Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Miből él az ember Fordította Honti Rezső Fölolvassa: Gáspár Sándor Hangmérnök Horváth János Zenei szerkesztő Dévény Mária Rendezte E. Román Kata (3/3.)
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Kérjük a lakosságot: őrizzék meg nyugalmukat, tartsák magukat távol a rendzavarásoktól!
Magyarország a béke szigete! Ne engedjük hogy külföldről irányított felelőtlen elemek feldúlják hazánkat.
ezt tette közzé a Honfoglalás 2000 Egyesület és a Nemzeti Szociáldemokraták. Mark Zuckerberg pedig elismerte, hogy az internetes önszabályozás nem működik.
Márai egy parodisztikus javaslatot tesz tárcanovellájában 1919-ben: tiltsuk be az elhalálozást, sőt a születést is, és így legyünk valamennyien halhatatlanok.
2019-ben az Európai Parlamentet újjáválasztják. A polkorrekt megfogalmazások és az LMBTQ érdekképviseletek ügynökeinek addig kellene mind a kvótás megoldást, mind a globalizációs irányelveket lenyomniuk valamennyiünk torkán. Meg is fogják próbálni – ez nem a „Sorosozó” magyar kormánypropaganda, hanem az összkép…
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Szentségimádás - Berkecz Franciska SSS
Az Öröm útja - Simon András grafikus
Csend - Szikra-díjas Durkó Heléna
Aki úgy gondolja, hogy őrá számíthatnak a szervezők abban, hogy egy-egy előre vállalt órában biztosan jelen lesz a Belvárosi Nagyboldogasszony templom szentségi kápolnájában, ezzel lehetőséget adva másoknak, hogy spontán betérjenek szentségimádásra, az a következő telefonszámon kaphat segítséget a regisztrációhoz: 20 432 21 96 vagy regisztráljon és válasszon időpontot itt: http://orokimadas.belvarosiplebania.hu/
Kék sétával hívta fel a figyelmet az autizmussal élőkre a PontMás és az Esőemberke Alapítvány Szombathelyen.
Erődök, lövészárkok, kavernák, emlékhelyek és temetők szerepelnek Benkő Sándor fotóin, amelyekből a Katonatörténeti Kiállításban látható válogatás.
Puskás Tivadart, Szombathely polgármesterét kérdezzük a közelmúlt legfontosabb városi eseményeiről.
A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum tapasztalata alapján számottevően nem nőtt a nappalis tanulólétszám. Ahol emelkedést tapasztaltak, az az iskolarendszerű felnőttoktatás, ott a két éves képzés keretében közel 500 fő szerzett szakmát.
Még mindig a termékbemutatókon és az álszolgáltatók károsítják meg leginkább az idős embereket. Bár Vas megyére nem jellemző a trükkös csalás, mégis a rendőrség rendszeresen figyelmezteti a veszélyekre az érintetteket.
A napokban jelentet meg magyarul Noam Chomsky "Miféle teremtmények vagyunk?" című kötete, amely az idén 90 éves tudós rendkívül szerteágazó életművének rövid összefoglalója. A bemutatón Balla Ferenc a könyv lektorával a nyelvész és pszichológus Pléh Csaba professzorral.
napi interjú
Józan László, a Vígszínház Junior Prima-díjas színművésze másfél hónapon át gyűjtött pénzadományokat rászoruló családoknak, akik szülőfalujában, a kárpátaljai Mezőváriban élnek rendkívül nehéz körülmények között. Nyíri Kata összállítása.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: H. Pezenhófer Brigitta
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Divatbemutató kicsit másképp! - Ezzel az elnevezéssel már hatodszor gyűlnek össze a fogyatékkal élő gyermekek, hogy az adott év legdivatosabb ruháit kifutón mutassák be a nagyközönségnek. Az est főszervezője, a program ötletgazdája Mák Dóri. A mai szombathelyi Körképben vele beszélgetek.
mesés irodalom
Boldizsár Ildikó: A Fekete Világkerülő Ember meséi
Felolvassa: Igó Éva
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bolla Milán
Rendező: E. Román Kata (10/7.)
Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Kovács László kalocsai fazekasmester, a népművészet mestere
Karcagról települt Kalocsára Ifjú mesterként, s azóta a város kulturális életének egyik meghatározó egyénisége. Felelevenítette a kalocsai fazekas hagyományokat, gyermektáborokat, mesterkurzusokat rendez, és ő a rangos Keceli Fazekas mustra szellemi atyja. Március 15-én a Kalocsa díszpolgári címet adományozott neki. Műhelylében kerestük fel.
Fotók: régi kalocsai fazekashagyomány szerint készült tál; rátétmintás kacsó (Kovács László munkái). Kovács László munka közben, illetve március 15-én a díszpolgári cím átvételekor. Kerámiaékszerek (Madár Helga munkája, Kovács László tanítványa és munkatársa, a népművészet ifjú mestere)
- Videó versenyt indított Kiskőrös Város Önkormányzata a járás diákjainak
- Pályázati forrásból korszerűsítik a Kalocsa melletti település Császártöltés orvosi rendelőjét, több kulturális programmal készülnek áprilisban
- Logópályázatot hirdetett a Debreceni Értéktár Bizottság
Szerkesztő: Bogdáni József
Lemezbemutató sorozatunkban a Dinamit együttes, Mindörökké című, 1995-ös albumáról, és a Játszd, ahogy akarod című, 2015-ös korongjáról válogatunk.
01. rész
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1. "Városligettől Zanzibárig" címmel megjelent Nógrádi György egyetemi tanár új könyve. A szerzővel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk Solymosi Tari Emőke zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője, akivel a Zuglóban Záborszky Kálmán művészeti vezető kezdeményezésére 2011 őszén indított, Solymosi Tari Emőke szerkesztésével és műsorvezetésével 250. előadásához érkezett "Felfedezőúton" című, 5-től 18 éves gyermekeknek szóló előadás-sorozatról beszélgetünk. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (foto: parlando.hu)
mesés irodalom
Boldizsár Ildikó: A Fekete Világkerülő Ember meséi
Felolvassa: Igó Éva
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bolla Milán
Rendező: E. Román Kata (10/7.)
Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Kovács László kalocsai fazekasmester, a népművészet mestere
Karcagról települt Kalocsára Ifjú mesterként, s azóta a város kulturális életének egyik meghatározó egyénisége. Felelevenítette a kalocsai fazekas hagyományokat, gyermektáborokat, mesterkurzusokat rendez, és ő a rangos Keceli Fazekas mustra szellemi atyja. Március 15-én a Kalocsa díszpolgári címet adományozott neki. Műhelylében kerestük fel.
Fotók: régi kalocsai fazekashagyomány szerint készült tál; rátétmintás kacsó (Kovács László munkái). Kovács László munka közben, illetve március 15-én a díszpolgári cím átvételekor. Kerámiaékszerek (Madár Helga munkája, Kovács László tanítványa és munkatársa, a népművészet ifjú mestere)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1. "Városligettől Zanzibárig" címmel megjelent Nógrádi György egyetemi tanár új könyve. A szerzővel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk Solymosi Tari Emőke zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője, akivel a Zuglóban Záborszky Kálmán művészeti vezető kezdeményezésére 2011 őszén indított, Solymosi Tari Emőke szerkesztésével és műsorvezetésével 250. előadásához érkezett "Felfedezőúton" című, 5-től 18 éves gyermekeknek szóló előadás-sorozatról beszélgetünk. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (foto: parlando.hu)
Ma este a hangrögzítés hőskorából idézünk föl két remek fölvételt Vladimir Horowitz lemezei közül. A két felvétel rögzítésének ideje, 1930 illetve 1940 szerencsés egybeesés abban a tekintetben, hogy a felvételi technikák még jelen lehettek a két világháború közötti zenei aranykor utolsó pillanatainál. Elsőként Szergej Rahmanyinov 3., d-moll koncertjének nyitótételét halljuk. A Londoni Szimfonikusok élén Albert Coates.
Horowitz az NBC Szimfonikusokkal és Arturo Toscaninivel játssza Brahms 2., B-dúr zongoraversenyének románcot-melodrámát idéző, nagy lélegzetű lassútételét.