szerkesztő: Marton Árpád
Sir Simon Rattle, aki a Birminghami Szimfonikusok világhírű zenekarrá tételét követően immár a Berlini Filharmonikusok első karmestere, mai műsorunkban a klasszikus és a könnyűzene határterületéről mutat be egy igen népszerű és egy kevésbé közismert szimfonikus zenekari szerzeményt Peter Donohoe zongoraszólójával. Mai zeneszerzőnk, George Gershwin azok körében is igen népszerű, akik húzódoznak az úgynevezett komolyzenétől. Kék rapszódiájának klarinéton felsíró kezdőmotívumát talán mindenki azonnal emlékezetébe idézi, ha Gershwin neve kerül szóba. Pedig az 1898 és 1937 között élt amerikai komponista a legnagyobbakhoz méltó igényességgel szervezte nagyszabású szimfonikus zeneművekké a feketék zenéjét vagy éppen az amerikai music hallok világát idéző motívumait. Az ifjú Gershwin remekül játszotta Chopin, Liszt és Debussy darabjait, és bár hamar a zenés revük és dalok világa felé fordult, komolyzenei érdeklődését bizonyítja, hogy európai utazása alkalmával találkozott Prokofjevvel, Milhaud-val, Ravellel és Berggel. Életművében a jazz különféle műfajai válnak a hangversenytermi repertoár résztvevőivé, legyen bár szó a gospelről, a ragtime-ról, a soulról vagy épp a bluesről. Gershwin legnépszerűbb alkotása, az 1924-ben bemutatott Kék rapszódia éppenséggel a blues elnevezésének játékos értelmezésére utal. A főtéma Gershwin Kék hétfő című jazz-dalából ered, amelyben egy zenekarvezető, Paul Whiteman akkora fantáziát látott, hogy azt javasolta Gershwinnek: dolgozza föl a melódiát egy jazzes hangvételű szimfonikus költeményben, zongoraszólóval. A végeredmény új színekkel gazdagította a zongoraverseny-irodalmat. Simon Rattle a London Sinfonietta együttesét dirigálja.
Egyes anekdoták szerint Gershwin szinte teljesen megfeledkezett arról, hogy a Kék hétfőből zenekari változatot ígért Whiteman karmesternek, mígcsak egy utcai plakát nem figyelmeztette kötelezettségére. Bárhogy is volt, az egy évvel később, 1925-ben szerzett F-dúr zongoraverseny minden kétséget kizárólag bizonyítja, hogy Gershwin tudatosan törekedett a műfajok összehangolására. A szerzeményben Liszt, Csajkovszkij és Elgar hangvételére éppúgy ráismerünk, mint a filmzenére, a jazz hangjaira és a jazz-zongoristák jellegzetes fordulataira. Peter Donohoe és Simon Rattle a Birminghami Szimfonikusokkal muzsikál.
