Kipke Tamás olvassa fel írását
Kipke Tamás: A megértés igyekezete és a feleségek száma
Gyakran nem sikerül azt mondani, írni, pontosan azt mondani vagy írni, amit az ember akar. Nem is olyan könnyű mesterség a szavakkal, mondatokkal foglalatoskodóké. Fiatalabb, vagy még csak leendő kollégáimnak – írásaikat javítgatva – gyakran idéztem Babits Mihály figyelmeztetését: „Minden rossz mondat egy törött ablak, amelyen át egy rossz gondolatra látni.” Amikor valaki azzal „védekezik”, hogy megvan a gondolat, csak nem sikerült jól megfogalmaznia, akkor igyekszem megértetni vele: nincs meg a gondolat – éppen a fogalmazás az, aminek a révén meglesz az a bizonyos gondolat.
De nem csak a fogalmazó figyelmetlensége okozhat félreértést. Néha az olvasó-hallgató értetlenkedése, túlhajtott figyelmeskedése is. Néhány éve, még aktív lapszerkesztő koromban megrovást kaptam egy olvasói levélben: az alföldi tanárnő szerint helytelen, ha egy katolikus újság vádaskodik (ebben teljes köztünk az egyetértés), merthogy bigámiát, sőt poligámiát tételezünk fel egynémely politikusról. Az állt ugyanis a tudósításban, hogy a politikusok feleségeikkel jelentek meg a fogadáson. Olvasónk szerint ez egyértelműen azt jelenti, hogy többnejűek. Ha nem ez az igazság, akkor azt kellett volna írnunk: feleségükkel jelentek meg. – Hogy is van ez? Hiszen ha követem a pontosságra intő olvasó útmutatását, és úgy javítom ki a tudósító szövegét, hogy a politikusok feleségükkel érkeztek, akkor meg azt tehetné szóvá egy másik figyelmes olvasó, hogy valószínűtlen, hogy több politikusnak egy, közös felesége volna… Hát igen: az egy birtokoshoz tartozó egy-egy birtok kapcsolatát csak körülírással tudjuk egyértelműen kifejezni.
Ilyen a nyelv(ünk) természete – mondhatnánk. És a miénk: nyelvhasználóké? Az egymással perben álló felek ügyvédei (kinek-kinek a saját ügyvédje – mert aligha egy közös ügyvéddel vonulnak a bíróság elé!) megbízójuk érdekének megfelelően igyekeznek értelmezni a megkötött szerződés szövegét, az elhangzott vallomást. A biztosítótársaság úgy fogalmazza meg a feltételeket, hogy az ügyfél ne vegye észre, miként fog majd a biztosító kibújni a fizetési kötelezettség alól.
Ez – bármennyire nem helyeselhető, mégis – érthető: a pereskedők érdeke egymáséval ellentétes, akárcsak a biztosítotté és a társaságé. De amikor nincs ilyen érdekellentét? Nem ritkán bizony akkor is ugyanígy olvassuk és hallgatjuk embertársaink szavait, mondatait. Támadóan vagy védekezőn, a rést keresve a bástyán. Így legfeljebb vitatkozni lehet, beszélgetni aligha.
Német barátommal igen jókat beszélgetünk, ha erre jár. Németül. Egyszer megkérdeztem: nem zavarja-e a sok hiba, amelyet beszéd közben ejtek. Egyáltalán megérti-e összetákolt mondataim mélyén a mondanivalót? „Meg akarom érteni – válaszolta. – Nemcsak arra figyelek, mit mondasz, hanem arra is, amit mondani akarsz.”
Sokszor eszembe jut ez a mondat manapság. Mert azt hiszem, ha így elegyednénk szóba egymással, talán könnyebb volna megértenünk a másikat.
