Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: 1956
Ükapám, Taub József, az 1848/49-es Honvéd Egyesület bajai elnöke a következőket írta 1892 október 23-án (!) az Országos Honvéd Egyesületek Központi Bizottságának, amely a szabadságharcban elesett hősök emlékére felállítandó szobor leleplezésekor a Hentzi szobrot is megkoszorúzni szándékolta.
„Hentzi szobrát megkoszorúzni a bajai 1848/49-es honvédegyesület egyetlen egy tagja sem fogja, mert a volt nemzet-gyilkosnak emlékoszlopára koszorút helyezni, homlokegyenest ellentétben áll a magyar becsülettel: az 1848/49-es honvédekre nézve pedig arculcsapás lenne”.
Mint tudható, az 1849-es budai ostrom során Hentzi volt a vár osztrák parancsnoka, aki végiglövette a pesti Duna-partot és a Lánchidat fel akarta robbantani. És Hentzinek emlékműve állt a budai várban a kiegyezés után is.
125 év után is látható, hogy a nemzet forradalmainak utóélete sosem volt könnyű, hiszen bár 1956 emlékét a szabadon választott országgyűlés első törvényébe iktatta 1990-ben, de a 33 évig degradált egykori szabadságharcosoknak akkor sem hozott jelentős változást a rendszerváltozás, s ha Kádár szobrát nem is kellett a visszarendeződés évei alatt megkoszorúzni, de gyomorforgató volt, hogy egy ’56-ban pufajkás a rendszert váltott ország miniszterelnöke lett, aki október 23-án koszorúzta egykori áldozatainak sírjait.
1848/49-et követte a haynaui megtorlás, 1956-ot a kádári, amely mennyiségileg és minőségileg is sokkal súlyosabb volt. Ami azonos, történelmünkben a zsarnokság mindkétszer kivégezte az ártatlan miniszterelnököt és súlyos fogságra ítélt százakat, szín ártatlanul. 1848/49. következménye a kiegyezés, amikor Ausztria kénytelen visszatérni a Pragmatica sanctio-hoz, elfogadni Magyarország önállóságát, három terület közössé tétele mellett, a függetlenség tehát korlátozott. 1990-ben Magyarország függetlensége alkotmányosan korlátozásmentes, de kül- és belgazdaságilag, a média tekintetében, az igazságszolgáltatás vonatkozásában és sok más relációban erősen korlátozott.
1956 forradalmát az új Magyarország szavakban megbecsüli, hőseit szavakban elismeri, de ténylegesen még évekig nem ők, hanem eltipróik kapják a kiemelt nyugdíjakat, míg a szabadságharcosok tovább viselik 33 évig megtiport életük következményeit.
Miért van ez így? Különösen indokolt a kérdés most, a forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján. Miért, hogy a nemzet nem ismeri fel, ma nem tartanánk itt, ahol vagyunk, ha nem lett volna 1956 forradalma, amely törvényszerű következménye volt a XX. század egész addigi történelmének. Az elvesztett első háborúnak, a Monarchia felbomlását 1918-ban magunk javára fel nem használó tehetetlenségünknek, a trianoni veszteségnek és ennek folyományaként a második elvesztett háborúnak, a párizsi békének, a szovjet megszállásnak.
És 1956 forradalmának bukása volt az oka a megtorlásokat követő Legvidámabb barakk-nak, a húzd meg ereszd meg, de a Rákosi terrort már visszahozni nem merő diktatúrának. 1956 forradalma az oka az egyre szétesőbb pártállamnak, oka 1989 annus mirabilisének, varázslatos évének, amikor még azt hittük, minden másképp lesz. 1956 forradalma az oka a kerekasztal tárgyalásoknak, a békés átmenet minden előnyének és minden hátrányának és 1956 sikertelen, be nem fejezett forradalma az oka a rendszerváltozás máig tartó negyedszázada minden fonákságának, a kádári társadalom felfogás máig tovább élő létezésének.
Mózes 40 évig sétáltatta a zsidókat, amikor Egyiptomból elvitte őket a Kánaán földjére. Nézzünk a térképre és látjuk, erre fél év is elegendő lett volna, de Mózes nem azért gyalogoltatta őket, mert messze volt Kánaán, hanem azért, hogy az Egyiptomban felnőtt és szocializálódott nemzedékek elpusztuljanak s velük együtt a kádári "húzd meg ereszd meg"-hez szokottak, az umbuldázó, fusizó, megalkuvó, sunnyogó, adót csaló, látszat hű mentalitás megszűnjék. Hogy az Ígéret földjére csak olyanok léphessenek be, akik már egy új gondolkodás szülöttei. Ezért hát maga Mózes is kinn kellett maradjon.
A 40 évből még csak 26 telt el, sokan már visszasírták a kádári húsosfazekakat, a kommunizmust, a szabadságnál számukra fontosabb látszat jólétet. Elég lesz nekünk még 14 év? Vagy lehet, hogy örök sorsunk lesz a vándorlás?
Egyáltalán odaérünk valaha?
