Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Arany János versét Sinkovits Imre előadásában hallhatják.
» bővebben...
0:10
vallási műsorok
Dér Katalin: Édentől Bábelig című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel (90/57.)
» bővebben...
0:30
irodalmi és versműsorok
Sütő András: Fácánkrónika Felolvassa: Borbiczki Ferenc Rendező: Tar Éva. (2/1.)
» bővebben...
1:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
1:04
egyéb műsorok
Teljességre hangolva beszélgetés Pál Ferivel Szerkesztő: Gerbei Anita
Mi az, amit a szívünk mélyén úgy élünk meg, hogy: ez érvényes?
1:30
egyéb közéleti műsorok
A médiavilág erkölcséről szerkesztő: Kövér Tamás A Krónika című napilap közölte: a román hatóságok annak a módját keresik, hogy a római katolikus egyháznak 2004-ben visszaszolgáltatott marosvásárhelyi iskolaépületeket visszaállamosítsák.
mint Önök az eltelt két hétben értesültek róla -, mélységesen egyetértett Magyarországgal az ukrajnai nyelvtörvény – helyesebben a kisebbségi oktatás ellehetetlenítése ügyében. A politika az ifjúság nevelésének irányelveibe a korábbi évtizedekben is belejátszott. Hogy miként, arról hallgassák meg Márai Sándornak egy 1938-ban – az utolsó békeévben – publikált írását. A címe az, hogy „Új humanizmus”… Az elkövetkező kéthetes időszakban meglátunk két dolgot. Az előjeleket. Azt, hogy miféle fogadókészség alakul ki az EU központjában, Brüsszelben arra a panaszra, hogy a belépési feltételek közé tartozó irányelveket egy – magyar támogatással épp most vízummnetességet kapott ország – Ukrajna – ennyire semmibe veszi. Hogy írta Márai?: „Gyakorlati, nevelő, harcos humanizmusra van szükségünk, különben elpusztul minden, ami az európai szellem felsőbbrendűségét jelentette a világban”.
2:00
portré- és riportműsorok
Magvetés szerkesztő: Madocsai Bea Tiszta szerelem (Vig Rita SSS) Dávid titka kurzus (Anna nővér) NEK2020 – nyitott templom a kongresszusra készülve (Monostori László) Kárpátaljai görög katolikusok (Csirpák parókus)
» bővebben...
3:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
3:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
4:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
4:30
aktuális és hírműsorok
szerkesztő: Nagy Imre Csúcsjavítás a 32. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon Idényzárás Gyulán, a nemzetközi salakmotoros csapatbajnokságon.
Megdőlt az eddigi nevezési rekord a 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál – V4 futóhétvégén: a rendező Budapest Sportiroda közlése szerint 31 920 futót regisztráltak, míg a korábbi csúcs 30 045 volt. A fő versenyen, a vasárnapi maratonon a mezőnyt a Hősök teréről, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár indította útjára. Józsa Gábornak sikerült megvédenie elsőségét. A nőknél élete első felnőtt magyar bajnoki címét szerezte a pécsi Szabó Tünde, aki az ötszörös bajnok Staicu Simonát előzte meg. A 46 éves, Staicu már a verseny előtt bejelentette, hogy élete 40. maratonjával vasárnap búcsúzik el a versenyszerű maratonfutástól. Az olimpián is szerepelt sportolót szombaton a családi futáson sikerült mikrofon elé kérni. A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége felhívására több mint 400-an teljesítették a 400 méteres futam távját. Gyerekek 28 oktatási intézményből érkeztek a versenyre, rajtuk kívül az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a Suhanj Alapítvány, a Nem Adom Fel Alapítvány, a Trappancs Egyesület, a Szigethalmi Népjóléti Intézmény is részt vett a programon.Az Ökumenikus Segélyszervezet színeiben pedig négy neves sportoló Kozma Dominik világ- és Európa-bajnoki bronzérmes úszó, Verrasztó Dávid kétszeres világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok úszó, Bernek Péter rövid pályás világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok úszó, valamint Dombi Rudolf olimpiai és Európa-bajnok kajakozó indult. Remek időben, szép számú érdeklődő előtt rendezték meg szombaton délután Gyulán, a nemzetközi salakmotoros csapatbajnokság harmadik egyben záró fordulóját. Ezúttal is favorithoz méltóan szerepelt és az előző két fordulóhoz hasonlóan győztes Nagyhalász csapata. Fábián István riportjából megtudjuk, ki volt az első magyar, aki a Dakar Rallyn részt vett.
5:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:30
vallási műsorok
felolvassa: Varga László
» bővebben...
6:00
6:01
vallási műsorok
szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Dér Katalin: Édentől Bábelig című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel (90/58.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:52
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
» bővebben...
7:30
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
» bővebben...
7:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:08
aktuális és hírműsorok
A kárpátaljai Nagyberegen öngyilkos lett egy 9 éves kisfiú. A nagycsaládban nevelkedett kisfiú jó tanuló volt, kiváló focista. Egy nap iskola után hazatérve felakasztotta magát. Egyes feltételezések szerint a fiatalokat öngyilkosságba hajszoló kék bálna nevű internetes csoport áldozata lett, mások szerint rossz jegyet kapott az iskolában. A család értetlenül áll a történtek előtt. A rendőrség továbbra is nyomoz. Az eset kapcsán a következő interjúban Nyíri Kata beszélget Héder Katalin iskolapszichológussal.
8:17
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból szerkesztő: Gulyás Lóránt
» bővebben...
8:23
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:42
aktuális és hírműsorok
szerkesztő: Kozák Annamária Tájnapi séták a natúrparkokban
» bővebben...
8:52
aktuális és hírműsorok
napi interjú Pokoli Aranykor: kiállítás a nyolcvanas évek meghatározó underground együtteseinek plakátjaiból. Balla Ferenc összeállítása.
» bővebben...
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
Értékek a családban családi magazin szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
aktuális és hírműsorok
szombathelyi és zalaegerszegi összeállítás
Schneller János esperes a mai szombathelyi Körkép vendége, aki jelenleg a szombathelyi Papi Otthon lakója. Schneller atya horvátul és németül beszélt csak egészen addig, míg iskolába nem került. Ott tanult meg magyarul, majd kezdte latint is. Nagyon nehezek voltak a tanulmányi idők. Ennek részleteit árulja el János atya a mai Körképben.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Válogatás román népmesékből Felolvassa: Bánffy György Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata (12/2.)
» bővebben...
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
egyéb közéleti műsorok
Fák, kertek, lugasok Mai műsorunkban a Szalajka-völgyben barangolunk, de szó lesz a házikedvencek gondozásáról is. Szerkesztő: Varga Zsóka
» bővebben...
11:30
zenei műsorok
melódia és ritmus szerkesztő: Csiba Lajos
» bővebben...
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép műsorvezető: Magyar Kornél
» bővebben...
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
zenei műsorok
a magyar zene kiválóságai
Ma Alapi István, Miles Davis és a Fúzió Group felvételei forognak.
13:30
irodalmi és versműsorok
Harsányi Lajos: Fejjel nagyobb mindenkinél Regény Szent László királyról Részletek Felolvassa: Lázár Csaba Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna (8/7.)
Közreműködik: Blockflőtén: Róbert György, Lanton és gitáron: Szabó Sándor
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb műsorok
Mester-fogás szerkesztő: Pozsgai Nóra; Múzeum, ahol nemcsak nézni, de szagolni, sőt, kóstolni is lehet. Garay élménypince, Szekszárd. "A szekszárdi bikavér orvosságnál többet ér"
Tudják-e, igazából honnan való a bikavér? És hogy mi az a vinorell? Melyik borban érezni zöldpaprika, melyikben szilva, és melyikben eperillatot? Babits Mihály szülővárosa, Szekszárd méltán híres kitűnő borairól. A város nemrég különleges interaktív kiállítást hozott létre, ahol a borkultúrában kevésbé járatosak is megtanulhatják értékelni a vidék nevezetességét. Bejárjuk az egykori kolostori dézsmapincében kialakított városi bormúzeumot, ahol nemcsak nézni, de kóstolni is lehet több mint harminc szekszárdi pincészet kétszáz minőségi borából. Kalauzunk Bartos Péter üzletvezető, megszólal Mikó István színművész, és válogatunk a szekszárdi költők borverseiből is.
15:30
aktuális és hírműsorok
- Kecel is csatlakozott az ösztöndíj programhoz, több sikeresen beruházást vitt véghez a település - Új kapuk nyílnak meg a kalocsai nők számára egy nyertes pályázat révén - Tésztahíd-építő versenyt rendeztek a Debreceni Egyetemen
» bővebben...
16:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
16:04
ismeretterjesztő műsorok
Akadémiai barangolások Szerkesztő:Kékesi Enikő
» bővebben...
16:30
zenei műsorok
szerkesztő: Bogdáni József Lemezbemutató sorozatunkban az East együttes 2015-ben kiadott Symphonic című dupla koncert albumáról válogatunk. 02. rész.
» bővebben...
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
portré- és riportműsorok
közéleti beszélgetések felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Az elmúlt hetek közéleti eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget 2. Vendégünk Csikai Ildikó, a Kodály Világa Tudományos és Művészeti Társulás vezetője, akivel a "Komplex módszertan Kodály Zoltán zenei nevelési rendszere horizontján" című, október 3-án rendezett III. Kodály Világa konferencia kapcsán beszélget Sallai Éva.
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Értékek a családban családi magazin szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Válogatás román népmesékből Felolvassa: Bánffy György Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata (12/2.)
» bővebben...
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Szabó András műsora
Ady Endre
20:15
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:30
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
egyéb műsorok
Mester-fogás szerkesztő: Pozsgai Nóra; Múzeum, ahol nemcsak nézni, de szagolni, sőt, kóstolni is lehet. Garay élménypince, Szekszárd. "A szekszárdi bikavér orvosságnál többet ér"
Tudják-e, igazából honnan való a bikavér? És hogy mi az a vinorell? Melyik borban érezni zöldpaprika, melyikben szilva, és melyikben eperillatot? Babits Mihály szülővárosa, Szekszárd méltán híres kitűnő borairól. A város nemrég különleges interaktív kiállítást hozott létre, ahol a borkultúrában kevésbé járatosak is megtanulhatják értékelni a vidék nevezetességét. Bejárjuk az egykori kolostori dézsmapincében kialakított városi bormúzeumot, ahol nemcsak nézni, de kóstolni is lehet több mint harminc szekszárdi pincészet kétszáz minőségi borából. Kalauzunk Bartos Péter üzletvezető, megszólal Mikó István színművész, és válogatunk a szekszárdi költők borverseiből is.
21:30
irodalmi és versműsorok
Harsányi Lajos: Fejjel nagyobb mindenkinél Regény Szent László királyról Részletek Felolvassa: Lázár Csaba Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna (8/7.)
Közreműködik: Blockflőtén: Róbert György, Lanton és gitáron: Szabó Sándor
22:20
vallási műsorok
felolvassa: Varga László
» bővebben...
22:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:34
portré- és riportműsorok
közéleti beszélgetések felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Az elmúlt hetek közéleti eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget 2. Vendégünk Csikai Ildikó, a Kodály Világa Tudományos és Művészeti Társulás vezetője, akivel a "Komplex módszertan Kodály Zoltán zenei nevelési rendszere horizontján" című, október 3-án rendezett III. Kodály Világa konferencia kapcsán beszélget Sallai Éva.
23:30
zenei műsorok
szerkesztő: Marton Árpád
A Zenei Kincsestárban a zeneirodalom egyik legmegrendítőbb dalciklusából hallhatunk részleteket az egyik legjelesebb felvétel segítségével. A 24 dalból álló sorozat Franz Schubert Téli utazása, az előadók pedig Dietrich Fischer-Dieskau és Daniel Barenboim. Schubert Wilhelm Müller romantikus verseire szerezte a ciklust 1827-ben. Ami a címet és a versek tematikáját illeti: a tél ebben az esetben nem annyira a kinti tájat, jóval inkább a lélek tereit hatalmába kerítő kietlenség, üresség. Vérbeli romantikus szituáció: a zord világot járó magányos vándor szívét egy kihunyt, reménytelen szerelem emlékei tépázzák. Ami pedig a Téli utazás zenetörténeti jelentőségét jelzi: Schubert valódi kamarazeneként fogja fel a dal műfaját. Énekelt vers és zongoraszólamok valósággal összeölelkeznek a költői forma kialakítására, szinte delejes hatást gyakorolva a hallgató lelkivilágára. Mind az egyes dalok, mind a teljes ciklus a magány, a kiúttalanság és a reménytelenségben fel—felgyulladó pillanatnyi vigasztalások zeneköltészetét nyújtják. Mely utóbbi – a romantika érzületének megfelelően – csak még inkább elmélyíti a szenvedés, a magárahagyatottság kínzó tudatát. Ma este az első hét dalt halljuk. Címűk: Jó éjszakát, A szélkakas, Megfagyott könnyek, Megdermedés, A hársfa, Vízáradat, A folyón.