Antoine de Saint-Exupery: Egyedül a felhők felett
A gép, az ember és a sivatag
Fordította: Rónay György
Felolvassa: Kaszás Gergő
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna (14/3.)
A médiavilág erkölcséről
szerkesztő: Kövér Tamás
Amikor az eredeti iránt érdektelenséget, kedvtelenséget tapasztalunk – alkalmasint érdemes elővenni a paródiát. Hirtelen nem lesz annyira távoli a megismerendő, és kevésbé marad indulat az elutasításra.
Hogy ez hogyan folyt 1929-ben, azt a Kuruzslók hajnala címmel közreadott publicisztikai gyűjteményében Márai Sándor is megírta. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy az újságírás nem pusztán mesterség, hanem küldetés. "Az a feladata, hogy a hírek áradatában, a szenzációk örvényében emlékeztessen, hogy a hír lényege nem a közlés gyorsaságban vagy a közönségre gyakorolt hatásában rejlik, hanem az emberekben. Az információ formáció, és az emberek életét érinti" - fogalmazott. Ferenc pápa a hamis hírekkel szembeni felelősségre szólította fel a politikát és a médiacégeket, dicsérve a hírfogyasztók tudatosságát erősítő kezdeményezéseket.
Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Erdő Péter bíboros a szekularizációról
Monostori László plébániai kormányzó a lehel téri kezdeményezésekről
Földváry Katalin a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VIII. Nemzetközi Teológuskonferenciájára hív.
„Vallás és egyház a világi államban” címmel tartott előadást. Szabó Csilla a szekularizációról kérdezte.
A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VIII. Nemzetközi Teológuskonferenciájára február 9–11. közt várják tehát az érdeklődőket a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. Földváry Katalin, aki szervezője is a rendezvénynek, a bazilitákról beszél.
A Lehel téri templomban csütörtökön indul a Szentségimádás Iskolája. A reggeli misék után másfél órás szentségimádás is van az egyéként egész nap nyitva tartott templomban. Monostori László plébániai kormányzóval Hámori Kinga beszélget.
- Szirmai Judit, a Művelődési és Sportház korábbi rendezvényszervezője kapta Szombathely város kitüntetését, a Kiemelkedő Kulturális Munkáért díj 1. fokozatát a Magyar Kultúra Napján.
- A Markusovszky Kórházban alkalmazott új mellkassebészeti eljárásról hallhatnak összeállítást.
szerkesztő: Nagy Imre
Elhunyt Palotai Károly. Hány dollár egy kiló focista?
Katolikus papok futsal Európa-bajnoksága Olaszországban.
Szombat délután, 82 évesen elhunyt Palotai Károly, olimpiai bajnok labdarúgó, aki később játékvezetőként is a legjobbak közé ért. Három világbajnokságon és három olimpián vett részt, két BEK-döntőt, számos rázós mérkőzést bíztak rá. Mindig arra törekedett, hogy bíróként a játékosok partnere legyen a pályán. Palotai Károly hosszan tartó betegség után, 82 évesen hunyt el. A kiváló sportemberre emlékezünk a nemrégiben készült beszélgetéssel. Fábián István riportja. .
Mennyibe kerül egy kiló futballista? A 21.században a teremtés koronája a labdarúgó? Radnóti László kollégánk jegyzetéből kiderül , nem is olyan provokatív a kérdések felvetése.
Az olaszországi Brescia ad otthont február 5. és 8. között a katolikus papok futsal Európa-bajnokságnak. Az immár 12. alkalommal rendezendő kontinensviadalra 16 országból érkeznek résztvevők.
A hazánkat képviselő papi válogatott kapusát Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspököt és a szövetségi edző Bozóky Imrét már csak utazás közben Olaszország felé értük el telefonon.
- Puskás Tivadar polgármesterrel beszél az elmúlt hét jelentősebb szombathelyi eseményeiről.
- A vágy villamosa című darabot állítja színpadra a zalaegerszegi Zrínyi-gimnázium színjátszóköre.
- Általános a csukafogási tilalom a horgászvizeken.
"Vallás és egyház a világi államban" címmel tartott előadást Erdő Péter bíboros, prímás január 29-én a Columbia Egyetemen. A tudományos előadásról, és amerikai útjáról Szabó Csilla kérdezte Erdő Péter bíborost.
szerkesztő: Kozák Annamária
Február 2-a a Vizesélőhelyek Világnapja, arra emlékezve, hogy 21 évvel ezelőtt ezen a napon fogadták el a Ramsari Egyezményt, a nemzetközi jelentőségű vizesélőhelyek védelme érdekében. Ezek a területek azonban veszélyben vannak ma is.
napi interjú
Múlt szombaton egy XIII. kerületi bevásárló központban a hazai tüdőgyógyászat vezető szakemberei tartottak tájékoztatót. Balla Ferenc beszélgetéséből azt is megtudhatjuk, hogy mi a COPD, s hogy mit tehetünk azért, hogy elkerüljük.
Új együttműködést ünnepeltek a szombathelyi Markusovszky Kórházban. A mai Körképben erről az együttműködésről számol be dr. Bíró Csaba, a Traumatológiai Osztály osztályvezető főorvosa illetve dr. Kecskés László, a Mellkassebészeti Osztály osztályvezető főorvosa.
mesés irodalom
Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal
Felolvassa: Rudolf Péter
Hangmérnök: Liszkai Károly, Urbán Péter és Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Szerkesztő: E. Román Kata
Rendező: Bognár Mónika (35/12.)
Gilbert Keith Chesterton: A láthatatlan ember
Fordította: Bartos Tibor.
Felolvassa: Fesztbaum Béla.
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rendező: E. Román Kata (3/1.)
Mester-fogás
szerkesztő: Pozsgai Nóra;
Madárvonulás és klímaváltozás.
Olykor nem árt lefizetni a leopárdot.
Dr. Csörgő Tibor ornitológussal, egyetemi tanárral beszélgetünk.
Csörgő Tibor őszi kenyai kutatóútjáról is mesél, és persze a varázslatos Ócsai Madárvártáról, amelynek alapítója és elnöke.
- Sikeresen vizsgázott a Hagyományok Házánál rendezett disznótor Kalocsán
- Farsangi véradásra készül a kalocsai Vöröskereszt
- 62. alkalommal rendezik meg a Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyt Debrecenben
A tudományos világ hírei után Pálffy Lászlóval beszélgetünk, a Szerencsejátáték Zrt. munkatársával. Pálffy László matematikus, játéktörténeti szakértő. Tudomány és játék -- ez beszélgetésünk témája. Apropója pedig az, hogy a közelmúltban volt húszéves a TIPPMIX, a Pálffy Lászó által fejlesztett sportfogadási játék.
szerkesztő: Bogdáni József
Lemezbemutató sorozatunkban a Mini Acoustic World: Bartók On Rock albumáról, és a Blackmores Night: All Our Yesterday korongjáról válogatunk.
02. Rész.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1..Az elmúlt hetek közéleti eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk Herczegh Melinda asszony, Herczegh Géza jogtudós felesége, Nagykapos díszpolgára és Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke, a Nagykaposi Magyar Közösségi Ház igazgatója. Témánk az a sokirányú gazdasági, kulturális és közösségi tevékenység, amely évtizedek óta az itt élő családok magyar nemzeti identitásának megőrzését és erősítését szolgálja. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva.
mesés irodalom
Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal
Felolvassa: Rudolf Péter
Hangmérnök: Liszkai Károly, Urbán Péter és Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Szerkesztő: E. Román Kata
Rendező: Bognár Mónika (35/12.)
Mester-fogás
szerkesztő: Pozsgai Nóra;
Madárvonulás és klímaváltozás.
Olykor nem árt lefizetni a leopárdot.
Dr. Csörgő Tibor ornitológussal, egyetemi tanárral beszélgetünk.
Csörgő Tibor őszi kenyai kutatóútjáról is mesél, és persze a varázslatos Ócsai Madárvártáról, amelynek alapítója és elnöke.
Gilbert Keith Chesterton: A láthatatlan ember
Fordította: Bartos Tibor.
Felolvassa: Fesztbaum Béla.
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rendező: E. Román Kata (3/1.)
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1..Az elmúlt hetek közéleti eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk Herczegh Melinda asszony, Herczegh Géza jogtudós felesége, Nagykapos díszpolgára és Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke, a Nagykaposi Magyar Közösségi Ház igazgatója. Témánk az a sokirányú gazdasági, kulturális és közösségi tevékenység, amely évtizedek óta az itt élő családok magyar nemzeti identitásának megőrzését és erősítését szolgálja. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva.
Egy lángész tanulóévei. Akár ezzel a címmel is jelölhetnénk a Zenei Kincsestár mai műsorán fölhangzó szerzeményt. E hegedűre és zongorára szerzett, e-moll szonáta hallatán éppúgy fölidéződnek emlékezetünkben Brahms művei, mint a francia posztimpresszionisták kamarazenéje, Enescu kompozíciói. A második tétel paraszthegedűre valló tónusa azonban elbizonytalanít: írhatta-e másvalaki ezt a darabot, mint Bartók? Még akkor is, ha a zárótétel ismét visszatér a verbunkos muzsikától megérintett szalonzenéhez. Nos, megérzésünk nem csal: Zalai Antal és Balog József egy korai Bartók-művet szólaltat meg, amelyen csak itt-ott érezni a későbbi forradalmár kézjegyét. Egy 22 éves komponista művét halljuk 1903-ból, amikor még maga sem sejti, miként forgatja majd föl hamarosan a klasszikus zene hagyományos rendjét. A művet a szerző és Hubay Jenő mutatta be, és hamarosan jelölték a párizsi Conservatoire Rubinstein díjára.