 1696. december 24-én, így nem csodálható, hogy Baja város címerében két meztelen ember áll, Ádám és Éva.
Mondom az én otthonom Baja, ahová rendszeresen, negyedévente pár napra mindig visszatérek feleségem szüleitől örökölt házba, sajnos az én szülőházam – bár megvan – de nincs a tulajdonomban. És persze nyaranta jól esik két hétre újra bajaivá lenni, visszaidézni a gyerekkor boldog nyarait, sugovicai fürdéseit, dunai, gemenci holtágbeli kajakozásait, az esti halászleveket bajai kadarkával. Sétálni a Szentháromság téren, beülni a Szent Antalról elnevezett volt ferences templom padjaiba, ahol még a nagyszüleim is ültek, hallgatni a délutáni kertben és olvasni vagy épp ezt a jegyzetet írni.
Sosem laktam Baján, csak itt születtem és egyetemista koromig minden iskolai szünidőmet itt töltöttem nagyszüleim Batthyány utcai házában, pecálva a Sugovicában, barackot és szilvát szedve nagyapám egykor még tízholdas szőlőjében, amit az ötvenes évek végén elvett a kommunizmus, elvette és bevitte a tsz-be.
Baja kicsiben olyan volt, mint nagyban Amerika, kohó, amelyben összegyűltek a nemzetiségek, hisz a Duna mente, a dunai híd, a hajózás erős kereskedelmet adott a városnak, svábok, szerbek, bunyevácok, sokácok, görögök, zsidók, horvátok éltek itt, s az olvasztó üst Baja volt. Ezért a legszebbek itt a lányok és ezért született itt annyi híres és tehetséges ember, író költő, szobrász, zenész, kalandor, Tóth Kálmántól Telcs Edéig, Éber Sándortól Jelky Andrásig. „Varietas delectat” – tartja a latin mondás, a változatosság gyönyörködtet.
Most megint van miért és van kiben gyönyörködnünk, hiszen a világ legjobb úszónője éppen a napokban aratja újabb sikereit a kazanyi úszó világbajnokságon. Mikor e sorokat írom még csak egy aranyérmet szerzett, igaz azt világcsúccsal, mire e jegyzet elhangzik, reményeim szerint az aranyérmek és egyéb medáliák száma emelkedett.
Hosszú Katinkáról van szó, aki született bajai, s akit nagypapája kezdett úszásra tanítani hol máshol, mint a Sugovica hullámaiban, ahol valaha én is és minden bajai gyerek megtanult úszni. Katinka Isten áldotta tehetség – másként ez nem is lehetne – de a tehetség még nem elég a sikerhez, a talentumokat hasznosítani is kell, ahogy azt a Mester egyik példabeszédében jelezte. Én olvastam Katinka egy napját a hajnali edzéstől estig, bizton nem cserélnék vele, mert nagyon kemény, de hisz tudjuk: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.
Talentum, munka és még valami: szerencse.
Az utóbbi hónapokban egy mértékadó amerikai szaklap arról cikkezett, hogy Katinka csak doppingolással érheti el eredményeit, másként képtelenség lenne. Aztán kiderült, hogy a cikket egy itthoni, sértett magyar úszó „szakember” inspirálta, s ez már az ismert Turáni átok, az összefogás teljes hiánya, helyette a széthúzás fantomja. Javasoltam is a bajai városvezetőknek, ragadják meg az alkalmat és megbeszélve Katinkával, kezdjék el terjeszteni, hogy van valami igazság ebben a dopping ügyben s vallják be, Katinka doppingja a bajai halászlé. Legyünk őszinték a tárjuk a világ elé, ezt szedi a világbajnok, hetente kétszer, csípősen, sok ikrával, haltejjel, vörösborral. Kell ennél nagyobb reklám a bajai halászlének? Ne hagyjuk ki a lehetőséget.
Nekem is, Katinkának is és még 37.000 embernek Baja az otthona, s mi azért vagyunk a világon, hogy éppen Baján otthon legyünk benne.
S addig is, szurkoljunk Katinkának, mert megérdemli, a kérdés már csak az, hogy mi magyarok és bajaiak megérdemeljük-e őt?
