irodalom virrasztóknak
Ijjas Antal: Az üzenet
Felolvassa Seress Zoltán.
Hangmérnök Horváth János, zenei szerkesztő Bögös Henrietta, rendezte E. Román Kata. (3/1.)
pillanatképek a média világából
szerkesztő: Szikora József
Jean Marie Montel, a Bayard Presse vezérigazgatója és a Francia Katolikus Újságírók elnöke Budapesten járt a közelmúltban. Eljött a Katolikus Rádióba, találkozott a Magyar Kurír vezetőivel, az MKPK titkárságán Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspökkel, az MKPK médiáért felelős tagjával. A Jean Marie Montellel készett stúdióbeszélgetésünk tolmácsa Pozsgai Nóra volt.
közéleti elemző műsor.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Csengery díjat adományozott Rádiónk részére a magyar társadalomban a keresztény világnézet, életfelfogás megerősítése és terjesztése érdekében másfél évtizeden át végzett tevékenységéért Budapest Főváros Közgyűlése. Spányi Antal megyéspüspök, rádiónk vezérigazgatója mondja el a részleteket.
Az országgyűlési választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek hétfőn 16 óráig gyűjthették az az induláshoz szükséges ajánlásokat. Az előzetes becslések szerint több tucat párt indul az április 8-ai választáson. Lesti Árpád politikai elemzővel beszélgetünk.
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet nem reprezentatív kutatása négy egyetem orvostanhallgatóit kérdezte meg a munkavállalási szándékaikról. Az 530 hallgató válaszát Balaton Péter, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetet Szövetségének főtitkára értékeli.
A Nők- Munka-Család” program nyitórendezvénye kapcsán Lukács Anikóval, az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány szervezőjével beszélgetünk.
A Nők egészségéről, és a családok egészségéről volt szó Magyar Védőnők Egyesülete által tartott konferencián. Csordás Ágnes elnökkel beszélgetünk.
Merkel először ismerte el: mégis vannak német no-go zónák. E beismerésről kérdeztük elsőként Nógrádi Györgyöt, a Corvinus Egyetem tanárát.
Az olaszországi parlamenti választáson a kormányon lévő balközép Demokrata Párt támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt, viszont toronymagasan győztek, közel 69 %-al az Európai Unióval szembeni kritikus erők. Tanács-Vandák Fannival, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértőjével és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatójával beszélgetünk.
Újabb kormányablakok nyílnak Pest megyében. A részleteket Tarnai Richárd kormánymegbízott mondja el.
Kovács Imre magyar politikus, a népi mozgalom kiemelkedő alakja 105 éve, 1913. március 10 én született. A parasztpárti politikusról tanulmányt ír Salamon Konrád történész. Őt hallják:
Bazsóné Görög Anikó, a Szombathelyi Járásbíróság elnöke és Kustos Anna Zsófia bírósági titkár beszél a bírósági közvetítő fontosságáról.
Hogyan alakult a megye turizmusa 2017-ben? Erről beszélgettünk Kondora Bálinttal, a Vas Megyei Turizmus Szövetség elnökével.
Molnár Lajossal, a Szombathelyi Kertbarát Egyesület elnökét arról kérdeztük, hogy milyen munkákat ad a kora tavaszi idő a kerttulajdonosoknak.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rétfalvi Balázs és Tangl Balázs, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár történész munkatársai szerkesztették Az úr irgalma, hogy nem vesztünk el A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 című, nemrég megjelent kötet.
Bazsóné Görög Anikó, a Szombathelyi Járásbíróság elnöke és Kustos Anna Zsófia bírósági titkár beszél a bírósági közvetítő fontosságáról.
Hogyan alakult a megye turizmusa 2017-ben? Erről beszélgettünk Kondora Bálinttal, a Vas Megyei Turizmus Szövetség elnökével.
Molnár Lajossal, a Szombathelyi Kertbarát Egyesület elnökét arról kérdeztük, hogy milyen munkákat ad a kora tavaszi idő a kerttulajdonosoknak.
Gyomaendrőd endrődi részének plébániatemplomával és hitéletével ismerkedünk, Czank Gábor plébános segítségével.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Szunyogh Szabolcs - Mártha István: Bibliai történetek gyerekeknek
A főbb szerepekben: Szilágyi Tibor, Papp Zoltán, Mácsai Pál, és Sinkó László szerkesztő: Varga Andrea (3/1.)
A száz éve született Leonard Bernstein ma elsőként Dvořák 7., d-moll szimfóniáját játssza a New York-i Filharmonikusokkal. Dvořák 1884-ben szerezte ezt az emelkedett, sok helyütt himnikus művet abból az alkalomból, hogy tiszteletbeli tagjául választotta Londoni Filharmóniai Társaság.
Bernstein mindvégig egyenlő figyelmet szentelt a klasszikus repertoárnak és az újszerű szerzeményeknek. Erre bizonyosság az 1898 és 1979 között élt amerikai komponista, Roy Harris 3., egy tételes szimfóniájának most következő felvétele.
közvetítés Udvariból a Nagyboldogasszony templomból. A szentmisét bemutatja és kápolnát szentel Udvardy György pécsi megyéspüspök.
A MKR és az MTVA közösen közvetít
Mai vendégem Ponicsán Erzsébet, parókus lelkész, aki lassan egy évtizede gondozza és szolgálja a gondjaira bízott Rákospalotai Evangélikus Gyülekezet tagjait. Több éve, hogy legutoljára beszélgettem vele, azóta sok minden megújult körülötte, köszönhetően neki és segíteni kész gyülekezetbeli társainak. Fiatal édesanyaként most elfoglaltabb, ez igaz, - de most is tele van elképzelésekkel és megvalósítandó tervekkel a közeljövőt illetően.Nagyböjt idején, nem is ejtettünk szót, holmi finomságok elkészítéséről. Erről majd egy másik alkalommal ...
Hagyományok és divatok az esküvők világában.
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Körmendy-Szomoru Kata egy olyan világban éli munkáját, ahol sok-sok hagyományt lehet összekapcsolni a modern szokásokkal. Esküvőre készülődő menyasszonyoknak segíteni a felkészülésben: ez már önmagában is nagyon régre visszatekintő feladatkör. De ha még ehhez a divat minden csínját-bínját ismerő stylist is az ember, akkor biztosak lehetünk abban, hogy örömteli kihívásokkal fog telni minden napunk.
Milyenek korunk menyasszonyai? Tartják-e még magukat a régi szokások? És hogyan lehet stílusosan felidézni a népviseletet vagy a tradicionális magyar konyhát egy divatos, mai esküvőn?
anyanyelvi műsor
szerkesztő: Gyarmathy Dóra
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
1220 címszó alatt 4168 szóláshasonlat 4638 népköltészeti, szépirodalmi vagy sajtónyelvi példával illusztrálva: ez Balázsi József Attila Hasonlatszótára, amelyről a szerzővel beszélgetünk.
Bálint András színművésszel Heltai Jenőről, Slachta Margitról, a budai ciszterci gimnáziumról és az annak épületében korábban működő József Attila Gimnáziumról, Mensáros Lászlóról és a magasugrásról.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Történelmi alakok a operákban, 2. rész. Részletek a Cár és ács és a Bánk bán c. operákból.
(kép: Komlóssy Erzsébet és Simándy József a Bánk bán előadásán)
az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora
szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
Kántor továbbképző napokat tartanak Mátraverebély-Szentkúton 2018 április 19-21-ig - Riport Farkas Domonkos szervezővel
Információ és jelentkezés a továbbképző napokra:
farkas.domonkos@gmail.com
Válogatás Liszt Ferenc irodalmi ihletésű műveiből:
123. Petrarca szonett
Tasso - szimfonikus költemény
Előadja: Tzimon Barto- zongora, Magyar Állami
Hangversenyzenekar. Vezényel: Ferencsik János