Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Március 15.
Tegnap volt március 15. Magyar embernek e dátumhoz nem kell kommentárt fűzni, hiszen minden magyar gyerekkorában megtanulja, mit jelent ez a nap. Száz esztendőn keresztül ez volt A Forradalom napja, azután mellé csatlakozott október 23.
Minden magyar gyerekkorában megtanulja e nap eseményeit, helyszíneit a Pilvaxtól Landerer és Heckenast nyomdáján keresztül a Nemzeti Múzeumon át a budai Várig, ahol, mint tudjuk, a Helytartótanács remegni méltóztatott. Már ezért megérte ez a forradalom, hogy az elnyomó hatalom remegni méltóztatott. Hiszen, mi más lenne a forradalom (és most felejtsük el a belénk sulykolt lenini definíciót), mi más lenne a forradalom, mint az addigi politikai, társadalmi berendezkedés hirtelen, több-kevesebb erőszakkal történt megváltoztatása, ahol hirtelen félreteszik a jogrendszert, az addigi játékszabályokat, mert a forradalom éppen attól forradalom, hogy a szabályok nem érvényesek. Hogy Táncsicsot, aki státusfogoly vagy, ahogy ma mondanák, politikai fogoly, nem a Helytartótanács engedi szabadon, de a forradalmárok felmennek a mai Táncsics utcába és kiszabadítják. Ahogy a németek fafejűségéről mondják, hogy előbb mindannyian peronjegyet vesznek, mikor el akarnak foglalni egy pályaudvart, ezzel ellentétben Petőfi és társai lefoglalták Landerer nyomdagépét, igaz, ehhez a dörzsölt nyomdász biztatása is kellett.
Sokat emlegetjük Antall József mondását: „Tetszettek volna csinálni forradalmat” s joggal, mert 1989-90-ben egy nyavalyás pofon sem csattant el, pedig kéz is lett volna hozzá és pofa is, sőt Helytartótanács is, amely akkor is remegni méltóztatott, pedig forradalom nélkül sokkal lassúbb, sokkal kompromisszumosabb, sokkal felemásabb az új eszmék győzelme. Szép dolog a békés, jogállami úton kivívott rendszerváltozás, magam sem vagyok az erőszak híve, de vannak bizonyos helyzetek, amikor az a pofon elengedhetetlen és nem igazán a múlt, hanem a jövő miatt. Márai írta, a nemzet szabadságát nem lehet ajándékba kapni, a szabadságért harcolni kell, mert ha nem harcolunk érte, nem fogjuk megbecsülni.
1989 volt az annus mirabilis, a varázslatos év, amikor rákényszerítettük elnyomó idegen és hazai elvtársainkra a szabadságot, de nem tört ki ismét a magyar forradalom. A nemzeti függetlenséget, a szabadságot nem az utcán, harcban szereztük, hanem tárgyalások útján, pedig a forradalomban három nap alatt többet lehet elérni, mint három hónapi tárgyalással, mert a forradalom ereje nem a követelések merészségében, hanem az egyet akarók mennyiségében áll. Mi 1989-ben megtettük, amit megtettünk, de rendszerváltozásunkhoz az erőt a Jóistenen túl nem magunktól kaptuk, hanem nagyapáinktól. Akik 1945-ben elkezdtek valamit, amit az akkor még erős kommunista erőszak megszállással, árulókkal, ÁVH-val felszalámizott és ellehetetlenített. És apáinktól kaptuk az erőt, akik 1956 őszi napsütésében valódi forradalmat csináltak, nem csak nyomdagépekkel, nem csak szobordöntéssel, de fegyverekkel. Apáinkra méltán lehetünk büszkék örök időkre, mi, örök fiúk, mert az ő eltaposott forradalmuk ereje adta nekünk a muníciót 33 évvel később is, az ő rákoskeresztúri temetőbe elhantolt karjaiktól féltek 1989-ben is azok, akik minden forradalmi helyzetben remegni méltóztatnak, mert tudják, hogy ha tényleg kitör a forradalom, akkor van okuk a remegésre.
Március 15. 170 éve történt, de máig példát ad minden magyarnak, mert ereje van, máig ható ereje. Emlékezzünk, hogy a múlt század hetvenes éveiben éppen ezen a napon vonult a fiatalság engedély nélkül ünnepelni forradalmár elődeinket, akkor, amikor nem a Kommunista Ifjúsági Szövetség által felügyelt hivatalos ünnepséget preferálta az ifjúság, hanem százával, vállalva nem csak a gumibotokat, de az egyetemről történő végleges kirúgást is, nem törődve a következményekkel e nap vonult ismét az utcára s nem rajta múlt, hogy nem tört ki e napon megint Pesten a forradalom.
Örök jelképünk ez a nap, jelképe a magyar szabadságnak, a magyar virtusnak. Sose feledjük eleink tetteit és főként sose feledjük, hogy ha forradalmi helyzet van, akkor viselkedjünk forradalmárként. Mert amit elmulasztunk, az a lehetőség sosem tér vissza. De vigyázzunk: a forradalmi cselekedet elmulasztásánál csak egy rosszabb van, amikor forradalmárként akarunk viselkedni ott, ahol nincs forradalmi helyzet.
Sapienti sat! – mondták latin eleink. A bölcsnek ennyi elég.
