irodalom virrasztóknak
Erdei tó. Theodor Storm novellájából Jónás Gabriella olvas fel. Fordította: Szász Imre. Hangmérnök: Horváth János. Zenei szerkesztő: Dévény Mária. Rendező: Sárospataki Zsuzsanna. (3/3.)
a lehetőségek magazinja
Mobilház program
Szerkesztő: Kozák Annamária
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Elindult az Utcáról Lakásba Egyesület és a Lakhatást Most Alapítvány Mobilház programja. A soroksári telken már javában folyik a munka, az első két mobilházat már felállították, a tervek szerint nemsokára követei másik kettő, hogy végül akár 12 embernek is megadják az újrakezdés lehetőségét.
Az újszerű, sokszereplős kezdeményezés röviden így írható le: az egyesület által megvásárolt telkeken apró, skandináv típusú mobilházakat húznak fel, amelyeket támogató befektetők vettek meg korábban. Az ULE egy lízinghez hasonló szerződést köt velük, a ház ára az év során megtérül. A mobilházakban kialakított otthonokat rászoruló emberek, családok közt pályáztatják meg, akik kedvezményes bérleti díjjal költözhetnek be a házacskákba. A mai műsorban erről a kezdeményezésről hallhatnak.
közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Május 8-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János. A köztársasági elnök Orbán Viktort, a Fidesz–KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére. Lesti Árpád politikai elemzővel beszélgetünk.
A kormányhivatalok miként működnek az ügyvezető kormányzás idején? Tarnai Richárd pest megyei kormánymegbízott válaszol.
Elutasította a Figyelőben megjelent, a „Soros-bérencnek” kikiáltott szervezeteknél dolgozókat felsoroló listát a Professzorok Batthyány Körének elnöksége. Náray Szabó Gábor elnök fejti ki véleményét.
A „Szociális tüzelőanyag-támogatás Magyarországon” című kiadványát mutatta be a Habitat for Humanity Magyarország.
Arzénnal szennyezett rizst talált a Tudatos Vásárlók Egyesülete a Magyarországon forgalomban levő rizsek között. Andacs Noémi, a szervezet munkatársa mondja el a részleteket.
A holokauszt magyarországi áldozatairól minden év április 16-án emlékezünk meg. Salamon Konrád történésszel beszélgetünk a múlt történéseiről.
Nagodba – 1868 címmel, a magyar–horvát kiegyezés 150. évfordulója alkalmából nemzetközi konferenciát rendezett a VERITAS Történetkutató Intézet és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hermann Róbertet hallják, a Veritas kutatócsoport vezetőjét , a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettesét.
Szombathely önkormányzata a Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Program rendszerén keresztül nyújt támogatást a tehetséges, de szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek számára.
Folyamatosan épül-szépül Szombathely. A városfejlesztési projektek nagy részét Gáspár Péter építész álmodta meg.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A tizenkét drágakő legendája címmel látott napvilágot Pődör György kötete. Ebben a szerző két kedvtelése, a versírás és az ásványgyűjtés találkozik.
Bérbaltaváron rendezték meg a Szombathelyi Egyházmegye harmadik cigánypasztorációs találkozóját.
Szombathely önkormányzata a Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Program rendszerén keresztül nyújt támogatást a tehetséges, de szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek számára.
Folyamatosan épül-szépül Szombathely. A városfejlesztési projektek nagy részét Gáspár Péter építész álmodta meg.
- A Budapesti Operaház jövő évada
- Szívmelengető középkor a Vármúzeumban
- Kéz-mű-remek - a 2018-as Nemzeti Szalon az élő népművészeté
- az idei Jazznap koncertjei és a magyar sajátosságok
Szerzetesek országos találkozója Szentkúton, Pizzaballa érsekkel, a jeruzsálemi latin pátriarkátus vezetőjével. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A kétbalkezes varázsló, mesejáték
Írta: Békés Pál
Zene: Berkes Gábor
Főbb szereplők: Rudolf Péter, Igaz Levente, Vajda László és Nyerges Timea
Szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
A száz éve született Leonard Bernstein a New York-i Filharmonikusokkal ma elsőként Ludwig van Beethoven 92.es opusszámú, A-dúr, 7. szimfóniáját játssza. A tételek: Poco sostenuto – Vivace; Allegretto; Presto - Assai meno presto – Presto; Allegro con brio.
Beethoven 7. szimfóniája után következzék a nyitótétel Haydn 82., C-dúr, „Medve” szimfóniájából. Bernstein mindig lelkesedéssel nyilatkozott Haydn muzsikájáról, mint amely kifogyhatatlan a váratlan ötletekben.
Országos Búzaszentelő római katolikus szentmisét közvetítünk Báta-Nagysziget szabadtéri oltárától. A szentmisét bemutatja Kürtösi Krisztián plébános
A MKR és az MTVA közösen közvetít
A MKR és a MTVA közösen közvetít.
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Bizonyára még emlékeznek a csokoládés beszélgetésünkre, amit Haraszti Arnold, csokoládémesterrel követtünk el két hete. Most sem tudtunk ellenállni a finomságoknak, ezúttal bonbonokról, trüffelekről és fagylaltról beszélgettünk tovább a műhelyében és a cukrászpult körül.
Süteményekkel és egyéb nyalánkságokkal készültünk a szép idő köszöntésére. Édességet majszolni ugyanis mindig jó, de különösen akkor, mikor gyönyörűen ragyog a napsütés.
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
A magyar kézműves sörök világába pillantunk be. Mondhatni elmerülünk benne. Ebben segítőtársunk és útmutatónk Huszár Beja, a Csapház ügyvezetője lesz, aki nem kevés lelkesedéssel mesél a kiváló és megújuló hazai sörkultúráról. Merthogy Magyarországon a sörkészítésnek jelentős múltja van.
IPA, APA és stout, lager és pilseni, gyümölcsös és mézsör között válogatunk és persze kiderül az is, hogy a sör nem csak finom, de kifejezetten egészséges is.
Legkedvesebb könyveim
Szerkesztő: Pozsgai Nóra;
Halász-Szabó Miklós újságíró a vendégünk
Kosztolányi Dezső: Bölcsőtől a koporsóig; Terry Pratchett: Vadkanapó; Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
"Akasztjuk a hóhért": Halász-Szabó Miklós a Lánchíd Rádióban vezette Karakter címmel a miénkhez nagyon hasonló irodalmi portréműsorát. Előfordult, hogy meghívott vendégünk is ugyanaz volt -- anélkül, hogy tudtunk volna erről -- hiszen ő is olyan embereket keresett, akikben van hit, s a maguk területén értéket teremtenek.
Most ő beszélhet a legkedvesebb olvasmányairól: Kosztolányi Dezső: Bölcsőtől a koporsóig; Terry Pratchett: Vadkanapó és Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét című műveiről.
Szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
A szentmise gregorián ordináriumának egyes tételei, Jacob Obrecht "Fors seulement" című miséjének Sanctus és Benedictus tétele
A műsor az Európai Unió aktuális ügyeit, döntéseit és azok Magyarországra és egyéb uniós országokra gyakorolt politikai, gazdasági hatásait elemzi és mutatja be.
Szóról-szóval
Alapító szerkesztő: Deme László
Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Vadász Zsuzsa
"Ez nagy szentség valóban"
Szerkesztő: Madocsai Bea
Anyanyelvi műsorunk jegyzetírója ma: Eőry Vilma.
Új példánk, melynek megfejtését 2018. május 3-ig várjuk a Magyar Katolikus Rádió szerkesztőségébe: 1062. Bp. Délibáb u. 15-17. a következő:
"Hunyadi Mátyás igazi nemzeti király volt, hisz nem uralkodó családból származott. A Habsburg-házi ötödik László halála után közfelkiáltással választották királynak, mint a törökverő Hunyadi János kormányzó fiát."
Válogatás Fritz Kreisler átirataiból Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán előadásában.
Elhangzó művek:
Chanson XIII. Lajos és Pavane Louis Couperin nyomán,
Preludium és Allegro Gaetano stílusában,
Andante cantabile Csajkovszkij D-dúr kvartettjéből,
Dvořak: Indián sirató, II. Szláv tánc, Humoreszk