A helyreállított kereszt igaz története Franz Werfel novelláját Tandori Dezső fordította. Felolvassa: Dunai Tamás Hangmester: Liszkai Károly A zenéket - Orbán György műveiből - Laczó Zoltán Vince válogatta Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna Rendező: E. Román Kata (4/1.)
A médiavilág erkölcséről
szerkesztő: Kövér Tamás
Az ellenzéki pártok gyengék, ezért az ellenzéki médiumoknak össze kell fogniuk, és nekik kell megnyerni a választást a „szerencsétlenkedő” pártok helyett – írta Lengyel László
A politikai pártok a választások során mérkőznek meg –, s az Önök szavazatai formálják meg az eredményt. Felkészülésükről, vitáikról, szándékaikról, jövőképükről informálja Önöket a sajtó-, korszerűbben fogalmazva: a médiavilág -, amely tehát közvetítő eszköz. Olyannyira az, hogy a médiára senki sem szavaz, az nem része a törvényhozó hatalomnak.
Márai Sándornak egy vasárnapi levele – amely a Szabad Európa Rádió hullámhosszain hangzott el 1956 november 11-én, kiélezett helyzetben, arra törekedett, hogy szétválassza: mi az ami történt -, mi igaz -, és mi az, ami nem az, - még ha kihirdették is…
A riport, az mindig „jelentés a helyszínről (annak atmoszférájával együtt) míg az, amit „interjúnak” hívunk: a kérdés és a rá adott válasz – s az olvasó, vagy a néző úgy érzi, kihallgathat valamit abból, amit mások őszíntén elmondanak egymásnak. Mindehhez képest a médiavilágot ma nem a műfajok határozzák meg – éppenséggel e műfaji kereteket lépik túl nap-mint nap a szereplők – véleményt csempészve oda, ahol csupán hírt szabadna elmondani – mert a véleményformálás privilégiuma a fogyasztó közönségé…
szerkesztő: Nagy Imre
Pavuk Tíra -sportszerűségből jeles! Masters világbajokságot akar nyerni Kiss Gergely. Szentai Nóra atléta legyőzte a halálos kórt, azóta sorozatban nyeri a nemzetközi versenyeket.
Az egész világ sportsajtóját bejárta az a felvétel, amely az olaszországi, junior, U-20-as atlétikai Európa-bajnokság egyik jelenetét örökíti meg. Nevezetesen, amikor a Békéscsabai AC atlétája, Pavuk Tíra, mit sem törődve, hol végez a 3 ezer méteres akadályfutás döntőjében, megállt, hogy felsegítse az akkor már földön fekvő, hatalmasat bukott ellenfelét, az egyébként végső győzelemre esélyes Tóth Lili Annát. Akihez aztán gyorsan jöttek a mentők, és végül szerencsére a kisebb agyrázkódáson és sokkos állapoton kívül nem történt maradandó sérülése.
Fábián István Békéscsabán beszélgetett a nem mindennapi esetről Pavuk Tírával és edzőjével, a három olimpiát megjárt, egykori kiváló gyalogló Urbanikné Rosza Máriával.
Világbajnoki címe megvédésére készül több játékostársával együtt, a háromszoros olimpiai -világa és európa bajnok vízilabdázó Kiss Gergely, a hétfőn kezdődött masters világbajnokságon.
Egy kiváló masters atléta Szentai Nóra érkezett a stúdiónkba, közvetlenül a Dániában rendezett Európa bajnokságról, aki nemcsak a versenyről, hanem arról is beszél hogyan gyógyult meg egy halálos kórból. . l
napi interjú
A világ egyetlen anyaghűen megépített vármakett parkja egy Székesfehérvárhoz közeli kis településen, Dinnyésen található. A park megálmodója és megalkotója Alekszi Zoltán, Kotroczó Dóra beszélgetett vele.
Visszaérkeztek Gencsapátiba azok a zarándokok, akik 8 nappal azelőtt indultak útnak Mariazellbe., ugyanis a jubileumi huszadik zarándoklat apropóján néhányan a visszautat is gyalog tették meg. Székely János püspök atya pedig várta és kísérte őket. A mai Körképben erről a különleges gyalogos zarándoklatról hallhatnak.
Az előadók:
Mary Carewe, az Arts Harmony Tango Ensemble, Kovács Kati, a Billy Vaughn zenekar, Nichael Buble, a Stúdió 11, Daniel Anna, valamint a Manhattan Transfer énekegyüttes.
A meduzák nem hoznak szerencsét
Gion Nándor novelláját Seress Zoltán olvassa fel.
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna
Rendező: E. Román Kata
(2/2.)
- Szakmai konferenciával ünnepelte 40 éves fennállását a kiskőrösi Szlovák Tájház
- Középkori temető feltárását kezdték el kalocsai régészek Homokmégyen
- Idén is a Galiba Fesztivál kíséri a Debreceni Virágkarnevált
Holdbázis építése – 3 dimenziós nyomtatóval. Ahogy az Ifjúsági innovációs Verseny egyik győztese elképzelte. És ha már Hold: egy kis történeti visszatekintés, milyen is volt a Holdraszállás…
És más érdekességek…
szerkesztő: Bogdáni József
Lemezbemutató sorozatunkban az Omega együttes, 2015-ben kiadott The Speacy Seventies - Ürkorszak, Hetvenes évek című albumáról válogatunk.
01. rész.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Ki volt Gedeon Jerne? A "pipás óvónő" életét kutató Harcsáné Hornyák Katalinnal, a monográfia szerzőjével, a martonvásári Óvodamúzeum alapítójával Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk dr.Bardócz László, akivel Karácsony Sándor pedagógiai munkásságáról beszélget Sallai Éva.
irodalom gyerekeknek
Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér
Felolvassa: Rudolf Péter
Hangmérnök: Liszkai Károly és Horváth János
Zene: Laczó Zoltán Vince
Rendezte: E. Román Kata
(22/22.)
A meduzák nem hoznak szerencsét
Gion Nándor novelláját Seress Zoltán olvassa fel.
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna
Rendező: E. Román Kata
(2/2.)
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Ki volt Gedeon Jerne? A "pipás óvónő" életét kutató Harcsáné Hornyák Katalinnal, a monográfia szerzőjével, a martonvásári Óvodamúzeum alapítójával Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk dr.Bardócz László, akivel Karácsony Sándor pedagógiai munkásságáról beszélget Sallai Éva.
Nemrégiben hallgathattuk meg Claude Debussy szimbolista költők verseire szerzett dalait a Hungaroton új lemezéről kiváló ifjú szopránunk, Baráth Emőke és Virág Emese zongoraművész előadásában. Mai műsorunkban újabb 11 Debussy-dal szólal meg Musset, Mallarmé és mifelénk csak kevéssé ismert francia költők szövegével. A közismert Debussy-zongoraművek felől hallgatva az teszi különlegessé ezeket a ritkán hallható szerzeményeket, hogy rávilágítanak Debussy hangokból pasztelltónusokat alakító, zenei színkezelésére.