Móricz Zsigmond: A galamb papné
A regényből Kálloy-Molnár Péter olvas fel.
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Szerkesztő: E. Román Kata
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna (15/1.)
A magyar művészet élő legendái
Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Emlékezés Komlós Jucira
A napokban töltötte volna be 99-ik életévét a nagyszerű, szeretnivaló színésznő, Komlós Juci. Csaknem hét éve távozott közülünk. Egy korábbi beszélgetéssel idézzük fel alakját a mai műsorban.
A Szomszédok az egyik legkedveltebb, legismertebb és legnépszerűbb magyar televíziós filmsorozat volt az 1990-es években, amely 1987-től 1999-ig futott. Rendezője Horváth Ádám. Műfaját tekintve teleregény. Az első rész próbaadását 1987. május 7-én, míg az utolsó 331. fejezetét 1999. december 30-án tűzték műsorra a Magyar Televízióban. A sorozatot Magyarországon az MTV-n, az M1-en és az M2-n vetítették le. A kultikus sorozatot többször ismételték: 2017. január 4-e óta kezdte el újra vetíteni az M3 csatorna. Ezért szerencsére a mai tévénézők is rendszeresen találkozhattak Komlós Jucival.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében jelentették be nemrég Zalaegerszegen, hogy telephelyet és létszámot bővít a Flex.
Gálaműsorral ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium.
Mindössze négy napjuk volt a felkészülésre a Divatbemutató kicsit másképp fellépőinek és segítőinek - ennek ellenére ismét nagysikerű programot állítottak össze a szervezők.
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Téma: Zsinatok a veszprémi egyházmegyében
Vendég: Gárdonyi Máté
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Szombathely önkormányzata a Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Program rendszerén keresztül nyújt támogatást a tehetséges, de szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek számára.
Folyamatosan épül-szépül Szombathely. A városfejlesztési projektek nagy részét Gáspár Péter építész álmodta meg.
Kissé eltévedtek ugyan, de végül célba értek, eljutottak Szentkútra múlt pénteken. Negyven szerzetes, különböző rendekből vágott neki a közel 30 kilométeres útnak, hogy a szécsényi ferences kolostortól a Cserhát ösvényein át eljussanak Szentkútra. Szerdahelyi Csongor összeállítása.
A hétvégén ott szokatlan figurákkal népesült be a budai vizivárosi Ganz Ábrahám Öntödei Múzeum: a XIX. századi berendezések között mesehősök és fantasztikus filmek szereplői szórakoztatták a gyerekeket. Közöttük Balla Ferencet is.
napi interjú
Egyéni jelölésekkel támogathatják a családok védőnőjüket az Év Védőnője 2018 - díj elnyeréséért. Ehhez elegendő csupán egy-egy személyes történet leírása. Csordás Ágnes Katalint a Magyar Védőnők Egyesületének elnökét Hámori Kinga kérdezte a részletekről.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A tizenkét drágakő legendája címmel látott napvilágot Pődör György kötete. Ebben a szerző két kedvtelése, a versírás és az ásványgyűjtés találkozik.
Bérbaltaváron rendezték meg a Szombathelyi Egyházmegye harmadik cigánypasztorációs találkozóját.
mesés irodalom
Boldizsár Ildikó: A Fekete Világkerülő Ember meséi
Felolvassa: Igó Éva
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bolla Milán
Rendező: E. Román Kata (10/10.)
Papp Ferenc: Még öt perc
Felolvassa: Kálloy-Molnár Péter
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Szerkesztő: E. Román Kata
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (2/2.)
- Több milliós támogatást nyert intézményfejlesztésre Foktő
- Megjelent a kalocsai író Egy megfigyelő feljegyzései című kötete
- Fontos bajnokit játszik ma este a debreceni kézilabdacsapat a Dunaújváros ellen
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1. Mi történt a világban? Külpoltikai összefoglaló. Szerkesztő: Pozsgai Nóra.
2. Vendégünk Solymosi Tari Emőke zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának vezetője, akivel folytatjuk beszélgetésünket az általa szerkesztett és vezetett, 250. előadásához érkezett "Felfedezőúton" című, zuglói gyermekeknek szóló előadás-sorozatról és bemutatjuk a Zuglói Filharmónia "Pastorale" című családi előadás-sorozatát. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (foto: MMA)
mesés irodalom
Boldizsár Ildikó: A Fekete Világkerülő Ember meséi
Felolvassa: Igó Éva
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bolla Milán
Rendező: E. Román Kata (10/10.)
Papp Ferenc: Még öt perc
Felolvassa: Kálloy-Molnár Péter
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Szerkesztő: E. Román Kata
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (2/2.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1.Az autizmusról Szilvássy Zsuzsannával, a Mars Alapítvány igazgatójával Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk Solymosi Tari Emőke zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának vezetője, akivel folytatjuk beszélgetésünket az általa szerkesztett és vezetett, 250. előadásához érkezett "Felfedezőúton" című, zuglói gyermekeknek szóló előadás-sorozatról és bemutatjuk a Zuglói Filharmónia "Pastorale" című családi előadás-sorozatát. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (foto: MMA)
Bach és Händel. A Zenei Kincsestárban a Liszt Ferenc Kamarazenekar barokk felvételei közt válogatva megfigyelhetjük a barokk zene két óriásának alapjaiban eltérő zenei törekvését. Noha mindketten ugyanazt a zenei nyelvet beszélik, iskolájuk egyaránt az olasz barokk, és műfajaik is jórészt azonosak, aligha találni a zenetörténetben két szerzőt, akik ennél eltérőbb felfogását képviselik ugyanazon zenei stílusnak. Az okok csak részben vezethetők vissza személyiségük különbségeire. Míg Händel a római paloták fényűző zeneéletét plántálja át az angol fővárosba, Bach apró protestáns udvarok, pedáns német kisvárosok zenei igényeinek igyekszik megfelelni. Händel még bibliai oratóriumaiban is operaszerző. Bach minden hangja a kozmosz zenei rendjét igyekszik hallhatóvá tenni. Händel gyönyörködtet, Bach tanít és prédikál. Bach gigászi struktúrákat épít. Händel az intellektus helyett az érzületekhez szól. Először az ő opus 6-os concerto grossói közül halljuk a 4., a-moll szerzeményt. A koncertmester Rolla János.
Händel andalító a-moll concerto grossója után következzék Bach jóval feszesebb szerkesztésű D-dúr billentyűsversenye Cyprien Katsaris szólójával.