Vajdasági magyar írók novellái Varga Zoltán: Nátán Felolvassa: Kaszás Gergő Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (2/2.)
Pesti mesék
szerkesztő: Hámori Kinga
Gellért nap után a Gellért-hegyen
"Felmutat égbe szent Gellért keresztje..."
Gellért nap ürügyén a Gellérthegy történetével ismerkedünk meg közelebbről. Megtudjuk miért volt fontos helye ez már a keltáknak, milyen szerepet játszott a török korban és a középkori boszorkánypereknél. Majd szó lesz a Citadella felépítéséről, s a Szabadság szobor felállításáról. Mindezekről Bánpataki Ádám helytörténész mesél.
A sziklatemplom történetéről pedig Török József teológus, egyetemi tanár, aki az 1970-es évek óta kutatja a pálosok történetét.
szerkesztő: Nagy Imre
Rövid pályás gyorskorcsolya világkupaverseny Budapesten.
Gyulai Futballbarátok egykori játékosoknak és edzőknek állítottak emléket.
A férfi és női 1500m és 500m selejtezőivel rajtol az idei rövidpályás gyorskorcsolya világkupa sorozat Budapesten, csütörtöktől vasárnapig . Az eddigi nevezések beérkezése alapján 43 ország 257 versenyzője érkezik az olimpiai kvalifikációs viersenyre . A BOK csarnokban a selejtezőket csütörtökön és pénteken , szombaton az 1500m és 500m döntőit, vasárnap pedig az 1000m és váltók fináléját rendezik. Az előkészületekről és az esélyeinkről Orendi Mihályt a MOB alelnökét , a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatóját (képünkön ) kérdezzük
Alighanem egyedülálló kezdeményezésként, az egykori kiváló, már elhunyt labdarúgóknak, vezetőknek és edzőknek állítottak emléket a Gyulai Futballbarátok. A focimúlt legszebb eredményét az 1980-81-es NB II-es ezüstérem jelenti. Külön tablót kapott az olimpiai bajnok zseni, Kocsis Lajos. (képünkön)
Fábián István is évtizedekig tudósított a gyulai pályáról. Kollégánk a 48-szoros román és 13-szoros magyar válogatott, legendás Bodola Gyulára emlékezett, majd hangképes összeállítást is készített a táblaavató alkalmából.
szerkesztő: Kozák Annamária
Szeptember 21-én ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény túlnyomó része. Fidrich Róbertet, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetőjét kérdezzük.
kulturális paletta
Arany János üzenetei - új kerítéskiállítás az Írószövetség szervezésében
Szabán György: Vérképeim - a megfejthetetlen titok megformálása az E Galériában
A szerkesztő Zanati Zsófia, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa.
mesés irodalom
Jacob és Wilhelm Grimm: A daloló, szökellő süsetekmadár
Felolvasta: Csőre Gábor
Hangmérnök: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Rendező: E. Román Kata
Antoine de Saint-Exupery: Egyedül a felhők felett
A gép, az ember és a sivatag
Fordította: Rónay György
Felolvassa: Kaszás Gergő
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna (14/7.)
Világ-egyház. Kopt keresztények. Várnai Jakab rektorral és Semjén Gabriella karnaggyal beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor. Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa
- Holt költők társaságában irodalmi programra várják az érdeklődőket
- Bár az időjárás közbeszólt, de mégis sikeres volt a XXVIII. Paprikafesztivált
- Sürgősségi alközpont lesz a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikája
szerkesztő: Bogdáni József
Lemezbemutató sorozatunkban a Sabaton együttes: Carolus Rex albumának 3. részét adjuk közre. Egyúttal megkezdjük a Kárpátia együttes: Territórium című korongjának bemutatását.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. „A munka jövője, a tudomány és tanulás a XXI. század világában” című tanácskozást májusban rendezték meg a A Magyar Tudományos Akadémián. Az elhangzott előadások egy kiadvány formájában még ebben az évben megjelennek. Az élethosszi tanulás és a felsőoktatási rendszerek jövőjét elemezte az ülésen Simai Mihály akadémikus, aki a kiadvány szerkesztésében is részt vállal. Simai Mihállyal Pécsi Krisztina beszélget.
2. A Magyar Örökség díjátadó ünnepségén, szeptember 23-án, Magyar Örökség díjban részesült a királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás magyarságszolgálata. Az ünnepséget követően Erdős Péterrel, a Társulás elnökével (képünkön) és a laudációt tartó Batta György révkomáromi költővel Sallai Éva beszélgetett.
mesés irodalom
Jacob és Wilhelm Grimm: A daloló, szökellő süsetekmadár
Felolvasta: Csőre Gábor
Hangmérnök: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Rendező: E. Román Kata
kulturális paletta
Arany János üzenetei - új kerítéskiállítás az Írószövetség szervezésében
Szabán György: Vérképeim - a megfejthetetlen titok megformálása az E Galériában
A szerkesztő Zanati Zsófia, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa.
Világ-egyház. Kopt keresztények. Várnai Jakab rektorral és Semjén Gabriella karnaggyal beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor. Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa
Antoine de Saint-Exupery: Egyedül a felhők felett
A gép, az ember és a sivatag
Fordította: Rónay György
Felolvassa: Kaszás Gergő
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna (14/7.)
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. „A munka jövője, a tudomány és tanulás a XXI. század világában” című tanácskozást májusban rendezték meg a A Magyar Tudományos Akadémián. Az elhangzott előadások egy kiadvány formájában még ebben az évben megjelennek. Az élethosszi tanulás és a felsőoktatási rendszerek jövőjét elemezte az ülésen Simai Mihály akadémikus, aki a kiadvány szerkesztésében is részt vállal. Simai Mihállyal Pécsi Krisztina beszélget.
2. A Magyar Örökség díjátadó ünnepségén, szeptember 23-án, Magyar Örökség díjban részesült a királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás magyarságszolgálata. Az ünnepséget követően Erdős Péterrel, a Társulás elnökével (képünkön) és a laudációt tartó Batta György révkomáromi költővel Sallai Éva beszélgetett.
A Zenei Kincsestárban Johannes Brahms első, G-dúr hegedű-zongoraszonátáját hallhatjuk Pinchas Zuckerman és Daniel Barenboim remek felvételéről. Mint annyi más Brahms-remek, ez a szerzemény is egy hegyvidéki nyaralás lázában fogant. A természet friss lehelete és a hagyományos bécsies kedély mellett azonban jócskán föllelni benne a búcsúzó XIX. század fanyar ízeit is.