Henryk Sienkiewicz: Quo Vadis. Fordította: Mészáros István. Felolvassa: Seress Zoltán.
Hangmérnök: Horváth János. Dramaturg: Harangozó Eszter. Zenei szerkesztő: Dévény Mária. Rendező: E. Román Kata. (31/4.)
Pesti mesék
szerkesztő: Hámori Kinga
Reformkori séta a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából a Károlyi palotába, azaz a Petőfi Irodalmi Múzeumba látogatunk. A reformkor e történelmi helyszínéről és tulajdonosairól Komáromi Csaba irodalmi muzeológus mesél miközben meghallgatjuk Petőfi Sándor ideillő versét és egy részletet a Vasárnapi Újság korabeli számából.
szerkesztő: Nagy Imre
Az Európai Speciális Olimpiai Tenisz Napon egy ép és egy értelmi fogyatékkal élő versenyző alkotta párok játszottak egymás ellen, sztárok részvételével.
Három a magyar érem a rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságon.
Magyar Speciális Olimpia Szövetség 12 tagszervezete 80 sportolót nevezett be a negyedik Európai Speciális Olimpiai Tenisz Napra a hétvégén, Budapesten, melyen megnyitó beszédet mondott Dr. Szabó Tünde(képünkön) sportért felelős államtitkár is. Sebestyén Kata főszervező (képünkün) elmodta:
a nap talán legérdekesebb programja az Egyesített Páros Bajnokság volt amelyen egy ép és egy értelmi fogyatékkal elő versenyző alkotta párok játszottak egymás ellen. Többek között Várkonyi Attila – zenész, műsorvezető, Rakonczai Viktor – zeneszerző, előadóművész, St. Martin (képünkön) – szaxofon és pánsípművész, Kucsera Gábor – kajak világbajnok, Marosi Katalin – korábbi válogatott teniszező, Somogyi Dia – sportriporter, mellé sorsoltak versenytársat.
A szövetség részéről Dr. Jády György (képünkön) Országos Sportigazgató köszöntőjében felhívta a figyelmet a március 18-án kezdődő ausztriai Világjátékokon induló csapatra. A versenyzőket egyébként vasárnap ünnepélyes keretek között búcsúztatták a sportági vezetők.
Három éremmel zárta a magyar csapat a rotterdami rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságot. Liu Shaoang és a női váltónk ezüstérmet szerzett a férfiváltónk pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Adásunk előtt nem sokkal érkezett haza a hollandiai VB-ről sport küldöttségünk. Bánhidi Ákos (képünkön) a válogatott vezetőedzője értékeli a mieink szereplését.
Nagyszabású projekt kezdődött Budapest és a várost körülvevő ingázási zóna népességdinamikájával, illetve a lakossági fogyasztás által okozott egyes szennyezésekkel kapcsolatban.
A programról beszélgetett Kotroczó Dóra Kondor Attila Csabával, a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Intézetének projektvezetőjével.
szerkesztő: Kozák Annamária
A hosszú, szürke tél elmúltával sokan vágyunk a friss színek után. Ha ügyesen állítjuk össze kertünk fajtasorát, akkor kora tavasztól késő őszig gyönyörködhetünk a sokszínű növényvilágban. Megyesi Éva kertészmérnökkel beszélgetünk.
Mai műsorunkban a zene és a képzőművészet kapja a főszerepet. Megismerhetjük a Bráda művészcsalád 4 aktív alkotó tagját, valamint koncertre is hívjuk önöket. Madai Zsolt jazz-dobos évek óta dédelgetett álma, hogy a Queen életművet jazzes hangzásvilággal óriási zenekarral színpadra vigye. A Budapest Jazz Orchestra maximálisan partnere lett az ötletgazdának és március 24-én megvalósul az álom, a zenei főhajtás a Queen életműve előtt.
A Vas megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság két munkatársa lesz a mai Körkép vendége: elsőként Egyed László sajtószóvivő számol be az elmúlt hónap, azaz a február legfontosabb eseményeiről, de természetesen a 2016-os évet is értékeli majd. A műsor második felében Kamarás András mondja el a legfontosabb tudnivalókat a Hatósági Osztály munkájáról.
magazinműsor
színes hírek, beszámolók határainkon innen és túlról
szerkesztő Iványi Balázs,zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa
Mai műsorunkban beszélgetést hallhatnak Vidnyányszky Attila rendezővel, a Vitéz lélek című darabjának erdélyi turnéja kapcsán, szó lesz az új dunaszerdahelyi egyházi óvodáról valamint a kaposvári fiatal tehetségek ötletpályázatáról is. Elsőként pedig arról, hogy az ukrajnai kisebbségek jogainak tervezett szűkítése ellen egy hónapja indított aláírásgyűjtési akció menetéről tanácskozott, és a kárpátaljai magyarság helyzetével kapcsolatos időszerű kérdéseket tekintett át soros ülésén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség választmánya Nagyszőllősön.
Arany János: Buda halála
Felolvassa: Jónás Gabriella
Hangmester: Biksza Levente
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Szerkesztő: Tar Éva
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (10/2.)
- Kalocsáról készült fotókat díjaztak, a paprikás kácsi hungarikum lehet
- Picasso is csodálattal nézte munkáit most a Népi Iparművészeti Gyűjteményben látogathatóak Szalai Lajos grafikus alkotásai
- Arany Medve díjat nyert a Testről és lélekről – Debrecenben is nagy siker volt a film
szerkesztő: Bogdáni József
Mozgásban. Lemezbemutató sorozatunkban az Omega együttes, 2012-ben kiadott Greatest Performances - A Legnagyobb Sikerek című dupla koncert albumáról válogatunk.
03. rész.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.2017. januárjában, egy 10 napos időszak alatt szégyenteljesen levizsgázott a német új energiapolitika, az Energiewende keretében kierőszakolt megújuló villamosenergia‐termelés –írta két német szakember.
2017-ben Németország tölti be a G20-ak elnökségi tisztét, mely alkalomból a szövetségi kormány környezetváltozási tudományos tanácsa egy soron kívüli szakvéleményt készített: ez fontos dokumentuma annak, hogy a bennfentesek miképpen gondolkodnak a klímaváltozás elleni harc leple alatt megbúvó világméretű törekvésekről. Ezzel kapcsolatban Thüne német meteorológus a saját szakmáján jelentősen túlmutató tanulmányt készített az említett szakvéleményről. Az elemzésekről a villamos energia aktuális helyzetéről Petz Ernő címzetes egyetemi tanárral Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk dr. Hermann Róbert történész, publicista, számos, az 1848-as szabadságharccal foglalkozó könyv szerzője. Műsorunkban Irinyi József, a márciusi 12 pont megszövegezőjének életéről, közéleti szerepéről, írói munkásságáról beszélgetünk. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva.
irodalom gyerekeknek
Felix Salten: Bambi
Felolvassa: Dunai Tamás
Fordította: Fenyő László
Hangmérnök: Liszkai Károly és Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendezte: E. Román Kata (18/11.)
Mai műsorunkban a zene és a képzőművészet kapja a főszerepet. Megismerhetjük a Bráda művészcsalád 4 aktív alkotó tagját, valamint koncertre is hívjuk önöket. Madai Zsolt jazz-dobos évek óta dédelgetett álma, hogy a Queen életművet jazzes hangzásvilággal óriási zenekarral színpadra vigye. A Budapest Jazz Orchestra maximálisan partnere lett az ötletgazdának és március 24-én megvalósul az álom, a zenei főhajtás a Queen életműve előtt.
Arany János: Buda halála
Felolvassa: Jónás Gabriella
Hangmester: Biksza Levente
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Szerkesztő: Tar Éva
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (10/2.)
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.2017. januárjában, egy 10 napos időszak alatt szégyenteljesen levizsgázott a német új energiapolitika, az Energiewende keretében kierőszakolt megújuló villamosenergia‐termelés –írta két német szakember.
2017-ben Németország tölti be a G20-ak elnökségi tisztét, mely alkalomból a szövetségi kormány környezetváltozási tudományos tanácsa egy soron kívüli szakvéleményt készített: ez fontos dokumentuma annak, hogy a bennfentesek miképpen gondolkodnak a klímaváltozás elleni harc leple alatt megbúvó világméretű törekvésekről. Ezzel kapcsolatban Thüne német meteorológus a saját szakmáján jelentősen túlmutató tanulmányt készített az említett szakvéleményről. Az elemzésekről a villamos energia aktuális helyzetéről Petz Ernő címzetes egyetemi tanárral Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk dr. Hermann Róbert történész, publicista, számos, az 1848-as szabadságharccal foglalkozó könyv szerzője. Műsorunkban Irinyi József, a márciusi 12 pont megszövegezőjének életéről, közéleti szerepéről, írói munkásságáról beszélgetünk. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva.
A Zenei Kincsestárban Wagner szerzeményeiből hallunk részleteket világhírű magyar előadók felvételeiről. Először Wagner fiatalkori dalciklusát, a Wesendonck-dalokat énekli Sass Sylvia a Hungaroton új kiadványáról. Az Állami Hangversenyzenekar élén Kórodi András.
Következzék az egyik legismertebb Wagner-jelenet: a valkűrök lovaglása. Solti György 1957-ben rögzítette a zenedrámát a Bécsi Filharmonikusokkal. A valkűrök szerepében: Oda Balsborg, Ilona Steingruber, Grace Hoffman, Claire Watson, Anny Delorie, Frieda Roesler és Hetty Plümacher.